0

Az Eger történelmi városa fölé emelkedő Nagy-Eged szinte hívogat a Bükkbe, és szerencsére a hegység mélyébe nem is nehezebb eljutni, mint a város határába.

Ráadásul egyszerű visszaút helyett egy egész napos körtúra is kerekedhet belőle: akár a fő vasútállomáson, akár az egri vár megállóhelyén felszállhatunk a Szilvásváradra tartó mellékvonal járatára, és egy órával, na meg két alagúttal később már a Szalajka-völgy kapujába érkezünk. Innen az erdei vasút egészen a híres Fátyol-vízeséshez, a Bükk-fennsík tövéhez visz, de közben az emelkedő harmadát is leküzdi.

A maradék emelkedőt a Bélapátfalva fölé tornyosuló Bél-kő tövéig a sárga sáv jelzésen tehetjük meg, ahonnan már egyenletesen lejtő út vezet a Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút Stimeczház végállomásáig.

Mire ide eljutunk, több mint 15 kilométer lesz a lábunkban, de már csak a pihentető utazás lesz hátra Felsőtárkányig, ahol a Szikla-forrás tava és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpontja mellett éttermek és büfék is sorakoznak. Egerbe a helyből induló, menetrend szerinti autóbuszjáratokkal húsz perc alatt visszatérhetünk.

Bővebb információ az Egererdő Zrt. honlapján.

Fotó: Gulyás Attila 

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: turistamagazin.hu

Megjegyzés küldése

 
Top