0
Gárdonyi Géza dédunokája volt a Kossuth Rádió Az Este című műsorának vendége. Keller Péter fellapozta dédapja titkos naplóját amelyben megtalálta a magyarázatot arra, miért jelentek meg több szövegváltozattal egyes kötetei, például az Egri csillagok.

Nyomon követte írásainak kiadásait Gárdonyi Géza és folyamatosan javította azokat a következő publikálásra. Így lehet az, hogy például az Egri csillagoknak is többféle módosított verziója van.
Mindent megtervezett, amit írt, és ezeket folyamatosan nyomon követte, kontrollálta, javította, ezt bizonyítja titkos naplója. Minden egyes Gárdonyi mű az újabb kiadásokban sok vonatkozásban eltér a régitől. Ezek a változtatások érintették a tartalmi kérdéseket és stilisztikát is. Az Egri csillagok első kiadásában például szerepel egy mikroszkóp, amit abban az időben, mikor a történet játszódik, még nem fejlesztettek ki. A későbbi szövegben azonban ez nincs benne, ami bizonyítéka annak, hogy Gárdonyi kivette a regényből” – osztotta meg ezt az irodalomtörténeti érdekességet Gárdonyi Géza dédunokája, Keller Péter a Kossuth Rádióban Balázs Gézával, az ELTE egyetemi tanárával. Elmondta azt is, hogy egy program segítségével kimutatták: más a szavak és mondatok száma a különböző kiadásokban, vagyis Gárdonyi Géza folyamatosan fejlesztette a szöveget stilisztikailag is.

A szakmáját tekintve gépészmérnök dédunoka ápolja Gárdonyi Géza emlékét, konferenciákat szervez és könyvet is írt Az élő Gárdonyi-arc címmel. Foglalkozása egyébként nem is esik messze a családi hagyománytól, hiszen Gárdonyi Géza édesapja egyfajta mérnök ember volt. „Ő volt Kossuth fegyvergyárosa, olyan módszereket alkalmazott, amelyek a mai autóiparban is jelen vannak”.

A teljes beszélgetés újrahallgatható IDE kattintva. 

Az Este – házigazda: gondolatébresztő beszélgetések a Kossuth Rádióban minden hétköznap 21 óra után.

forrás: hirado.hu

Megjegyzés küldése

 
Top