Termálvizes kikapcsolódás, vidám borkóstolás, pasztell séta és várlátogatás - fedezd fel velünk Eger városát.
Emberemlékezet óta nem lazítottam. Az elmúlt hónapokban minden erőmet a munka és szakdolgozatom között osztottam meg. Ez nem nyavajgás, csak tényállás. Voltaképpen egy szavam sem lehet: meglett a diplomám és szeretem, amit csinálok.
Persze az emberre néha azért ráfér egy kis láblógatás. Szóval miután utoljára kiléptem az egyetem kapuján, beváltottam a Jézuskától kapott ígéretet, és a rohanó hétköznapokat hátrahagyva elutaztunk három napra Egerbe.
Pasztellházak és karóba húzás
Mondanom sem kell, hogy a semmittevés mifelénk nem szó szerint értendő. Akkor sem tudnék megülni a fenekemen, ha receptre írnák fel, ráadásul Csabi is rosszallóan nézett rám, amikor felvetettem, hogy mi lenne, ha három napig semmi mást nem csinálnánk, csak bugyognánk egy meleg medencében. Dél körül értünk Egerbe, a szállásunkat pedig csak kettőtől lehetett elfoglalni, ezért egyenesen a belvárosba mentünk.
forrás. dreamstime.com
Utoljára anyával jártam itt nagyjából tíz éve – rémisztő, hogy már ilyen nagy időintervallumokban gondolkodhatok az életemről -, akkor is azt terveztük, hogy a hotelünk wellness részlegén adjuk át magunkat az édes semmittevésnek, de a bárányhimlő úgy döntött, hogy éppen abban a pár napban, kamaszkorom derekán tisztel meg. Akkor kimaradt a fürdőzés, és a szállodai szobán, a helyi rendelőn és gyógyszertáron kívül nem sok mindent láttam a városból. Még most is meg tudtam mutatni, hogy melyik cukrászdába ültünk be egy teára, amíg kikeverték a himlő kenőcsömet. Valószínűleg ezért is lepett meg, hogy milyen bájos városka Eger a rajta átfutó patakkal, a pasztell színű házikóival, a macskaköves utcáival és hangulatos boltocskáival még ebben a rút, poros-kopár időben is.
forrás: dreamstime.com
Egy utcai könyvárusnál rátaláltam a mesekönyv gyűjteményen egy hiányzó darabjára, benéztünk a Dobó István tér templomába, bekeveredtünk egy antikvitás diófaárnyas udvarába, végül célba vettük a várat. A felfele vezető úton megálltunk néhány percnyi előtavaszi napfény-fürdőzésre és letekintettünk a templomtornyokkal tűzdelt, vörös cseréptengerre. A pénztárban ülő hölgy kedvesen elmondta, hogy milyen kiállításokat nézhetünk meg, és hogy milyen tárlatvezetések indulnak, de amikor beértünk a vár területére a hirtelen nagysága – és a melegfront – úgy megkavart, hogy fogalmam sem volt, hol kéne kezdeni a nézelődést. Úgy éreztem magam, mint azokban a számítógépes játékokban, ahol a játékosnak kell felfedeznie a világot, és néha belebotlik egy-egy lezárt pályaszakaszba. Végül megtaláltuk az egri vár történetét bemutató tárlatot, a fegyverkiállítást és a lezárt kazamatákat. Aztán egy ideig céltalanul bolyongtunk, megpihentünk egy padon, majd szembe jött velünk egy nyalka magyar vitéznek öltözött férfi nyomában egy tétova sornyi turistával.
forrás: dreamstime.com
Elvegyültünk közöttük és követtük őket a várbörtönbe. Az ilyen helyeken engem mindig a frász kerülget, de olyannyira megörültem, hogy végre rábízhatjuk magunkat egy hozzáértő emberre, hogy egy pillanatig sem akadékoskodtam, miközben leereszkedtünk az alagsori termekbe. Idegenvezetőnk olyan középkori büntetésekről mesélt nekünk, mint a pellengérre állítás meg a kaloda, én meg úgy gondoltam, hogy nagy baj nem lehet, azt még el tudom viselni, hogy egyszer régen állat formájú maszkot adtak azokra, akik pletykálkodtak vagy esetleg megdobálták őket záptojással.
A szemkiszúrásnál már megremegett a térdem, amikor pedig a vitézünk külön figyelmeztetett minket arra, hogy a következő terembe csak azok kövessék, akiknek erős a gyomruk, a borzalmak óvatosan növekvő adagolása miatt elhittem, én kemény vagyok, nem hátrálok meg egy fatönkbe állított fejszétől vagy a halomba hordott rőzsétől. A kerékbe törés részletes leírásánál már hányingerem volt, és valahol a karóba húzás magyarázatának felénél hagytam el a kiállítást, miközben próbáltam tarka réten legelésző bárányokra meg repdeső pillangókra gondolni, hogy kiverjem a fejemből a képet, amivel a középkorban a kivégzésekre érkező bámészkodók is szembesülhettek.
forrás: dreamstime.com
Ez az élmény megadta a kezdő lökést, hogy elbúcsúzzunk a vártól, és elfoglaljuk a szállásunkat. A három impozáns épületből álló komplexum egy kis templomot fogott közre, és csupán pár percnyi sétára volt a Szépasszonyvölgy pincesorától. Miután lepakoltunk, azonnal felvettük a fürdőruhát és lerobogtunk a medencékhez, másfél óra fürdőzés, aromakabinozás és infraszaunázás után felfedeztük a vacsoránk svédasztalos helyszínét. Az asztalunkon gyertya égett, a háttérben pedig egy bácsika játszott szintetizátoron. A rántott padlizsánom felett egészen úgy éreztem magam, mintha a Dirty Dancing hoteljébe csöppentem volna – gyorsan körbepillantottam, hátha még bridgelni is lehet az egyik sarokban.
Gárdonyi könyvszekrényei és rögtönzött dínomdánom a Szépasszonyvölgyben
Másnap verőfényes szombatra ébredtünk. Még gyorsan megmártóztunk a medencében, mielőtt visszatértünk a városközpontba. Az irodalom iránti elkötelezett érdeklődésem és a magyar szakos múltam Gárdonyi egykori otthonába vitt minket. Az író azután költözött családostól és magánkönyvtárastól Egerbe, miután megelégelte a pesti nyüzsgést és az akkori hangulatot. A vár mögötti utcák között megbújó házban írta többek között az Egri csillagokat is. A két szobás múzeumban a leglenyűgözőbb a fal menti vitrinekben álló rengeteg, díszes könyv volt. Csabival bőszen olvasgattuk a címeket, hogy kiderítsük, a mi szerényebb gyűjteményünkből még milyen kötetek hiányoznak. A másik helyiségből pedig ráláttunk az alattunk elterülő Egerre.
Címlapfotó. dreamstime.com
bővebben a forrás eredeti helyén olvashatsz:
Megjegyzés küldése