0

Az egri Színházi társulat online tartalmakkal kedveskedik a közönségnek március 27-én.

A Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése 1961-ben elhatározta, hogy megemlékeznek a Párizsban működő Nemzetek Színházának 1957-es évadnyitójáról. Az első Színházi Világnapot 1962-ben tartották.

1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által elfogadott határozat alapján e napon van a SZÍNHÁZI VILÁGNAP. A Nemzetközi Színházi Intézet 1975. évi kongresszusa úgy határozott, hogy 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntsék e napot. Magyarországon is  1978. óta ünnepeljük "Thália papjait".

A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.


A címlapfotó illusztráció

forrás: Eger TV

Megjegyzés küldése

 
Top