Szentmisét tartottak Fehérvasárnap este az egri Bazilikában. A szertartást – az Egri Fertálymesteri Testület meghívásának eleget téve – Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója vezette.
Tudnivaló, hogy húsvét második vasárnapjának ősi neve Fehérvasárnap – latin neve Misericordia Domini (az Úr irgalma) –, ami utal arra, hogy a húsvéti vigília-szertartáson megkereszteltek ekkor, az ünnep nyolcadának utolsó napján vetették le fehér ruhájukat, amelyet a vízbemerítés után öltöttek. II. János Pál pápa kezdeményezésére ezen a vasárnapon emlékezünk meg az Isteni Irgalmasságról is. Böjte Csaba szerzetes a szertartás alkalmával elmondott szentbeszédér a remény, s a remény megszerzése, megtartása érdekében kifejtett zarándoklat köré építette fel.
Böjte Csaba beszédében személyes példákkal is élt
A szerzetes emlékeztetett arra, hogy a katolikusoknál minden 25. esztendő szent év. Ebből az alkalomból Ferenc pápa levelet intézett bíborosaihoz, püspökeihez, nunciusaihoz, amiben arra kérte őket, nézzenek szét egyházkerületekben, s figyeljék meg mit mondanak, hogyan élnek az emberek. A tőlünk, magyaroktól érkező válaszokból aztán kiderült, hogy az anyagi vonatkozású dolgokban nincsenek gondjaink. Baj van azonban a reménnyel, a jövő iránti bizalommal, ha a családok nem vállalnak például gyermeket.
A ferences rendi szerzetes fel is tette, majd meg is válaszolta a kérdést, hogy mi a teendő, hogy a reményvesztettség helyére visszaállitsuk a reményt: a zarándoklat. Menjünk el, keressük fel például a legközelebbi szent kápolnát! A zarándoklat már mi urunk Jézus Krisztus első "munkanapján" fontos szerepet töltött be, amikor is Keresztelő Szent Jánost felkereste a Jordán folyónál, magával hívta Jánost és Andrást – az első apostolait – Názáretbe, ami 56 kilométernyi távolság.
Címlapfotó, Huszár Márk
bővebben az összeállítás, forrás eredeti helyén olvashatsz:

Megjegyzés küldése