Görgei Artúr, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tábornoka (forrás: Magyar Nemzeti Múzeum)
Görgey Artúr elszegényedett nemesi családban született 1818. január 30-án. Iskoláit Késmárkon végezte, tanári pályára készült, ám édesapja nyomására a katonai pályára lépett. A korszakra jellemző módon a császári seregben kezdte meg pályafutását, 1842-ben már huszárfőhadnagy, ám a természettudományok iránti érdeklődése miatt három évvel később kilépett a szolgálatból.
Ezután a prágai egyetem hallgatójaként vegyészetet tanult, diplomáját pedig éppen az 1848. évi sorsfordító események előtt szerezte meg. Dolgozata, amelynek témája a kókuszdió olajának zsírsavai volt, két neves tudományos folyóiratban is megjelent, effajta munkásságával beleírta nevét a kémia történetébe. Ezen felbuzdulva megpályázta az átmenetileg megüresedett budapesti műegyetemi kémiai tanszékének professzori állását – ám nem ő kapta meg.
Miközben prágai professzora igyekezett katedrát keresni az ifjú Görgeynek, Pesten 1848. márciusában kitört a forradalom, ő pedig a rohanó események közepette úgy döntött, hogy a kutatások helyett a haza védelmére fordítja tudását.
A Batthyány-kormány felhívására Pestre sietett, és júniusban századosi rangban kezdte meg ismét katonai szolgálatát. Ekkor döntött úgy, hogy megválik a nemesi származására utaló -y végződéstől, így a nevét ezután következetesen Görgeiként használta.
Katonai bravúrok
Görgeinek kulcsszerepe volt az 1848. szeptember 29-én Pákozdnál kivívott győzelemben, ugyanis megakadályozta Jellasics horvát bán seregeinek egyesülését a Roth és Filippovics vezette erőkkel. Nemcsak elegáns és határozott fellépésével tűnt ki tiszttársai közül: 1848. szeptemberében ő fogatta el a Jellasicsnak kémkedő Zichy Ödönt, akit – egyetlen arisztokrataként 1848–49 során – hazaárulásért később fel is akasztottak. 1849 júniusára érte el pályafutása csúcspontját, ám a Kossuth által megígért újoncok híján újabb támadásai nem jártak sikerrel.
A fogyatkozó magyar sereg sorsát a Haynau és Paszkevics herceg erőinek együttes támadása pecsételte meg 1849 késő nyarán. Görgei a győri vereség után, a komáromi csatában súlyos fejsérülést szenvedett, miután azonban felépült, másodszor is végrehajtotta azt a bravúros manővert, amivel 1848–49 telén, és ismét túljárt a császáriak eszén.
Görgei Artúr portréja (Barabás Miklós metszete, 1849.)
Az „áldozat” ezúttal I. Miklós orosz cár hadserege volt, amely képtelennek bizonyult elcsípni Görgeit és seregét a Felvidéken. A végzetes temesvári vereség után elveszett az utolsó remény is a szabadságharc sikeres lezárására.
Kossuth kormányzó lemondott minden tisztségéről, és Görgeit ruházta fel teljhatalommal, aki tábornokaival egyetértésben augusztus 13-án Világosnál letette a fegyvert. A büszke Görgei azonban nem az osztrák vezérnek, Haynaunak, hanem Paszkevics orosz hercegnek adta meg magát, ez pedig meghatározta sorsát: „életre ítélték”.
I. Miklós cár ugyanis mindent elkövetett azért, hogy a kiváló tábornok ne jusson a bitóra, házi őrizetben maradt Klagenfurtban egészen az 1867-es kiegyezésig.
Nem volt felhőtlen a viszonya Kossuthtal
Határozott fellépésével és sikeres katonai manővereivel hamar kivívta Kossuth Lajos bizalmát, aki fontos szerepet szánt neki a további hadműveletekben is. De Kossuth már korábban hírét vette, hogy az akkor csupán 30 éves százados vegyészi tapasztalataira alapozva kidolgozta egy lőkupak- és gyutacsgyár tervét.
Kossuth és Görgei több fontos kérdésben nem értett egyet, például a Habsburg-ház trónfosztásában, de
azért sem lehetett teljes az egyetértés közöttük, mert a kormányzó Kossuth – immár nem honvédelmi miniszteri minőségében – gyakran hadászati kérdésekbe is beavatkozott.
Levelezésükből azonban kiderül, hogy Görgei lojalitását és hazaszeretetét mindez nem befolyásolta.
A fegyverletétel után Kossuth által írott vidini levél a fentiek ismeretében nemtelen támadásnak tűnik. Az emigrációba kényszerült Kossuth a levélben kifejti, hogy a szabadságharc bukása „kizárólag Görgey árulásának” tudható be, akinek túlontúl merész hadi tettei miatt nem kerülhette el a bukást a szabadságharc. A levél hatása félelmetes volt: még évtizedek múltán is Görgei valóságos ördögként élt a magyarok képzeletében, miközben a Torinóban élő Kossuthot feltétel nélkül tisztelték.
Görgei Artúr honvédtábornok 2018-ban felavatott mellszobra, Szkok Iván szobrászművész alkotása Visegrádon, 2018. május 16-án. (MTI Fotó: Kovács Tamás)
Áruló vagy bűnbak?
Talán ez fájhatott leginkább Görgei Artúrnak, hogy még bajtársai, a '48-as hősök is megosztónak tartották szerepét.
Anekdoták egész sora szól arról, hogyan nézett farkasszemet lincshangulatban lévő tömeggel, hogyan akarták megtámadni vasútállomáson, irodalmi felolvasóesten, és mennyi megaláztatásnak volt kitéve.
Görgei megpróbálta tisztázni szerepét a Gazdátlan levelek című művében – sikertelenül. Azért akadtak kétkedők, például a fiatal Móricz Zsigmond, aki interjút is készített Budapesten Görgeivel. Ennek eredményeként született meg Móricz első nyugatos cikke az idős tábornokról. De Illyés Gyula és Németh László történelmi drámáinak, a Fáklyaláng illetve Az áruló című színdaraboknak központi figurája is a tábornok volt.
1908-ban ünnepelt 90. születésnapjáról azért nem feledkezett meg a nemzet, és bár Ferenc József császár és király (érthető okokból) nem vett tudomást egykori ellensége jeles dátumáról, Wekerle Sándor miniszterelnök és a magyar emberek hatalmas virágcsokrokkal köszöntötték.
„Azelőtt kővel, most virággal akarnak agyonütni”
– jegyezte meg az idős Görgei.
Görgei Artúr, aki túlélte az aradi tizenhármakat és Haynau megtorlásait, a kiegyezést és Kossuthot, még tanúja volt, amint hazánk újabb nagy háborúba sodródik, 1916. május 21-én, 98 éves korában halt meg Pesten. Ironikus módon épp azon a napon, amelyen a dicsőséges tavaszi hadjárat záróakkordjaként csapatai élén visszafoglalta Budát. Anélkül, hogy elismerték volna a valaha élt egyik legkiválóbb magyar hadvezérként.
Haditanács Egerben, csata Hatvannál
A magyar hadtörténet egyik csúcspontja. Egyetlen mondattal így lehetne a leginkább jellemezni az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratát. A hat csatából álló hadjárat során egyértelműen bebizonyosodott, hogy az alig egy éve létező honvédsereg képes reguláris haderőként működni, s komoly ellenfélként felvenni a harcot a császári alakulatokkal. A tavaszi hadjárat előtt és alatt történt főbb eseményeket a honvedelem.hu kérésére Hermann Róbert történész vázolta fel. Írásunk harmadik része.
A cibakházi visszavonulás után a magyar csapatok úgy döntöttek, hogy Tiszafürednél próbálják meg újra az átkelést – abban a reményben, hogy az ellenség addig nem ér oda – majd ezt követően, Eger környékén egyesítik a magyar főerőket. Görgei Artúr (képünkön) hadteste március 28-30. között már Eger-Kápolna magasságában tartózkodott, a délről érkező főerők pedig március 30-31. között vonultak fel Eger térségébe. Az első hadtestet Klapka György ezredes (későbbi tábornok), a másodikat Aulich Lajos tábornok, a harmadikat pedig Damjanich János tábornok vezette.
„A magyar tábornokoknak ekkor ismét dönteniük kellett arról, hogy hogyan tovább? A március 31-én, Egerben megtartott haditanács során Klapka György terjesztett elő egy meglehetősen kockázatos haditervet. Eszerint a Görgei vezette hetedik hadtest az Eger-Gyöngyös-Hatvan útvonalon tovább előrenyomulva megpróbálja elhitetni a császáriakkal, hogy ők a magyar fősereg. Közben a másik három magyar hadtest – délnyugat-északnyugat irányú kerülővel – megpróbál az ellenség Gödöllőnél állomásozó csoportosulásának hátába kerülni. Egyrészt, hogy bekerítsék az ellenséges főerőket, másrészt pedig azért, hogy így távolabbra szorítsák őket a fővárostól" – mondta Hermann Róbert, aki szerint nem lehet elégszer hangsúlyozni, már a hadjárat kezdetén sem volt magyar erőfölény.
A mai napig nem lehet pontosan tudni, hogy a négy magyar hadtest hány katonából állt – valószínűsíthető, hogy 45-46 ezer főnél nem volt több – ezzel szemben az ellenségnek legalább 55 ezer katonája lehetett a hadszíntéren. Igaz meglehetősen szétszóródva, hiszen a komáromi ostromló hadtest mellett állomásoztak császári csapatok a fővárosban, Balassagyarmatnál, Vácnál, és Kecskemét térségében is. Mindezek mellett pedig szerveződött egy tartalék hadtest a Garam folyó mögött.
Mint azt a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársától megtudtuk, az egri haditervet egy nappal később, április 1-jén Gyöngyösnél pontosították. Így, bár a korábbi történeti irodalom egri haditervről beszél, valójában egri-gyöngyösi haditervként kell megemlékezni róla. Ezekben a napokban egyébként történtek más fontos események is magyar honvédseregben. Vetter Antal altábornagy, főparancsnok betegsége miatt ágynak esett, helyére Kossuth Lajos a rangidős tábornokot, Görgei Artúrt bízta meg a fősereg vezetésével.
Hermann Róbert elmondta: bár Windisch-Grätznek nem voltak pontos információs a honvédseregről, ő is érzékelte, hogy a magyarok készülnek valamire. Éppen ezért március 31-én utasította Schlik tábornokot, hogy a Gödöllő környékén állomásozó csapataival nyomuljon előre Hatvanig, s tudjon meg valamit a magyarokról. A parancsot teljesítve Schlik április 1-jén találkozott a magyarok előőrseivel. A hetedik magyar hadtest három hadosztályából kettő állomásozott a térségben, akiket az osztrákok Gyöngyösig űztek. Ezután Schlik úgy döntött, hogy április 2-án nagyarányú erőszakos felderítésbe kezd.
„Schlik állítólag az április 2-i támadás előtt arra invitálta a tisztjeit, hogy jöjjenek el egy kis magyar nyúlvadászatra. Azonban változtak a szerepek, s ezen a napon a nyúl vitte a vadászpuskát" – mondta Hermann Róbert, hozzátéve: a Gyöngyös irányába induló császári támadás már Hort községnél beleütközött a magyarokba. Schlikkel szemben felfejlődött a hetedik hadtest két hadosztálya – Gáspár András és Poeltenberg Ernő ezredesek vezetésével. A harmadik – Kmety György ezredes vezette hadosztály – tartalékként hátrébb állomásozott.
Kölcsönös tüzérségi tűz után a két magyar hadosztály szétbontakozott, s megpróbálta jobb felől átkarolni a császáriakat. Ekkor már Schlik is érzékelte, hogy nagy erővel áll szembe. Ráadásul Jászberény irányából megjelent a magyar harmadik hadtest egyik hadosztálya is és bekapcsolódott az ütközetbe. Ezt látva Schlik visszavonult Hatvanba, majd a Zagyva hídját maga mögött lebontva Gödöllő felé vette az irányt. Windisch-Grätznek pedig azt jelentette, hogy jelentős magyar erők állnak vele szemben. A fellelhető dokumentumokból azonban úgy tűnik, hogy a magyarok létszámát a valóságosnak legalább kétszeresére becsülte. (Képünkön az április 2-i, hatvani csata.
Megjegyzés küldése