A Nyár 25 című műsor vendége, Dr. Tamás Ildikó néprajzkutató segítségével visszautaztunk az időben, és megnéztük, hogyan változott a strandolás kultúrája a bokáig éő lepeltől a bikinirobbanásig.
A balatoni strandolás nem csupán nyári szórakozás, hanem valóságos kultúrtörténeti lenyomat is – derült ki a Nyár 25 egyik legutóbbi adásából, ahol Dr. Tamás Ildikó néprajzkutató, kulturális antropológus idézte fel a fürdőzés múltját és a strandöltözet átalakulását a 19. századtól napjainkig.
A fürdőkultúra Magyarországon igazán a dualizmus korában, a 19. század második felében indult virágzásnak. Bár már Mária Terézia is elrendelte a hévízforrások összeírását, a rendszeres, divatszerű fürdőlátogatások csak később terjedtek el, főként az arisztokrácia és a polgári réteg körében.
De hogyan is nézett ki a fürdőruha akkoriban? Nos, alig létezett. A kor szigorú szemérmességi normái miatt a nők bokáig érő nadrágot, térdig érő inget viseltek, és sokszor kerekeken guruló fürdőkabinnal vontatták őket a vízbe, hogy elkerüljék a kíváncsi pillantásokat.
A cél nem az úszás vagy a napozás volt, sokkal inkább a „megmerítkezés” – sokszor egészségügyi céllal.
A nagy áttörés a 20. század első felében érkezett, amikor a divat és a testkép változásával egyre rövidebb és szabadabb lett a strandviselet. A ’20-as, ’30-as évektől a karcsú, sportos testalkat lett a cél, és ehhez igazodott a fürdőruhadivat is. A fürdőruhák mindenhonnan „rövidültek”, a kétrészes változatok is csak a köldök fölé értek.
Az igazi szenzációt azonban 1946 hozta: ekkor debütált a bikini, amely nevét a Bikini-szigeteki atomkísérletről kapta, mely robbanásként hatott a divatvilágra és a közízlésre egyaránt.
A korabeli bikinik még mindig visszafogottabbak voltak, mint a maiak, de az üzenetük világos volt: kevesebb anyag, több bátorság.
Ahogy az évtizedek teltek, a stranddivat is követte az aktuális testideálokat: az ’50-es évek nőiesebb, teltkarakterű fazonjait Marilyn Monroe és Brigitte Bardot képviselték, míg később a barnulás, a karcsúság és a minél többet megmutatás lett a trend.
forrás: | Ridikül
Megjegyzés küldése