A jótékonykodók december 19-ig tíz plazmaközpontban is leadhatják a Baptista Szeretetszolgálatnak szánt karácsonyi cipősdobozokat, ezzel ráadásul egy helyi szervezetet is támogathatnak.
Egy karácsonyi cipősdoboz adománnyal erre a lehetőségre hívta fel a figyelmet Béres Alexandra fitnesz világbajnok is.
A Baptista Szeretetszolgálat idén 18. alkalommal szervezte meg a Cipősdoboz Akciót, melyben arra biztatják a segíteni vágyókat, hogy egy cipősdobozba helyezzék el ajándékaikat, melyeket a rászoruló gyerekeknek szánnak. Az ajándékokat többek között gyermekotthonokba, nagycsaládos szervezetekhez, kórházakba, sérült gyermekek fejlesztésével foglalkozó iskolákba juttatja el a szervezet.
Idén a több mint 400 átvételi pont között megtalálhatjuk a Vascular Plazma és Sanaplasma központjait is, melyek egy speciális akcióval is készültek. Aki náluk adja le a dobozát, wellness üdülést is nyerhet, továbbá szavazhat, hogy melyik helyi alapítványt támogassa a központ 100.000 forinttal. A „dobozolók” így összesen 1.000.000 forintnyi támogatás sorsáról is dönthetnek országszerte 10 helyszínen, az alábbi városokban: Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Szeged, Pécs, Kecskemét és Budapest.
„Cégünk filozófiájához nagyon közel áll az adományozás, – hiszen plazmaközpontjainkban egész évben vérplazma adományt gyűjtünk mely életmentő mással nem helyettesíthető gyógyszer alapanyag a betegek és a kórházi ellátás számára. Ezért is csatlakoztunk nagy örömmel idén második alkalommal a Baptista szeretetszolgálat karácsonyi Cipősdoboz akciójához” – mondta el Dr. Nyerges Judit, a Vascular és a Sanaplasma központok ügyvezető igazgatója.
A többszörös jótékonykodás lehetősége keltette fel Béres Alexandra figyelmét is, aki kislányai segítségével készítette el az adományokat. Alexandra korábban már kapcsolatban volt a céggel, amikor egy betegszervezeteket segítő kampányban a plazmaadás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Számomra különösen sokat jelentenek az olyan lehetőségek, amikor gyermekeken segíthetek, vagy amikor hozzájárulhatok ahhoz, hogy emberek teljes életet élhessenek” – mondta Alexandra a cipősdoboz átadásakor. „Sokan vannak a betegek között, akik első ránézésre olyanok, mint bármelyikünk – dolgoznak, kirándulnak, a szeretteikkel ünnepelnek –, de ezeket a magától értetődő mindennapi eseményeket csak a naponta megkapott plazmaalapú gyógyszereknek köszönhetően élhetik át önfeledten.
Mi a vérplazma, és miért van szükség vérplazmaadókra?
A vérplazmából életmentő, mással nem helyettesíthető gyógyszereket készítenek többek között hemofíliás, azaz vérzékeny betegek, veleszületett immunhiánnyal élők, csontvelő- és szervátültetettek, súlyos égési sérültek, máj- és vesebetegek, valamint hepatitisz B-ben szenvedők számára. Vérplazmát nem lehet mesterséges úton előállítani. Csak Magyarországon több mint 4000 embernek van szüksége nap, mint nap életmentő vérplazma-alapú gyógyszerekre.
forrás: hirado.hu
Megjegyzés küldése