Általánosan ismert és elfogadott az a vélemény, hogy István király éppen azért adományozta a Szent János evangélistáról elnevezett püspökség részére a területet, mert az lakatlan volt, és az adományozás egyik törzs érdekeit sem sértette.
Kevesebb azon kutatók száma, akiknek véleménye szerint Szent István bizonyára nem alapított volna püspökséget a „pusztában”. A település és a püspökség első nyomait a várdombon kell keresnünk, amely nem volt kitéve a mocsaras talaj és a patak áradásai okozta veszélyeknek. Nem véletlen az sem, hogy éppen a vár területén találták meg egy Árpád-kori falu nyomait.
Az egri püspökség Szent István általi alapítására IV. Béla király 1261-ből származó oklevele a bizonyíték, amely a szent királyt nevezi meg a püspökség alapítójaként és említést tesz arról, hogy az egyházmegye 1009-ben már bizonyosan megvolt.
Mások az esztergomi érsekség alapításával hozzák összefüggésbe, mondván, hogy minden érsekségnek rendelkeznie kellett legalább két suffrageanus (a joghatósága alá rendelt) püspökséggel és ezek egyike csakis az egri lehetett.
A hagyomány szerint Szent István király a várral szemközti „Királyszéke” nevű dombról személyesen figyelte a székesegyház építésének munkálatait. Erre vonatkozóan azonban nincsenek bizonyítékaink, az eddig talált legrégebbi lelet egy XI. századi keresztelő kápolna alapja. Valószínű, hogy Eger harmadik püspöke, Buldus volt az, aki Szent Gellért püspökkel együtt halt vértanú halált 1046-ban.
Első püspökeink nyugatról érkeztek ide, hozván magukkal azokat az építőket, akik a későbbiekben felépítették a várost. Így kerültek a XI. század közepén Egerbe és környékére a Liége környéki vallonok, akiknek idetelepülését belga krónikák is megerősítik. Itteni jelenlétükre még ma is számos földrajzi név utal (Maklár, Nagytálya, Andornaktálya községek nevei, Egerben pedig a Vallon utca). Egyes vélemények szerint a latin „ager”= föld kifejezésből ered a város neve, amelyet a vallonok közvetítésével kapott.
A vallonok révén honosodott meg Egerben a szőlőművelés is. A várbeli románkori, Szent János evangélista tiszteletére szentelt székesegyház a XII. században épült, 1204-ben a krónikák szerint itt temették el Imre királyt, és a tatárok pusztították el 1241-ben. Ekkor már jelentős számú lakóház és a püspökség épületei vették körül a templomot, így ez az épületegyüttes képezte az akkori városmagot, amely azonban nem kőfallal, hanem csak palánkkal volt körülvéve, ezért is tudták a tatárok olyan könnyedén felégetni. Éppen IV. Béla 3 király volt az, aki - látván a tatárok hatalmas pusztítását - elrendelte a kővárak építését.
Az egri erődítmény kialakulása is idáig vezethető vissza. Megtörtént a székesegyház újjáépítése, melyet később - Dörögdi Miklós püspöksége idején (1332-1361) gótikus stílusban építettek újjá, illetve bővítettek. A XV. század második felében egy nagyszabású késő gótikus átépítésre is sor került. Itt állott a káptalan Szent István első vértanú tiszteletére emelt temploma is.
Löffler Erzsébet
forrás: egrirege.hu
Kevesebb azon kutatók száma, akiknek véleménye szerint Szent István bizonyára nem alapított volna püspökséget a „pusztában”. A település és a püspökség első nyomait a várdombon kell keresnünk, amely nem volt kitéve a mocsaras talaj és a patak áradásai okozta veszélyeknek. Nem véletlen az sem, hogy éppen a vár területén találták meg egy Árpád-kori falu nyomait.
Az egri püspökség Szent István általi alapítására IV. Béla király 1261-ből származó oklevele a bizonyíték, amely a szent királyt nevezi meg a püspökség alapítójaként és említést tesz arról, hogy az egyházmegye 1009-ben már bizonyosan megvolt.
Mások az esztergomi érsekség alapításával hozzák összefüggésbe, mondván, hogy minden érsekségnek rendelkeznie kellett legalább két suffrageanus (a joghatósága alá rendelt) püspökséggel és ezek egyike csakis az egri lehetett.
A hagyomány szerint Szent István király a várral szemközti „Királyszéke” nevű dombról személyesen figyelte a székesegyház építésének munkálatait. Erre vonatkozóan azonban nincsenek bizonyítékaink, az eddig talált legrégebbi lelet egy XI. századi keresztelő kápolna alapja. Valószínű, hogy Eger harmadik püspöke, Buldus volt az, aki Szent Gellért püspökkel együtt halt vértanú halált 1046-ban.
A püspökség székhelyén, az egri várban
illusztráció: Pazirik Informatikai Kft
Első püspökeink nyugatról érkeztek ide, hozván magukkal azokat az építőket, akik a későbbiekben felépítették a várost. Így kerültek a XI. század közepén Egerbe és környékére a Liége környéki vallonok, akiknek idetelepülését belga krónikák is megerősítik. Itteni jelenlétükre még ma is számos földrajzi név utal (Maklár, Nagytálya, Andornaktálya községek nevei, Egerben pedig a Vallon utca). Egyes vélemények szerint a latin „ager”= föld kifejezésből ered a város neve, amelyet a vallonok közvetítésével kapott.
A vallonok révén honosodott meg Egerben a szőlőművelés is. A várbeli románkori, Szent János evangélista tiszteletére szentelt székesegyház a XII. században épült, 1204-ben a krónikák szerint itt temették el Imre királyt, és a tatárok pusztították el 1241-ben. Ekkor már jelentős számú lakóház és a püspökség épületei vették körül a templomot, így ez az épületegyüttes képezte az akkori városmagot, amely azonban nem kőfallal, hanem csak palánkkal volt körülvéve, ezért is tudták a tatárok olyan könnyedén felégetni. Éppen IV. Béla 3 király volt az, aki - látván a tatárok hatalmas pusztítását - elrendelte a kővárak építését.
Az egri erődítmény kialakulása is idáig vezethető vissza. Megtörtént a székesegyház újjáépítése, melyet később - Dörögdi Miklós püspöksége idején (1332-1361) gótikus stílusban építettek újjá, illetve bővítettek. A XV. század második felében egy nagyszabású késő gótikus átépítésre is sor került. Itt állott a káptalan Szent István első vértanú tiszteletére emelt temploma is.
Löffler Erzsébet
forrás: egrirege.hu
Megjegyzés küldése