0

Az 1552. évi török ostrom tette ismertté a nevét, amikor az egyenlőtlen erőviszonyok ellenére meg tudta védeni a várat.

1572. május 30-án halt meg Ruszkai báró Dobó István, Eger várkapitánya. Dobó István neve leginkább  Eger várának 1552. évi török ostromáról ismert, amikor is az ő vezetésével az egri védők nagyjából huszonötszörös túlerővel szemben álltak helyt hosszú heteken át, mígnem a törökök végül feladták az ostromot. 

A későbbi török terjeszkedést ez a győzelem sem tudta megállítani, azonban akkor Európa-szerte híre ment az egri védők hősiességének. Dobónak – bár a köztudatban ma elsősorban mint a hős egri várvédő él – voltak nem éppen hízelgő tulajdonságai is. Fukarsága, pénzsóvársága például közismert volt a 16. században is. Bornemisza Péter az Ördögi kísírtetekről című művében Dobót a telhetetlen csalárdok között említi. 

Ha a helyzet úgy kívánta, a gazdálkodással és kereskedelemmel foglalkozó Dobó testvérek kíméletlenül elbántak szomszédaikkal, konkurenseikkel és mindent megtettek annak érdekében, hogy új birtokokat szerezzenek. 

És mivel a család egyes birtokai határosak voltak Lengyel Királysággal, Dobó gyakran a királyi vámhelyek megkerülésével szállította ki áruit. 1569-ben elítélték felségárulás vádjával, és utolsó éveit fogságban töltötte a pozsonyi várban.

Fotó: Ringier-archív

forrás: ezenanapon.hu

Megjegyzés küldése

 
Top