0

A templom alapkövét 1700-ban tették le, de az építkezéshez csak 1731-ben kezdtek hozzá. Az épület végül 1743-ban készült el.

Eger 1687. december 17-én szabadult fel a török uralom alól. A mecseteket keresztény templomokká alakították, ekképpen még 1687-ben a jezsuiták is egy egykori mecsetben telepedtek meg (Tatár, 2009).

Saját templomuk épületegyüttesét Pethő István jezsuita építész tervezte; alapkövét 1700. július 31-én rakták le, de ekkor csak a rendház építését kezdték el. Az építkezést hamarosan fel kellett függeszteni, mert II. Rákóczi Ferenc csapatai 1705-ben elfoglalták a várost, és a rendnek távoznia kellett, mert pápai bulla tiltotta, hogy a felkelőkhöz csatlakozzanak.

A rendházat csaknem három évtizeddel az első kapavágás után, 1727-ben fejezték be, miközben az építkezés vezetését Pethő Istvántól P. Geyer Bernát, majd 1716-ban Giovanni Battista Carlone vette át. A templom építését csak 1730 körül kezdték el, és 1743-ban sikerült azt befejezni.

A templom berendezése is sok időt vett igénybe: csak 1772-ben fejezték be. Egy évvel később a XIV. Kelemen pápa föloszlatta a jezsuita rendet, ezért a szerzeteseknek el kellett hagyniuk az éppen hogy elkészült templomot.

Vagyonukat a Magyar Kamara lefoglalta, majd 1776-ban az épületeket és a gimnázium vezetését a pásztói ciszterci apátság kapta meg. 1787-ben II. József császár a többi magyarországi ciszterci apátsággal együtt a pásztóit is föloszlatta, de 1802-ben I. Ferenc király visszaállította, hogy tagjai tovább tanítsanak az egri gimnáziumban.

A templomot először 1792-ben javították, majd az 1800-as nagy tűzvészben a teljes épületegyüttes leégett. 1857-ig még több kisebb természeti csapás után javították, majd 1888-ban restaurálták, illetve 1900-1902 között Alpár Ignác tervei alapján átépítették. Legutóbb 1969-ben újították fel.

borítókép, Vámossy Béla

forrás: visiteger.com, wikipedia.org

Megjegyzés küldése

 
Top