A magyarországi fürdőkben jövő nyárig biztosan nem lehet számítani a korlátozások teljes feloldására, a hamarosan nyitó fürdőkben egyelőre a korábbi vendégszámnak a fele lehet, és csak a szabadtéri medencék üzemelhetnek.
Boros László Attila ismertette, a legtöbb fürdőben a fokozatos pünkösdi nyitásra készülnek, sok nagyobb fürdő pedig később, júniusban nyit. A pünkösdi nyitást is tesztüzemnek kell tekinteni – jegyezte meg. Hozzátette, az egészségügyi előírások, járványügyi óvintézkedések miatt fajlagosan megnőnek az üzemeltetési költségek, többlet munkaerőt, eszközvásárlást igényelnek.
A pontos, és részletes, minden fürdőre kötelező érvényű üzemeltetési feltételek megérkeztek a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK).
Ezek alapján a felére korlátozódik az egy-egy fürdő által fogadható vendéglétszám, így minden fürdő nagyjából a normál kapacitásának, befogadó képességének a felével üzemelhet. Az előírás szerint egy főre 4 négyzetméter vízfelületet kell biztosítani minden szabadtéri medencében, a szabadtéri zöldfelületeken pedig 16 négyzetmétert. A szolgáltatások közül kizárólag a szabadtéri medencék nyithatnak meg.
Ahol működik, a sorban állás elkerülése érdekében online jegyvásárlást javasolnak. A fürdők pénztárainál felfestéssel kell jelölni a betartandó távolságot, és a lehető legtöbb pénztár megnyitására törekednek a várakozás elkerülése érdekében.
A pénztárosoknak kesztyűt, szájmaszkot, vagy plexi védőfalat biztosítanak majd. A beléptetésnél kézfertőtlenítőt biztosítanak a vendégeknek – sorolta. A belső vendégforgalmi részeken rendszeres fertőtlenítő takarítást végeznek, a kilincseket, korlátokat, villanykapcsolókat, vizesblokkokat óránként takarítják, fertőtlenítik – tette hozzá. Az élményelemek közül üzemelhetnek a csúszdák, és azok, amelyek nem járnak vízfelszín feletti hatással, légbefúvással, például a zuhatagok, nyakzuhanyok nem működhetnek. Az örvények, sodrófolyosók működhetnek.
A gőz-, és szauna létesítményeket nem lehet megnyitni – mondta. A gyógyvizes medencék és termál medencék nem nyithatnak meg, közöttük azonban megnyithatnak azok a medencék, amelyeknek engedélyezett fertőtlenítőszer-adagolása van.
Boros László Attila meglepetésnek nevezte, hogy elindulhatnak a fürdőkben az aeroszol képződéssel nem járó’ egészségügyi szolgáltatások, az eljárásrend betartásával. A fürdőgyógyászati kezelésekhez nem kell vírusteszt, ugyanakkor a szakorvosi vizsgálat és a kezelés is csak előzetes bejelentéssel történhet – ismertette. A játszóterek is megnyithatnak a strandokon, gyermekanimációt és csoportos foglalkozásokat azonban nem lehet tartani.
Országszerte a szövetség tudomása szerint négy-öt fürdő nyitott meg már az előző hétvégén, a részletszabályok ismerete nélkül. Az elnök ezt felelőtlenségnek nevezte. A fürdőbe készülőknek azt javasolta, hogy tájékozódjanak előzetesen az adott fürdő napi kapacitásáról, akár telefonon.
A címlapfotó illusztráció.
forrás: MTI
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
