A magyar műemlékekre vonatkozó legrégebbi rendelkezést Szent László király törvénykönyve első könyvének 7. és 8. fejezetében találjuk, ahol: „a háborús időkben elpusztult vagy leégett és régiségük miatt romba dőlt egyházak újjáépítését” rendeli el.
Jankovich Miklós közleménye a Tudományos Gyűjtemény 1818. decemberi füzetében Esekedés a’ Magyar Régiségek iránt címmel jelent meg. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társaságát 1841-ben német minta alapján szervezte meg Bene Ferenc és Bugát Pál, amely megalakulásától fogva az évenkénti vándorgyűlésein igyekezett a felkeresett országrész műemlékeivel foglalkozni.
Az 1846-ban Kassán és Eperjesen tartott vándorgyűlésen Pulszky Ferenc indítványára elhatározták, hogy az országgyűléshez fordulnak azért, hogy az állami tulajdonban lévő történelmi épületek átalakítását előzze meg egy felmérés, publikáció, az átalakítási tervek felülvizsgálata. Kérték a Magyar Tudós Társaságot, (a Magyar Tudományos Akadémia elődje), hogy „tartsa szemmel az érdekes régi épületeket”, s hívja fel a nagyközönség figyelmét ezekre, illetve támogassa majd, hogy ez a téma az ország - gyűlés elé kerüljön.
A fent említett levelet a Magyar Tudós Társaság történettudományi osztályának az 1847. február 22-i ülése tárgyalta meg, amelyen Henszlmann Imre és Kubinyi Ágoston sürgette, hogy a társaság forduljon az országgyűléshez a „hazai régiségek” törvényi védelmének megteremtése érdekében. Ipolyi Arnold, hazánk műemlékeinek leglelkesebb szószólója, a Magyar Tudományos Akadémián 1861. december 21-én tartotta meg
A középkori emlékszerű építészet Magyarországon című előadását, amely a következőképpen kezdődött: „A nemzetek nagyságának és tehetségének jelzői nem csupán a történelem lapjai, de kitűnőleg a monumentális művek is: azon emlékszerű műalkotmányok, melyek néma bár, de élő emlékek magának a történetnek kútforrásul szolgálnak.” 1872. április 4-én a közoktatásügyi miniszter elrendelte a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságának felállítását, s feladatává tette a műemlékek lajstromozását, felvételét, osztályozását és fenntartását. 1878-ban Henszlmann Imre a műemléki törvényjavaslatot az illetékes szervek rendelkezésére bocsátotta. 1881. május 28-án a parlamenti vita után kihirdették az első magyar műemlékvédelmi törvényt.
Az 1881. évi XXXIX. sz. törvénycikk azonban eltérően a törvényjavaslatoktól, csak az ingatlan emlékekről rendelkezett. Egerben a XVIII. században a vár köveit a városban folyó monumentális építkezéseken „kőbányának” használták. Pyrker László János érsek 1827-ben érkezett Egerbe.
A tizennegyedik napon felment a várba, s felismerte a hely történelmi jelentőségét. Pataki János Vidor rendtársa szerint: „A vár vigasztalan romhalmaza az ő kezétől kapja az első szépítést.” Pyrker érsek a történeti emlékhellyé való alakítás első lépéseként egy hétstációs kálváriát építtetett a vár központi fekvésű ágyúdombja köré. Pataki szerint a főpásztor az építés során kerestette a püspöki katedrális maradványait. Kibontottak egy hatalmas, késő gót oszloppillért, amelyre 1835-ben Durcsák János kanonok költségén a Marco Casagrande által készített Szent István király szobrot helyezték el, amely ma is látható. Ipolyi Arnold kanonok Egerbe költözésével az egri várkultusz történetében újabb szakasz kezdődött. Bartakovics érsek aranymiséjének alkalmából 1865-ben kiadott emlékkönyvben jelentette meg
Az egri megye Szent János apostol és evangélistáról nevezett régi székesegyháza az egri várban című tanulmányát. 1868 augusztusában a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társulata Egerben tartott XIII. nagygyűlésén fogalmazták meg először országos viszonylatban a műemlékvédelem kérdéseit. A nagygyűlés alkalmából látott napvilágot a Heves és Külső Szolnok törvényesen egyesült vármegyék leírása, amelyet Montedegoi Albert Ferenc szerkesztett. Az egri nagygyűlést gyorsan követték az újabb műemlékvédelmi lépések. Henszlmann Imre 1869-ben törvényjavaslatot készített a műemlékek védelméről. Balogh János honvéd-főhadnagy, az egri vár lelkes kutatója, megírta az Egervár története (1881) című munkáját. Tanulmánya Gárdonyi Gézára is nagy hatással volt. Az író 1890-ben egy, a Sáncban álló, vár mögötti házat vett meg, s gyakran átjárt a várba.
Az Egri csillagok című regényébe is bekerült a földalatti folyosók világa. Az 1870-es évek elejére az egri minaret már restaurálásra szorult, amelyre Szvorényi József, a ciszterci gimnázium igazgatója hívta fel a figyelmet, de a szükséges pénz összegyűjtése sok időbe telt. Hosszú évek után a felújított minaretet a Magyar Műemlékek Országos Bizottsága 1897 augusztusában hivatalosan átadta Eger város közönségének.
Amikor az egri születésű Hevesy Sándor főmérnök egyetemi tanulmányai befejeztével 1927-ben visszatért Egerbe, új szakasz kezdődött a helyi műemlékvédelem történetében. A XX. század első felének egri műemlékvédelme elválaszthatatlan Szmrecsányi Miklós személyétől, aki Hevesynek kortársa volt. Sokat tanult tőle műemlékvédő munkája során, úgy is fogalmazhatunk, hogy szellemi elődje volt. Kettőjük munkásságára később visszatérünk.
szerző: Szecskó Károly
borítókép, Vámossy Béla
EGRI MAGAZIN, https://eger.hu/public/uploads/egrimagazin/Egri_Magazin_2020_januar.pdf
Megjegyzés küldése