A felsővárosi lakótelep, régebbi nevén Csebokszári lakótelep Eger legnagyobb lakótelepe. Az 1970-es évek elején kezdték építeni, az egri lakásépítési hullám legnagyobb beruházásaként, amely során (más lakótelepekkel együtt) összesen kb. 10 000 lakást építettek 15 év alatt.
Modern ikerházak már korábban is épültek a Malomárok utcában. Az első háztömb 1971-re készült el. Ezután az 1980-as évek közepéig folytatódtak az építkezések. Az új lakótelep Eger testvérvárosáról, Csebokszáriról kapta a nevét, ám a rendszerváltozás után már Északi lakótelepként vagy Felsővárosként utalnak rá (ez utóbbit akkor használják, ha a Rákóczi út nyugati oldalán lévő családi házakról is beszélnek).
A városrészben található 2 általános iskola, három óvoda és három középiskola. A városrész Eger-patak menti, Malom utcai bejáratú nagy-telkén található a római katolikus főiskola kollégiuma. Található továbbá a területen 4db Óvoda-Bölcsőde együtteseként megépült létesítmény, melyek bölcsődei részében mára már orvosi rendelők, illetve családsegítő szolgálat működik.
Északi szomszédja a területnek az utóbbi években a városrész és Felnémet között kiépült gazdasági terület, „bevásárló negyed”.
Fekvése
A településszerkezeti tervben meghatározott városrész határai: keleten az Eger- Putnok vasútvonal, illetve a Cifra hóstya régi Cifrakapu utca menti beépítése, délen Malom utca, nyugaton a Rákóczi Ferenc utca.
Szerkezete
A felsővárosi lakótelep szerkezete a XX. század második felének lakótelep építési lázában alakult ki. Fő szerkezetét, az Egerre jellemző, hosszan elnyúló észak déli tengely határozta meg. E szerkezetet hangsúlyozza a vasút, az országos főút és az Eger-patak szintén észak-dél irányú nyomvonala. Az Eger-patak és a Malomárok utca mentén 8db ikerházas beépítésű egyedi jelensége a telepnek a magánkertes telekcsoport. Az Eger-Putnok vasútvonal mentén egészen a Cifrakapu városrészig úszótelkes sorgarázsok húzódnak.
forrás:
Eger Megyei Jogú Város Integrált Városfejlesztési Stratégia "Az ÉSZAK városrész elemzése" (III.2. Észak Városrész) - wikipedia.org

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.