A tájházak előzményei Magyarországon csak az 1930-as években jelentek meg. A harmincas évek második fele, a második világháború, valamint 50-es évek sem kedveztek a tájházi gondolat kiteljesedésének.
Az 1949-es műemléki törvény definiálta a népi műemlék fogalmát és ebben az évben a múzeumokról is megszületett a törvény. Megalakult az Országos Műemléki Felügyelőség, megkezdődtek a nagyarányú épületfelmérések, elkészült az országos műemlékjegyzék. 1962-ben létrejött megyei múzeumi hálózat biztosítja a helyben megőrzött népi építészeti hagyomány építészeti szempontból legértékesebbnek ítélt, tájháznak kiválasztott darabjai berendezéséhez. 1974-ben minisztertanácsi határozatra 30 millió Ft-os összeget a helyben megőrzött illetőleg állami tulajdonba vett emlékek felújítására, tájházak, falumúzeumok, emlékházak, szabadtéri múzeumokká alakításának céljaira.
Tájház (Gazdaház), Noszvaj
1962-ben nyíltak meg a megyei múzeumok támogatásával létrejött első tájházak. Szaporodásuk az 1970-es évekre tehető, amikortól is létrejött a tájházak hazai hálózata. Az 1980-as év végéig közel 100 épületet, azaz portát hoztak létre, különösen Pest, Veszprém, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj Zemplén megyében tette lehetővé a népi építészet reprezentáns darabjainak megőrzését.
A tájház a megnyitás után többnyire csak kiállítóhelyként működött, s gyakran a megbízott gondnok személyétől függött, hogy az épület és tartozékai meddig voltak alkalmasak a bemutatásra. A tájháznak nem voltak saját rendezvényei, így a helyi érdeklődés csökkent irántuk, s sok esetben az éves látogatottság nem érte el a 100 főt sem.
Tájházak a rendszerváltás után
Az önkormányzati törvény gyökeresen átalakította a múzeumok tulajdonosi és működtetői viszonyait. A tájházakat ez úgy érintette, hogy átkerültek a helyi önkormányzat birtokába, s ezzel a múzeumok szakmai felügyelete is megszűnt. 1997-ben a tájházakat a kiállítóhely kategóriába sorolta, ami napjainkra megnehezíti a gyűjtemények gyarapítási lehetőségét. Az 1990-es évekre a múzeumok szakfelügyeleti rendszere elsorvadt. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum volt, amely minisztériumi támogatás nélkül fenntartotta és saját munkatársai segítségével a tájházak évenkénti látogatását.
A tájházak, az épített és a tárgyi örökség
A tájház és az épített örökség szoros kapcsolatban annak egymással. Ezen épületek általában építészeti értékkel bírnak, vagy műemlékek. A helyi önkormányzatok általában helyi védelmet biztosítanak részükre. Fontosak a mai törekvések, hogy a faluban élet legyen, ne csak a konzervált világot, hanem a falu mai valóságában átélni a 21. századi falu világát is (lásd Ófalu-Hollókő védett falurésze példáját). A tájház és a tárgyi örökség megőrzése együttesen szükséges. A tájház a benne lévő berendezés, a szellemi tudás, a nem tárgyi örökség, amit közvetíteni tudunk. Ugyanakkor a berendezésnek, mindig az adott településre jellemző időkeresztmetszetben a közösség, a közösség egy meghatározott társadalmi rétegét kell megjelenítenie. Úgy kell megőrizni az épületeket és a tárgyi örökséget, hogy közben élővé tegyük azt.
Heves vármegye tájházak listája
- Tájház – Domoszló
- Népművészeti Tájház – Recsk
- Abasári Kapásház
- A Szihalmi Népi Kultúra Értékeit Bemutató Tájház – Szihalom
- Palóc tájház – Mátraderecske
- Tájház – Markaz
- Tájház – Kisköre
- Tájház – Boldog
- Tájház – Egercsehi
- Tájház – Mátraszentimre
- Tájház – Lőrinci
- Tájház – Mátraballa
- Tájház – Gyöngyöspata
- Tájház (Gazdaház) – Noszvaj
- Tájház – Markaz
- Tájház - Kerecsend
bővebben az összeállítás, forrás eredeti helyén olvashatsz:
Megjegyzés küldése