Idén már a 78. születésnapját ünnepelte Kovács István, aki 1944. május 7-én született Budapesten. 1966-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán a legendás rendező, Várkonyi Zoltán osztályában.
Már főiskolás évei alatt, 1964-től játszott a Vígszínházban, a teátrumnak később tagja lett – csakúgy, mint osztálytársa, Venczel Vera. Mindketten Várkonyi 1966-ban bemutatott, Kárpáthy Zoltán című filmjében mutatkoztak be a nagyközönségnek: Kovács István a címszereplőt, Venczel Vera pedig a szerelmét, Szentirmay Katinkát alakította. Olyan neves színészekkel álltak együtt kamera elé, mint Latinovits Zoltán (Szentirmay Rudolf), Ruttkai Éva (Szentirmay Rudolf), Darvas Iván, Básti Lajos vagy Bárdy György.
Venczel Verával úgy belopták magukat a nézők szívébe, hogy, amikor Várkonyi Zoltán az Egri csillagok fiatal szerelmespárjának, Bornemissza Gergőnek és Cecei Évának a szerepére kikérte a nézők véleményét, szinte egyöntetűen mindenki Kovács Istvánra és Venczel Verára szavazott.
– mesélte a színész. Kovács Istvánt az Egri csillagok után szerelmeslevelek tömkelegével árasztották el, egy interjúban azt mesélte, 27 ezer vallomást kapott. A színész kétszer nősült: első házasságában 1974-ban született meg lánya, Zsófia, két évvel később pedig fia, Dániel. Másodszorra Sajgál Erika színésznőt vette feleségül, fiuk, Domonkos 1999-ben jött világra. A 78 éves sztár hűséges férj, ami csak hozzátesz sármjához. Íme még néhány kép Kovács Istvánról napjainkban:
bővebben a forrás eredeti helyén olvashatsz:
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
