0

Több mint 240 diákot díjaztak tanulmányi, sport- és kulturális teljesítményéért az Egri Főegyházmegye katolikus iskoláinak tanévzáró ünnepségén a Bazilikában. A 2024/25-ös tanév hivatalos lezárásán szó esett az iskolák lelki küldetéséről, a pedagógusok áldozatos munkájáról, valamint a keresztény nevelés fontosságáról is. 

Tanévzáró Te Deumot tartottak az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő köznevelési intézmények pedagógusai, diákjai számára június 12-én az Egri Bazilikában.

A résztvevőket Lóczi Tamás, az Egri Főegyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának elnöke köszöntötte. Rámutatott, hogy a magyar állam segítségével 7 óvodával bővült az intézmények száma, így már 57 köznevelési és szakképző intézmény tartozik az egyházmegye fenntartásába.


Az ünnepég hálaadó szentmisével kezdődött, melynek főcelebránsa Dr. Ternyák Csaba érsek egy-egy fontos gondolatot állított a jelenlévők elé. Az igehirdetés mellett a lelkipásztorok legfontosabb feladata, hogy Jézus Krisztus keresztáldozatát jelenvalóvá tegyék minden szentmisében. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre felszólítással erre kaptak megbízást az apostolok az utolsó vacsorán. A diákokhoz szólva örömét és büszkeségét fejezte ki, hogy a templomi szolgálatban, tanulmányaikban, a sport, vagy akár a kultúra, az ének, a zene területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Rámutatott, hogy a diákok sikere a pedagógusok munkájának és áldozatának elismerése. A diákok akkor tudnak eredményesen dolgozni, ha teljesen azonosulni tudnak iskolájuk célkitűzéseivel és azzal, hogy olyan ideált mutatnak nekik tanáraik, amely az ő életüket is áthatja és alakítja. Hiszen a pedagógusok nemcsak szavaikkal, hanem életük példájával is nevelnek. 

A katolikus identitás lényege, hogy ne csak szavaink, hanem tettink is tükrözzék, hogy Jézus Krisztushoz tartozunk. „Minden iskolának az a küldetése, hogy átadja a tudást, és nevelje a fiatalokat.

fotók: Szántó György

bővebben a forrás eredeti helyén olvashatsz : Egri Főegyházmegye

Megjegyzés küldése

 
Top