Pyrker János egri érsek érdeme, hogy magyar nyelven képeztek tanítókat, 1828-ban megalapította az első magyar tanításnyelvű tanítóképzőt.
Az intézmény 1852-ben a Líceum épületébe költözött, ahol majd’ 100 évig működött, 1948-ban államosították, és a ciszterciek korábbi gimnáziumába költöztették, ahol folytatta működését egészen 1959-es megszüntetéséig.
Az ötvenes évekig kizárólag fiú hallgatói voltak, majd fokozatosan nyíltak leány- és vegyes osztályok.
A képzés hossza, tartalma, preferenciái állandóan változtak a 131 év alatt, de végig középfokú oktatási intézmény maradt. Az intézmény elnevezése az 1930-as évek végéig Egri Érseki Római Katolikus Tanítóképzőintézet volt. (De nem csak római katolikus hallgatók látogatták.)
Az 1930-as évek végétől a tanítóképzés mellett más hivatásokra is előkészítő intézménnyé szándékozták fokozatosan átalakítani. Ekkor elnevezése: Egri Érseki Római Katolikus Tanítóképzőintézet és Fiúlíceum.
A háború utáni nagy tanítóhiány miatt azonban hamarosan visszatértek az eredeti rendeltetéséhez.
Ennek megfelelően az 1948-ban bekövetkezett államosításig újra eredeti neve alatt működött. Az államosítás utáni utolsó 10 évben gyakran változott elnevezése. Néhány példa: Állami Tanítóképző és Tanítónőképző (1951), Egri Tanítóképző (1954), Egri Állami Gárdonyi Géza Tanítóképző (1955), Egri Állami Gárdonyi Géza Gimnázium és Tanítóképző (1959)
forrás: eger.hu
Az intézmény 1852-ben a Líceum épületébe költözött, ahol majd’ 100 évig működött, 1948-ban államosították, és a ciszterciek korábbi gimnáziumába költöztették, ahol folytatta működését egészen 1959-es megszüntetéséig.
Az ötvenes évekig kizárólag fiú hallgatói voltak, majd fokozatosan nyíltak leány- és vegyes osztályok.
A képzés hossza, tartalma, preferenciái állandóan változtak a 131 év alatt, de végig középfokú oktatási intézmény maradt. Az intézmény elnevezése az 1930-as évek végéig Egri Érseki Római Katolikus Tanítóképzőintézet volt. (De nem csak római katolikus hallgatók látogatták.)
Líceum az 1910-es években, forrás: Heves Megyei Elektronikus Könyvtár
A háború utáni nagy tanítóhiány miatt azonban hamarosan visszatértek az eredeti rendeltetéséhez.
Ennek megfelelően az 1948-ban bekövetkezett államosításig újra eredeti neve alatt működött. Az államosítás utáni utolsó 10 évben gyakran változott elnevezése. Néhány példa: Állami Tanítóképző és Tanítónőképző (1951), Egri Tanítóképző (1954), Egri Állami Gárdonyi Géza Tanítóképző (1955), Egri Állami Gárdonyi Géza Gimnázium és Tanítóképző (1959)
forrás: eger.hu
Megjegyzés küldése