Helyismereti gyűjteményünk anyagait felhasználó és a 60-as évek Heves megyei képeit bemutató retró-sorozatunk első darabját Facebook oldalunkon tettük közzé.
Sokan felismerték az egri Hadnagy úti/utcai lakótelepet, a környező utcákat, a fotó készítésének helyét (Kodály Zoltán u. 6., a 9 emeletes ház teteje) és az egyes épületeket is. Ott van középen a Szuperett, ami sokunkban ébreszt különböző – szerintem többnyire jó – emlékeket. No de, tudjuk, hogy mit is jelent ez a szó: Szuperett? Hogyan és mikor került ide ez az épület?
Hadnagy utcai lakótelep a Szuperettel, cca. 1967
(forrás: Heves megyei Állami Építőipari Vállalat 1949-1969 c. album)
Szuperett: az ABC Áruház (ABC-áruház, ABC áruház) "magasabb fokozata" – egészen pontosan a harmadik - a korabeli magyar ABC-s boltrendszerben. A Belkereskedelmi Minisztérium 1962-ben szópályázatot írt ki a nyugati világban szupermarketként működő önkiszolgáló rendszerű boltok magyar elnevezésére. Akkoriban sorra épültek ugyanis ilyen kereskedelmi egységek Magyarországon, amelyekben nem csak élelmiszereket, dohányárut, italokat, de ipar- illetve egyéb fogyasztási cikkeket is egy helyen meg lehetett vásárolni. Az arány általában 70-30 (néhány helyen 90-10) % az élelmiszerek javára. Az alapterülettől függően itt is léteztek kisáruházak, valamint nagyobb készlettel rendelkező egységek. Akkoriban ezek voltak a mai plázák megfelelői. Viszont kellett egy jó magyar név a "burzsoá-hangzású" szupermarket helyett! Ezért írták ki a pályázatot, amire 1932 javaslat érkezett. Például, mai szemmel, hogy tetszik az Árucsarnok, a Mindenes, a Bőség, a Vegyesbolt (ez végül megvalósult, csak nem ekkor), a Vegyesüzlet, vagy a Piacbolt elnevezés? Vagy a rövidítések közül a VEGYÉL (Vegyesárú, gyümölcs, élelmiszer), a KÖZÉRT (Községi Élelmiszerkereskedelmi Rt.) mintájára kitalált NÉPÉRT, az ÉVI (Élelmiszer, vegyi- és iparcikk), illetve ennek "becézett formája", az ÉVIKE (Élelmiszer, vegyes iparcikk kereskedés)? Mindenki próbálja ezeket behelyettesíteni a ma is használatos „Leugrok az ABC-be egy kis …-ért. Mindjárt jövök!” mondatba!
A Belkereskedelmi Minisztérium tájékoztatása szerint három pályázó küldte be - valamilyen formában - az ABC elnevezést, különböző „feloldását” adva a rövidítésnek. Volt, aki az Alapvető Bolti Cikkek, míg más az Alapvető Beszerzési Cikkek (ez lett végül a hivatalos) elnevezést látta a három betű mögött és természetesen olyan is volt, aki az ábécében található összes betűt hozta fel hasonlatként a lényegében mindent lefedő bolti árukészletre. A Nyelvtudományi Intézet akkori vezetőjével, Lőrincze Lajossal (Magyar Rádió: Édes anyanyelvünk, Magyar Televízió: Tessék kérdezni – a nyelvész válaszol) is konzultálva végül az ABC elnevezés mellett döntött a Belkereskedelmi Minisztérium vezető munkatársaiból alakult bizottság. Az első – már elnevezésében is – ABC kisáruházat a váci cementmű deákvári lakótelepén adták át 1963. április 1-én. Ezt követően szerte az országban sorra nyíltak - a most már elnevezésükben is - ABC-k. A gombamód szaporodó lakótelepeken – főleg a fővárosban és környékén - azonban már egy évvel korábban megjelentek az úgynevezett Szuperettek. Az elsőt a dorogi bányászok "kapták" 1962. április 2-án, az Otthon téren, a mai Köztársaság utcában a vasútállomás és a lakótelepek között (forrás: Komárom megyei Dolgozók Lapja, 1962. 03. 31, Hungaricana). Megjegyzés: Mivel a Szuperett = 3. kategóriás ABC, valójában Dorogon nyílt az ország első ABC-je! A Szuperettek is ABC-k, de alapterületük, így az eladóterük és a bolti készletük is nagyobb volt a hagyományos ABC-knél. Általában 350-400 m2. Az Építésügyi Minisztérium a Belkereskedelmi Minisztérium felkérésére "szabadonálló építményként elhelyezendő 350 m2, valamint 750 m2 hasznos földszinti alapterületű önkiszolgáló üzletház típusterveinek előkészítésére tervpályázatot írt ki”, amelynek 1961. augusztus 1-én járt le a határideje. A kisebbikből 42 (ez volt a Szuperett), a nagyobbikből (ezek lettek az új Centrum Áruházak, Skála, stb.) 30 pályaterv érkezett be. 1961. szeptember 9-én hirdettek eredményt. Mint írták: "a pályázat eredményes volt és a típustervek kidolgozásához megfelelő anyagot szolgáltatott.” Ezek felhasználásával készültek a magyarországi 350-400 m2 alapterületű földszintes Szuperettek alaptervei.
Kis magyar ABC-határozó az 1960-as és 70-es évekre:
• ABC-kisáruház – 1. kategória (250 m2-ig)
• ABC-áruház – 2. kategória (250-350 m2)
• Szuperett – 3. kategória (400-500 m2)
(A közbeszédben csak az 1-2. kategóriát nevezték ABC-nek!)
A hazai ABC-k áru és alapterület tekintetében ugyan elmaradtak a nyugati szupermarketektől, viszont a nagyobb, Szuperett-nek elnevezett ABC-k már – szigorúan csak a hazai viszonyok között – összemérhetők voltak velük. A korabeli gondolatmenet szerint, ha az opera "kistestvére" az operett (kis opera), akkor a Szupermarket hazai kistestvére - az operánál látott minta szerint - a Szuperett lett és ez már az 1961-es tervpályázat kiírásánál megjelent. Ilyen "egyszerű" a magyarázat! Ez a "kis ABC- ABC - Szuperett” hármas a maga négyzetméterre és emeletekre vonatkozó szabványával lényegben csak a 70-es évek végig élt. Utána "elszabadultak" az alapterületek és a szintek! A 60-as években, a kezdeteknél viszont a fent leírtak számítottak az etalonnak.
Hadnagy úti lakótelep a Szuperettel, 1969 (forrás: Fortepan)
Egerben, 1964-ben, az épülő Hadnagy utcai lakótelepre ilyen nagyobb alapterületű ABC-t, vagyis Szuperettet tervezett felépíttetni a városi tanács végrehajtó bizottsága. Kis is nézték a helyet: a lakótelep névadó utcájának, illetve a Kodály Zoltán utcának a kereszteződésében. Az üzlet folytatásában óvoda, illetve iskola épült, szemben pedig egy szolgáltató ház, vagyis itt létesült a lakótelep központja. Ez egyébként általános tervezési szempont volt akkoriban. 1966. október 1-én tartották a műszaki átadást, míg a nyitás október 15-én, szombaton volt, így a karácsonyi bevásárlási rohamban már a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat eme új üzletére is számíthattak a környéken lakók. A nyitás előtt így írt a Népújság az üzletről: "A mintegy 400 négyzetméternyi alapterületű kereskedelmi egység a megye legkorszerűbb üzlete lesz. Az új üzletben minden legfontosabb napi cikket megkaphatnak majd a vásárlók — a szeletelt tőkehústól a legkülönbözőbb csemegeárukig, a háztartási szerektől az üveg- és porcelánárukig, a tűtől és cérnáktól a zöldségig, gyümölcsig, tejig. S akik a halat kedvelik, azok megkaphatják itt ezt az ínyencséget is: az üzletben nagy akváriumot állítanak fel az élő halak számára.” (forrás: Népújság, 1966. 10. 08., Hungaricana)
Az egri Szuperett megnyitója, 1966 (forrás: Hungaricana)
Ebben az időben Nagy Miklós üzemvezető, illetve a 11 fős szakképzett bolti személyzet felügyelete mellett az egri kereskedelmi iskola 52 tanulója töltötte itt a gyakorlati idejét. A Népújság helyszíni tudósításából még az első vevő nevét is tudjuk: özvegy Benedek Józsefné, aki "egy liter tejért, 10 dekagramm vajért fizetett." (forrás: Népújság, 1966. 10. 16. , Hungaricana)
A Szuperett, 1968 (forrás: Eger. - Budapest : Panoráma,1968, p. 67. )
A korabeli újság azt írta, hogy „megnyílt az első egri ABC-áruház”, illetve később megjelent így is: „ez volt a megye első ABC-je”. Az eleje még rendben is lenne, elvégre a Szuperett is ABC (bár ez akkoriban nem igazán jött át a nagyközönségnek), de a második idézettel van egy kis probléma. Ez így és ilyen formában már nem igaz. Legfeljebb, ha azt írják, hogy a megye - és vele Eger - első Szuperettje! Találtam ugyanis egy 1966 januárjában megnyitott kis ABC-t Hevesen, illetve június 23-tól már Bükkszéken, augusztusban pedig már Füzesabonyban is volt egy-egy ilyen kereskedelmi egység. Ezeket a kisebb alapterületű szövetkezeti ABC-ket régi üzletek átalakításával, illetve újak építésével valósították meg. 1967. január 23-án a siroki Fémművek lakótelepén nyílt újabb ABC-áruház, majd 1968. június 6-án Egerben, a Lenin úton, a TÜZÉP-teleppel (ma a Sas utcai SPAR és a parkolók vannak a helyén) szemben egy "normál” ABC. Jelenleg ez egy Autóalkatrész Áruháznak ad helyet. Az épület szerkezete nem sokat változott, csak a funkciója és a színe. (Nekem ez volt az ELSŐ ABC, ugyanis kisgyerekként itt vásároltam először ABC-ben, illetve itt kérdeztem arra rá, hogy van-e köze az ábécének az ABC-hez! A válaszra már nem emlékszem, mert elég fiatal lehettem, úgy kb. 5 éves…
A régi egri Lenin úti ABC épülete 2021-ben (fotó: Turay Zoltán)
1968. november 5-én Újhatvanban egy kis ABC-t adtak át, ami a városban az első ilyen volt. A következő megyei ABC a sorban Egercsehi-bányatelepen nyílt meg 1969. február 20-án. Gyöngyösön pedig 1969. május 27-ig kellett várni, amikor is az Április 4. téren, a buszpályaudvar közelében megnyílt a város első ABC-je.
A Csákány – Hadnagy – Kodály utcák kereszteződése, jobbra a Szuperett épületével 2021-ben (fotó: Turay Zoltán)
Ma már nincs meg a Szuperett neonfelirat a Hadnagy utca 18. szám alatti üzleten, de a kollektív emlékezet még mindig így tartja számon ezt a kereskedelmi egységet, ami 1966 óta, vagyis immár 55 éve szolgálja a Hadnagy – és Csákány!!! – utcai lakótelepen, illetve a Csákóban élőket. Végül érdemes megnézni még egy oldalt a Népújságból, ami a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 1977-es megyei ABC- és élelmiszerüzleteinek listáját mutatja Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban. Ugye, a Szuperett is ABC, csak mégis más! Jó böngészést és emlékezést!
Így néz ki ma a „Szuperett” (fotó: Turay Zoltán)
Adattár:
Elnevezés, cím: SZUPERETT Eger, Hadnagy utcai lakótelep, Hadnagy utca 18.
Tervezés: 1964 (1961-es országos típustervek alapján)
Kivitelezés: 1965-66
Kivitelező: Heves megyei Állami Építőipari Vállalat (HÁÉV)
Hasznos terület: 400 m2
Építési költség: 3 millió Ft
Nyitó árukészlet: 750 ezer Ft
Műszaki átadás: 1966. október 1.
Nyitás: 1966. október 15., szombat, 8:00
Üzemeltető: Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat
Eger város első (3. kategóriás) ABC-je és egyben a megye első Szuperettje.
Feladat az olvasóknak! Akinek van még Szuperett felirattal fotója erről az épületről, azt szívesen látjuk!
Turay Zoltán
Könyvtár oldalak:
Bródy Sándor Megyei Könyvtár
Kategória:
Hírek
Helyismereti hírek
Hírek:
Friss hírek
Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár
Megjegyzés küldése