Sokaknak feltűnhet, hogy vendégházunkat és környékét ugyanúgy hívják, mint a jól ismert bükki nagytestvérét, a szilvásváradi Szalajka-völgyet. És máshol is összefuthatunk a „szalajka” helynévvel, elsősorban a Felvidéken és Észak-Erdélyben, de akár a szomszédos Mátrában is.
Akkor tehát mi is a „szalajka”?
A 18. században a Magyar Királyság területén is beinduló kezdetleges vegyipar legfontosabb terméke a hamulúg volt. Ezt használták a szappan előállításához, de az üveghutákban az fúvott öblösüvegek előállításához is nélkülözhetetlen alapanyag volt. A hamulúg, vagy más néven hamuzsír a kálium-karbonát természetes úton előállított formája, melyet alkáli sónak, azaz „sal alcali”-nak, avagy magyarosan szalalkálinak is hívtak. Na, ebből ered a népies neve, azaz a „szalajka”.
De mi is pontosan a hamuzsír?
A fa elégetésekor – elsősorban a bükkfát kedvelték – a hamut összegyűjtötték, és a „hamuházba”, vagy más néven „szalajkaházba” vitték. Itt vízzel átitatták, és egy nap állás után a hamuból kicsorgó lúgos levet nagy üstökben addig főzték, míg a víz elpárologtatásával az oldatból sűrű massza nem keletkezett. Ez volt a fekete hamuzsír, amit még kiégetéssel „kalcináltak”, azaz fehérítettek. Ez a morzsalékony kékesfehér gipsz szerű anyag lett a végtermék, amely képezte aztán a szappangyártás, a textilfehérítés és az üveggyártás alapanyagát.
A probléma csak az volt, hogy kb. egy tonna bükkfa elégetésével egy kg. hamuzsírt tudtak mindösszesen előállítani. Elképzelhető, hogy mindez mekkora arányú erdőpusztítással járt, évente több száz km2 erdőt égettek fel a hamuzsírfőzők. Égették a fát boksákba hordva, de sokszor lábon is – ami szárazabb időben gyakran azzal járt, hogy egész hegyoldalak égtek le. A magyar hamuzsír egész Európában keresett volt, főleg hogy a 18. századra Nyugat-Európában már elfogytak azok az ősrengetegek, melyeknek faanyagát hamuzsír főzésre használni lehetett volna.
Ennek a hatalmas erdőpusztításnak próbált Mária Terézia gátat vetni, amikor is 1755-ben rendeletben tiltotta be a magyar hamuzsírnak a monarchián kívüli exportját – úgyhogy innentől a Magyarország elsősorban Ausztria iparának hamuzsír igényeit fedezte. De ez sem volt kevés:
1764-ben 36 865 mázsányi hamuzsírt exportáltunk Ausztriába, amit kb. 300-400 km2 erdő letarolásával lehetett előállítani! Évente.
Tehát itt, a Szalajkában is hamuzsírt főztek a 18 - 19. században, amelyről a ház, és egykor az egész völgy is kapta a nevét
A hamuzsír főzés először a Dunántúl, majd később a Felvidék bükkerdejeit emésztette fel, majd a 19. század végére visszaszorult az Északkeleti-Kárpátokba, hiszen már csak itt maradtak kizsákmányolható, nagy kiterjedésű erdőrengetegek.
Forrás: Szalajka Ház Váraszó
Megjegyzés küldése