A Magyar Királyság sorsa az 1521-ben kirobbant magyar–török háború kezdetén tragikus fordulatot vett azzal, hogy az 1526-os mohácsi csatában még a király, II. Lajos is elesett. Nem sokkal később Szapolyai János erdélyi vajda fejére helyezték a koronát. Csakhogy abban az esztendőben királyunk mindjárt kettő is lett, mert az 1506-ban Bécsújhelyen megkötött Jagelló–Habsburg házassági szerződés értelmében I. Ferdinánd osztrák főherceg is bejelentkezett II. Lajos magyar király örökségére. Mivel mindkét királyt törvényesen és a szokásjognak megfelelő módon, tehát érvényesen koronáztak meg, pillanatok alatt háború robbant ki közöttük annak érdekében, hogy a fegyverek ereje döntse el, ki ülhet a magyarok trónján.
II. Lajos király Tiziano Vecellio festményénA belháborút csak egy röpke időre zárta le az 1538-ban megkötött váradi béke, amely szerint Szapolyai János halála után majd Ferdinánd koronája alatt egyesül a kettészakadt ország. Csakhogy János királynak tíz nappal a halála előtt, 1540. július 7-én fia született, és ez a tény mindent megváltoztatott.
Szapolyai János, az utolsó magyar nemzeti király (Wikipédia)Halálos ágyán ugyanis az uralkodó megeskette tanácsadóját és legfőbb hívét, az 1534-ben váradi püspökké kinevezett György barátot, hogy a fiát tegye királlyá. György barát pedig tartotta a szavát és felrúgta a Habsburg királlyal kötött megállapodást. Arra törekedett, hogy a kis János Zsigmond uralma alatt egyesítse az országot. Ehhez a török segítségét is igénybe kívánta venni. Szulejmán szultánnak azonban nem állt érdekében, hogy a Magyar Királyság újra egységesüljön, hiszen az akkor erőre kaphat, amit okvetlenül el akarta kerülni. Szulejmán a megosztottság fenntartásában volt érdekelt. Valódi szándékát nem árulta el, és azt üzente György barátnak, hogy számíthat rá.
Habsburg Ferdinánd királyEnnek látványos jelét adta azzal, hogy a csecsemő János Zsigmond mellett avatkozott be a királyság nyugati és keleti fele között kiújuló küzdelembe. Hadaival 1541-ben szövetségesként indult Budára, hogy elkergesse onnan Ferdinánd ostromló seregét.
A csel bevált: Ferdinánd katonái elmenekültek, a szultán pedig mint „felszabadító”, puskalövés nélkül elfoglalta és a birodalmához csatolta Budát és ezzel az ország középső részét.
A főváros elvesztése és az ország három részre szakítása döbbentette rá Fráter Györgyöt arra, hogy a török mennyire csalfa szövetséges. A barát ezt követően megváltoztatta a politikáját, és miközben a színfalak előtt továbbra is arra törekedett, hogy János Zsigmondnak megtartsa a szultán vazallusává kényszerült Erdélyt, valójában az egész országrészt Ferdinándnak próbálta átjátszani.
I (Nagy) Szulejmán szultánAz 1549-ben megkötött nyírbátori szerződés értelmében a következő évben előbb a Tiszántúlt, majd Erdély egészét is átadta a Ferdinánd hadait vezérlő Gianbattista Castaldónak. Amikor minderről Szulejmán értesült, éktelen haragra gerjedt, és azonnal megindította a csapatait, hogy torolják meg a barát árulását. Az erdélyi hadak azonban Temesvár és Lippa mellett legyőzték a törököket.
A császári kormányzó ennek ellenére sem bízott a barátban és 1551 decemberében meggyilkolta.
Szulejmán ezzel kényszerhelyzetbe került, hiszen reális lehetőséggé vált, hogy a Magyar Királyság a Habsburg Birodalom égisze alatt egyesül. 1552 tavaszán ennek elkerülése végett a teljes európai hadseregét Magyarország ellen küldte.
A haditerv értelmében az Isztambulból induló csapatoknak Kara Ahmed pasa vezetésével az Erdély kapujaként is említhető Temes-vidéket kell elfoglalni, ily módon köszörülvén ki azt a csorbát, ami a temesvári vereséggel érte a portát, Hadim Ali budai pasának pedig Hont és Nógrád vármegye erősségeit kell elfoglalnia, hogy a két sereg Szolnok menti egyesülése után a roppant gazdag felvidéki bányavárosok felé vezető utat őrző Egerre rontson.
Szulejmán sokat remélt ettől a hadjárattól: egyrészt valódi tartománnyá tudja szélesíteni a Nándorfehérvárat Budával összekötő Duna menti hódításait, ráadásul mindezzel éket tud verni Erdély és a királyi Magyarország közé.
Az oszmán had közeledésének hírére a külföldi zsoldosok számos erősséget harc nélkül feladtak, Karánsebest, Lippát, Temesvárt és Veszprémet, valamint északon Szécsényt, Drégelypalánkot, Hollókőt és Bujákot pedig a túlerőben lévő török had vette be.
Dobó István szobra Egerben, a vár alatt (Fotó: MTI/Komka Péter)Szolnok várát két évvel korábban erősítették meg, részben Dobó István tervei alapján. Az egri hős a vár építési munkálatai közben ismerkedett meg Sulyok Sárával, akit még abban az évben feleségül is vett. Az asszony családján keresztül rokonságba került a Török, Balassa, Bocskai és Báthori családokkal.
Szolnokot alig másfél hétig tartó ostrom után, 1552. augusztus 4-én foglalták el a törökök, miután az előző éjszaka a várat védő összes külföldi zsoldos megszökött.
Az éjszaka leple alatt fegyvereiket hátrahagyva beleugrottak a Tiszába és átúsztak a túlpartra. Mindezt olyan csöndben tették, hogy Nyáry Lőrinc várkapitány semmit nem vett észre. Reggelre csupán 150 magyar katonája maradt, akikkel bátran szembement a támadó török hatalmas hadának. Kinyitotta a várkaput és rárontott az ellenre. Szinte mindegyik embere odaveszett a harcban. A kapitány megsebesült és elfogták. A szultán foglyaként Isztambulba vitték, ahol a Héttoronyba zárták, ám onnan egy magyar rabszolga segítségével kalandos körülmények között megszökött és hazatért. Később a király elé vitték, hogy számoljon be Szolnok elestéről, de az egri káptalan tanúskodott a hősiessége mellett. A bizottság felmentette a gyávaság és hűtlenség vádja alól, és elengedte: egészen a haláláig katonaként védte a hazáját.
A török előtt így nyílt meg az út a hadjárat legfontosabb célja, az Észak-Magyarország kapujaként is emlegetett Eger felé.
A vár parancsnokának, ruszkai Dobó Istvánnak nagyjából kétezer katonája várta a hetvenezres török sereget. Az ostrom szeptember 17-én a falak lövetésével kezdődött. Az ágyútűz a leggyengébbnek vélt Ókapu és Bebek-bástya közötti falszakaszra koncentrálódott.
Sinkovits Imre ( Dobó István) az Egri csillagok című film egyik jelenetében, mögötte Koncz Gábor (j3, János) és Kovács István (j, Bornemissza Gergely). A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen, a filmet 1968. december 19-én mutatták be Várkonyi Zoltán rendezésében (Fotó: MTI/Mokép)A harc szakadatlan dúlt, egy álló hónapon keresztül, s a védők lankadatlan hősiességgel verték vissza a török meg-megújuló támadásait.
Adjuk át most a szót Hieronymus Ortelius nürnbergi krónikásnak, aki ezt írta az 1613-ban megjelent (Redivivus et continuatus oder der Ungarischen Kriegs-Empörungen historische Beschreibung című) könyvében:
„Az asszonyok is kövekkel, forró vízzel és szurokkal rohannak a falakra, az ellenségben nagy kárt tesznek, s nem is emberek ők, hanem dühös oroszlánok módjára viselkednek. Többek között egy asszony a leányával együtt ott volt a bástyán harcoló férje mellett. Amikor a férfi puskagolyótól eltalálva holtan összerogyott, nem temette el az asszony addig, amíg bosszút nem állt érte. Felkapta férje kardját és pajzsát, rövidesen három törököt levágott… Egy másik asszony követ vitt a fején, hogy az ellenségre dobja, de a fejét szétlőtték. Ekkor a leánya kapta fel az édesanyja vérétől pirosló követ és a mélybe zúdította. Két török halt szörnyen, másik kettő pedig megsebesült.”
Az utolsó általános roham október 13-án volt, ekkorra azonban a török harci morálja már olyan alacsony szintre süllyedt, hogy a tisztek a katonáikat csak kardlappal verve tudták a falak alá kergetni. Négy nappal később, október 17-én Kara Ahmed pasa elvonult, Hamid Ali budai pasa másnap követte példáját.
Ezekben a napokban szabadult fel Eger vára.
Ruszkai Dobó István és az életben maradt várvédők a püspöki bazilika romjai között még aznap hálaadó szentmise keretében köszönték meg, hogy az Isten győzelemhez segítette őket. Balassi Bálint, aki nemcsak a korszak legnagyobb magyar költője, de egyúttal végvári vitéz is volt, ráadásul évekkel később még Eger várában is katonáskodott, Ó, én édes hazám című versében ezt írta: „Egriek, vitézek, végeknek tüköri, / Kiknek vitézségét minden föld beszéli / régi vitézséghez dolgotokat veti / Istennek ajánlva legyetek immár ti!”
Az Egri Fertálymesteri Testület tagjai megkoszorúzzák Dobó István emlékművét az egri várban (Fotó: MTI/Komka Péter)Másik krónikásunk, Tinódi Lantos Sebestyén pedig e sorokkal zárta az Egri históriának summája című művét: „Már meghallátok revid summáját / egri szállásnak históriáját / Azon imádgyuk mennyei atyát / Tőlönk se vonnya nagy irgalmasságát. / Egröt minékönk éltig megtarcsa, / Több végházakkal megszabadiccsa, / Az pogán kéztől megoltalmazja, / Körösztyén népet igaz hitben tarcsa.”
Megjegyzés küldése