Sokan már az 1960-as években esküdtek az Egerszalókon feltörő termálvíz gyógyhatására, a hivatalos minősítésre végül több évtizedet kellett várni.
Az egerszalóki gyógyvíz számos egészségügyi panasz esetén alkalmazható.
Az egerszalóki gyógyvíz számos egészségügyi panasz esetén alkalmazható.
Egerszalók község határában 1961-ben, olajkutatás közben bukkantak 65 Celsius-fokos termálvízre. A csalódott kutatók továbbálltak, viszont a lakosság szinte egyből birtokba vette a termálkút környékét és elindul Egerszalók máig legendás, „vadfürdőzős” korszaka. Egyébként számos, ma ismert fürdőhelynek volt hasonló időszaka, anno Bükfürdőn és a Cserkeszőlőn is sokan kúrálták magukat a termálvizet elvezető árok partján. Egerszalók példája annyiból volt rendhagyó, hogy náluk ez az időszak jó 40 évig tartott.
Sokan már a 60-as, 70-es években is megtapasztalták és esküdtek a víz kedvező egészségügyi hatására. Apró érdekesség volt, hogy a helyi termelőszövetkezet eleinte kísérletet tett a víz mezőgazdasági hasznosítására. Próbaképpen építettek egy üvegházat, viszont a termálvíz magas ásványianyag-tartalma rendre eldugaszolta a csővezetéket. Szinte ezzel is jelezve azt, hogy ez a víz többre hivatott üvegházak fűtésénél.
Még javában tartott az egerszalóki vadfürdőzős korszak, amikor bevizsgáltatták a termálvizet. A 90-es évek elején a begyűjtött termálvizet az egri kórházba szállították, ahol különféle vizsgálatokat végeztek, elsősorban ízületi bántalmakban, csontsérülésekben szenvedő betegeknél. A kedvező hatás igazolódott, így 1992 májusában hivatalosan is megkapták a gyógyvíz minősítést.
Akkor azt gondolták, hogy ez majd a fürdőfejlesztést is fel fogja pörgetni. Ez nem jött be, hiszen a mai Saliris Resort fürdőrészlegének az átadására egészen 2007-ig kellett várni.
Mire jó az egerszalóki gyógyvíz?
Kénes, kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos víz tör a felszínre Egerszalókon. A víz javallatai között szerepelnek a degeneratív mozgásszervi betegségek (ízületi kopás, derék- és hátfájás), a gyulladásos mozgásszervi betegségek nem heveny stádiumai, az ortopédiai és gerincsebészeti műtéteket követő rehabilitáció, nőgyógyászati gyulladásos megbetegedések, továbbá egyes bőrproblémák (pikkelysömör, ekcéma).
Egerszalók amúgy rendelkezik a „mesterhármassal”. Azaz a K-7-es termálkútjuk minősített gyógyvizet ad, maga a Saliris Resort 2011-ben megkapta a gyógyfürdő címet, a fürdő környéke („Egerszalóki Gyógyvölgy”) pedig 2016 óta gyógyhelynek számít.
Érdemes tudni, hogy a gyógyvíz nem pusztán a 17 medencés „nagy fürdőben”, a Saliris Resortban áll a vendégek rendelkezésére, hanem – a jóval olcsóbb jegyárakat kínáló – hárommedencés Nosztalgia Strandfürdőben is.
A cikk eredeti helye, forrása: Mit tud az egerszalóki gyógyvíz? - Termál Online (termalonline.hu)
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.


