Bálint gazda azokkal is megszerettette a kertészkedést, akiknek semmi közük nem volt a kerthez. Születésnapja alkalmából rá emlékezünk.
Bálint György, vagy ahogyan a legtöbben ismerjük, Bálint gazda, kertész- és mezőgazdasági mérnök, író, szerkesztő, újságíró, politikus, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa. Olyan sok titulus, mégis, olyan nagyon nehéz megfogalmazni, hogy ki is volt ő valójában, és mit is jelentett az emberek számára. Azon kevés ember közé tartozott, akit mindenki ismert és mindenki szeretett.
Azok is csillogó szemekkel hallgatták őt, akiknek korábban semmi közük nem volt a mezőgazdasághoz, a kertészkedéshez. Hatással volt, és hatással van mind a mai napig az emberekre, de sajnos ma már csak írásain, felvételein keresztül.Öt éve csendesen távozott, de az öröksége soha nem múlhat el. Ma lenne 106 éves. Nagyon sokunknak hiányzol, Gyuri bácsi!
A növényeknek lelke van
Az egyik kedvenc mondása az volt, hogy "A növényeknek lelke van." Ő pedig képes volt meghallani a szavukat, és tolmácsolni azt milliók számára. A mezőgazdaság volt a szenvedélye, és ezt olyan lelkesedéssel tudta átadni, hogy nagyon sokan váltak általa amatőr kertésszé. Soha el nem múló lelkesedéssel volt a növények iránt, és fáradhatatlanul tanított minket, mindezt olyan szórakoztató módon, hogy akinek módjában volt személyesen is találkozni vele, soha nem fogja őt elfelejteni.
A legnagyobb alapossággal járt körül minden egyes hozzá érkezett kérdést, és bátorító szavaival segítette a gazdákat, és a szárnyukat próbálgató kertészeket. Csodálatos társasága volt a gyerekeknek, de minden korosztállyal tökéletesen megtalálta a hangot, és a legkomolyabb témákba is mindig belecsempészett valamit, amitől úgy érezhettük, van remény, és az élet igenis szép, és virágzó.Bálint gazda nagyon sokunknak hozott kedvet a kertészkedéshez. Fotó: Farkas Norbert, 24.hu
A nemzet kertésze
Bálint György 1919. július 28-án, 106 évvel ezelőtt született Gyöngyösön. Ha azt írjuk, nehéz élete volt, azzal a közelében sem járunk annak, amit meg kellett élnie.
Bálint György 1941-ben kapott diplomát a Magyar Királyi Kertészeti Tanintézetben, majd édesapja betegsége miatt átvette a családi birtok vezetését. A családi gazdaság egy részét államosították, majd 23 évesen behívták őt munkaszolgálatra. 1944 karácsonyán halálmenetben hurcolták a gunskircheni megsemmisítő táborba, amely életre szóló traumát jelentett számára. 1945. május 5-én megszökött a táborból, hazatért, de sajnos a háborút csak egyik nővére élte túl. A gyöngyöshalmaji családi birtokot kifosztva találta, de minden erejét összeszedve, ismét elkezdett gazdálkodni. Megnősült, de az élet ismét nehéz helyzet elé állította. 1948 őszén kuláknak minősítették, így el kellett hagynia a gazdaságot, családi birtokuk pedig az államra szállt.
Budapestre költöztek, és a Magyar Agrártudományi Egyetemen agrármérnöki diplomát szerzett, majd a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, ahonnan 1950-ben a Kertészeti Kutatóintézetbe került, ahol a gyümölcstermesztés fenológiájával foglalkozott. Sajnos innen is elbocsátották, minden magyarázat nélkül, így hát úgy döntött, mások kertjének ápolásával fog foglalkozni. Nagyon hamar híre ment az óriási szívvel és hatalmas munkabírással, szaktudással rendelkező fiatalembernek, így élete immár a sokadik újrakezdés után rendeződni látszott.
A Mányi Állami Gazdaság főagronómusa lett, majd 1960-ban Fejér Megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságához került főkertésznek. 1969-ben ő lett a Kertészet és Szőlészet folyóirat főszerkesztője, mely folyóiratot teljesen átalakított, hiszen ráérzett, mennyire nagy szüksége van az embereknek arra, hogy érthető, emberközeli segítséget kaphassanak mezőgazdasági kérdésekben. Habár úgy tervezte, nyugdíjas éveit otthon, kertje művelésével fogja tölteni, szerencsére az élet mást tartogatott számára.
forrás: agroinform.hu
Megjegyzés küldése