A magyarok életében már a kezdetekkor fontos szerepet játszottak a lovak. Magyarországon először Mezőhegyesen alapítottak ménesgazdaságot, majd később a 20. században Szilvásváradon is. Bár a lovak szerepe a történelem során csökkent, sosem szűnt meg a szeretet a nemes négylábúak iránt, sőt, az utóbbi időben a lovaglás mintha reneszánszát élné.
(Fotó: MTI/Rosta Tibor)
A hét vezér, élükön Árpád fejedelemmel, lóháton érkezett a Kárpát-medencébe. A honfoglaló lovas sereg körbekalandozta fél Európát, így aztán a magyarok lovastudományát megőrizték a krónikák. Bár a lovak szerepe a történelem során csökkent, sosem szűnt meg a szeretet a nemes négylábúak iránt, sőt, az utóbbi időben a lovaglás mintha reneszánszát élné.
Már csaknem 240 éve van ménesbirtok Mezőhegyesen
1784. december 20. igazi ünnepnap lehet a lovak szerelmeseinek, II. József uralkodó ugyanis ekkor hagyta jóvá, hogy Mezőhegyesen ménesbirtokot alapítsanak. A Monarchia lóállománya az ezt megelőző időszak háborúskodásai miatt jelentősen megfogyatkozott, így szükségessé is vált a minőségi utánpótlás biztosítása.
Nemcsak a hadsereg, de a mezőgazdaság sem tudta nélkülözni az erős testfelépítésű hátasokat. A Makótól harminc kilométerre fekvő mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság a párját ritkító jellegzetes magyar fajtának, a nóniusznak is otthont ad.
A lipicai lovak története a 16. századra nyúlik vissza
A híres lófajta, a lipicai története évszázadokkal korábban, még a 16. században kezdődött. A Bükk lábánál található Szilvásváradon jelenleg hetven anyakancával és fedezőménnel biztosítják a páratlanul értékes fajta folyamatos utánpótlását és fejlődését.
1580. május 19-én hercegi döntés született egy ménes felállítására a Trieszt melletti Lipicán – mondta Mikó Tamás, a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság ménesmestere az M1 Itthon vagy című műsorában. A döntés célja egy minden jellegében a pompát, a gazdagságot tükröző fajta, a lipicai fajta kitenyésztése volt a császári család számára.
A döntést II. Károly főherceg, I. Ferdinánd német-római császár fia hozta. A mintát a spanyol lovasiskola szolgáltatta meg az arisztokrácia számára, reprezentatív célokra is ideális lovak.
A lipicai ló nagyon értelmes fajta, élénk vérmérsékletű, de attól függetlenül kezelhető, illetve idomítható, határozottságot igénylő fajta – emelte ki.
Bár a lipicai lovak tenyésztését Magyarországon 1806-tól számítjuk,
a szilvásváradi ménesgazdaság jóval fiatalabb a mezőhegyesinél: alapítása 1952-ben történt.
Szilvásvárad azóta is a hazai lovas turizmus és lovassportok egyik fellegvára. Több mint négyszáz év munkájának a gyümölcse érett itt be, a tökéletes mén előkelő járása, tartása, mozgása és makulátlan fehérsége tekintélyt parancsol.
Mikó Tamás azt is elmondta, hogy alapvetően a lipicai szürke, és annak minden árnyalata, emellett a fekete, illetve a pej szín is elfogadott. A fajtára jellemző specialitás, hogy a csikók sötéten születnek, majd egy szőrváltás után világosodnak.
A lipicai ménesnek többször is költöznie kellett
A lipicaiak a háborúk közvetett viszontagságaitól sem mentesültek. A magyarországi ménes többször volt kénytelen költözni: előbb Mezőhegyesen talált otthonra, de a róna nem tett jót a zordabb, hegyi kihívásokhoz szokott fajtának, ezért 1873-ban az erdélyi havasokba, Fogarasra került, majd Bábolnára. A paripák az 1950-es évek elején érkeztek meg Szilvásváradra, ahol az eredeti otthonukhoz, Lipicához hasonló klíma és táj várta őket.
A Szalajka-völgyben ma már vasúttal utazhatunk
Szilvásváradról kényelmesen kilovagolhatunk vagy akár ki is kocsikázhatunk az ország egyik legcsodálatosabb kirándulóhelyére, amely egyben az egyik legkedveltebb turisztikai célpontja is: a Szalajka-völgybe. Itt ma már leginkább kisvasút kanyarog, de korábban a völgybe is nagy szolgálatot tettek a lovak.
Kovács László, az Egererdő Zrt. Vasútmúzeumának vezetője elmondta, az 1900-as években ezeket a járműveket lovak vontatták, azonban a modernizáció terjedésével először gőzhajtású, majd dízelüzemű járművek vették át a lovak szerepét.
A kisvasút eredetileg ipari céllal épült, a Bükk fában gazdag erdeiben kanyargott, a kivágott törzseket, építési köveket és a szénégetők portékáját szállította.
Az ipari tevékenység visszaszorulásával egyidőben a nagyközönség felfedezte a kisvasutazás romantikáját. A fahordó kocsikat átalakították, a kis mozdony ma már kirándulókkal pöfög.
Az MK–48-asok, melyekből mindössze hatvankét darabot gyártottak, hatvan éve teljesítenek itt szolgálatot: semmi kétség, múzeumi darabok. A közel négy kilométeres csodálatos úton negyedóra alatt zakatol be a vonat a végállomásra, a Gloriett-tisztásra. Innen akár gyalog is visszaindulhatunk a patak mellett, Szilvásvárad irányába. De bármerre is indulunk, nem fogjuk megbánni.
A völgyben folydogáló kis patak is a Bükk-fennsíkról kapja a vizét, egy karsztrendszeren keresztül a víz feltöltődik, és Szilvásváradon, a Szalajka-völgyben buggyan felszínre, és a völgyben végigfolyik.
Ez a víz alkalmas többek között pisztrángtenyésztésre is, hiszen szép, tiszta, ivóvíz minőségű.
Magyarország egyik legfinomabb csapvize, ha nem a legfinomabb, ami innen kinyerhető.
A Fátyol-vízesés a Szalajka-völgy gyöngyszeme
Bognár Bence, a Szilvásváradi Erdészet vezetője elmondta, a kis patak mellett haladva egykettőre elérjük a Szalajka-völgy büszkeségét, a meseszép Fátyol-vízesést. A patakvízből kicsapódó ásványi anyagok csipkés zuhatagot alkotnak, amire a vízpermet fátylat borít, innen ered a vízesés neve is.
A Fátyol-vízesés a Szalajka-völgyben (Fotó: MTI/Komka Péter)
Ha szerencsénk van, különleges állatokkal is találkozhatunk errefelé, például foltos szalamandrával. A tisztás felett pedig egy tó is található, a Felső-tó, ami nemcsak azért érdekes, mert szép, hanem azért is, mert nélküle bizony nem lenne a Fátyol-vízesés sem, és talán a völgy aljában lévő pisztrángtelep sem. A tó visszatartja a vizet, általa lehet szabályozni a vízesés és a pisztrángtelep vízmennyiségét is.
A címlapfotó illusztráció.
forrás: M1
Megjegyzés küldése