„Ő császári és apostoli királyi Felsége 1914. évi július hó 28-án kelt legfelsőbb elhatározása alapján a mai napon a szerb királyi kormányhoz francia nyelven hadüzenetet intézett” – ezt olvashatták az Osztrák–Magyar Monarchia polgárai az 1914. július 29-i én megjelent napilapokban.
Éppen 111 éve, 1914. július 28-án átadták a szerb kormánynak azt a hadüzenetet,
amely kirobbantotta a 20. század, s egyben az emberiség történetének egyik legvéresebb háborús konfliktusát.
(A képre kattintva nagyobb felbontás nyílik meg!)
Ferenc Ferdinánd és felesége, Chotek Zsófia meggyilkolása 1914. június 28-án Szarajevóban, Gavrilo Princip által (Fotó: Universal History Archive/Universal Images Group/Getty Images)Az uralkodó és a magyar kormányfő, Tisza István aláírásával szintén a redakciókba került a 28-i napon az a 29-én megjelenő kiáltvány, amely a „Népeimhez!” címet viselte. Ebben így fogalmaz Ferenc József császár és magyar király: „Ebben a komoly órában tudatában vagyok elhatározásom egész horderejének s a Mindenható előtti felelősségnek. Mindent megfontoltam és meggondoltam”.
De vajon véletlenek sorozata sodorta, hetekkel a merénylet után, a totális háborúba Európát, vagy a Monarchia tudatos provokálásáról beszélhetünk? Többek között erről beszélgetünk az évforduló kapcsán Ligeti Dávid történésszel.
Tizenkilencre lapot húztak
„Erre a kérdésre igazából már több mint egy évszázada keresi a választ nemcsak a szakma, hanem a közvélemény is” – fogalmazott Ligeti Dávid, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár Dualizmus-kori Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa.
Rámutatott: abban az értelemben nem volt annyira meglepő dolog a merénylet utáni hadüzenet, hogy igazság szerint már legalább 1908 óta érett egy nagy háború Európában, és „sanszos volt, hogy az a háború a Balkánon fog valamilyen úton-módon elindulni”.
Ligeti Dávid, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár Dualizmus-kori Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa (Forrás: VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár)Már 1908-ban, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia annektálta Bosznia-Hercegovinát, vagyis tulajdonképpen beillesztette a birodalom területei közé, komolyan felvetődött mind a két táborban, a központi hatalmak körében, de az antanton belül is, hogy egy háborút lehetne indítani ennek az eseménynek a kapcsán.
„Franz Conrad von Hötzendorf báró, gyalogsági tábornok, a Monarchia Vezérkarának főnöke emlékiratában úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban, hogy ha a világháború 1908-ban tört volna ki, a központi hatalmak teljesen biztosan megnyerték volna” – idézte fel Ligeti Dávid. Conrad szerint 1912–13 folyamán már kockázatos lett volna ugyanez, sőt 1914-ben viszont ő már egyértelműen egy tizenkilencre lapot húzásnak értékelte a háborúba lépést, egy „va banque” játéknak.
Magyar bakák a Kárpátokban (Press Illustrating Service/FPG/Archive Photos/Getty Images)Csoda, hogy csak 1914-ben kezdődött?
Ebből az is következik, hogy 1908-tól már évente megvolt az esélye annak, hogy megindulhat egyfajta összeurópai háború – figyelmeztet a történész.
Ne feledkezzünk el arról sem, hogy már az 1913-ban kezdődő 2. balkáni háborúban is benne volt az eszkaláció lehetősége. Sőt, ha idevesszük, hogy az 1913 őszén kirobbant a híres „szkutari válság”, amikor az észak-albániai Szkutari (ma: Skodra) városát montenegrói szerb csapatok zárták körül, ekkor például nyílt esélye volt annak, hogy háború induljon az Osztrák–Magyar Monarchia ellen hiszen Albánia dependens állama volt a Monarchiának.
Igazság szerint még valahol az volt igazán a csoda, hogy csak 1914-ben tört ki a háború, a szarajevói merényletet követően – összegezte Ligeti Dávid.
Messzire nyúlt a Fekete Kéz
Kérdésünkre válaszolva a történész rámutat: nyilvánvalóan, ha nem lett volna ennyire felfokozott az európai politikai légkör, akkor nem biztos, hogy Ferenc Ferdinánd meggyilkolása egy világháborúhoz vezetett volna. Ehhez kellett tehát az a feszült nemzetközi helyzet, amely igazából független volt a merénylet kitervelésétől.
Nem jelenthető ki, hiszen nem bizonyítható az iratok szintjén, hogy Szerbia tervelte volna ki a trónörökös elleni merényletet ebben a formában, ám
a Fekete Kéz nevű szervezetet szerb állami támogatás is segítette.
Másképpen megfogalmazva, a szerbek állami szintre emelték a terrorizmust. Ezek viszont tények és ennek tükrében érdemes vizsgálni az eseményeket – világít rá a merénylet hátterére Ligeti Dávid.
Szerb tüzérség 1915-ben (Fotó: Universal History Archive/UIG/Getty images)Erőteljes revansvágy
A korabeli lapokat olvasva először pattanásig feszült, majd szinte mámoros hangulat követi a sajtóban a szarajevói merényletet. A történész másképpen értékel: „Ami a közhangulatot illeti, igazság szerint a legújabb kutatások azt nyomatékosítják, hogy nem lehet azt mondani, hogy teljes Monarcha hátországát egyfajta harci láz vagy lelkesedés jellemezte volna a világháború kitörésekor. A háború elsősorban a városi lakosság körében volt „népszerű”, míg a vidéki lakosság és a parasztság nagyobb része, ha nem is ellenszenvvel, de elutasítóan szemlélte az eseményeket” – mondta a történész.
A „Magyar Birodalomban”, ahogy a Monarcia-beli Magyarországot nevezték, mindenképpen
volt egy revansvágy az oroszokkal szemben az 1849-es intervenció miatt
– mutat rá Ligeti Dávid.
Magyar tarack tábori lőállásban az I. világháború idején. A felvétel készítésének pontos helyszíne és dátuma ismeretlen (Fotó: MTI)A történész azt is megjegyzi: Szerbia többször „eléggé pikírt módon viselkedett a Monarchiával szemben”. Ez a hazafias közlemény egy jelenős részét irritálhatta vagy bánthatta. Emellett nem szabad lebecsülni azt sem, hogy Szerbia igen komoly propaganda-hadjáratot fejtett ki a délszláv területek egyesítése mellett. Ha mindezeket a tényeket számba vesszük, megérthetjük, hogy miért voltak széles tömegek támogatói a Szerbiának küldendő jegyzéknek.
A katonai tényező
A július 28-i hadüzenet átadását az is diktálta a Monarchia vezérkarának részéről, hogy jöttek a jelentések: Oroszország már részleges mozgósításba kezdett – meséli a történész. Ebben a korszakban döntő fontosságú volt, hogy ki, mikor, milyen mozgósítási fázisban járt a háború kezdetén, a győzelem és a vereség mértéke függhet ettől: hogyha valaki úgymond idő előtt a frontra tud dobni több millió embert, úgy, hogy a másik fél még nem készült fel, az egy háborút eldöntő tényezővé válhat.
Ez tehát eszkalálta a kibontakozó válságot.
Mit tehetett Tisza István?
Tisza István esetében azt kell számba vennünk elsődlegesen is, hogy ő nem támogatta a háború elindítását. Nem magát a háborút, mint eszközt vetette el, hanem attól tartott, hogy amennyiben megtámadjuk Szerbiát, az szövetségesből legalábbis semlegessé teszi Olaszországot és Romániát.
Tisza attól is tartott, hogy ha a Monarchia nagyhatalmi reputációja megrendül, annak a Magyar Királyság is meg fogja inni a levét.
Később viszont, a németek támogatását látva, hogy ő is rábólintson erre, ehhez olyan garanciákat kellett „begyűjtenie”, mint Bulgária kedvező magatartására, illetve az Oszmán Birodalom várható támogatása.
Ferenc Józsefet nem kötötte volna a magyar miniszterelnöknek vétója: a legrosszabb esetben pedig akár Tisza István leváltásával is elérhette volna a célját – bár de jure még erre sem volt szükség.
Az uralkodó egyszerűen aláírhatta volna egymaga is a hadüzenetet,
ennyi még megmaradt egykori abszolutista alkotmányos hatalmából.
Borzęcin, 1914. december. Az 5/4 hadtest vonatcsoport parancsnokság legénysége a mai Lengyelország területén az orosz csapatok elleni támadás idején (Fotó: MTI/Bóra Gyula)Bár nem kötötte őt Tisza vétója, mindenesetre igényelte azért a minél szélesebb támogatást. Nyilvánvaló, hogy ha a két társország közül az egyik nem támogatja a háború megindítását, az kérdéseket vet föl a továbbiakat illetően – jegyezte meg Ligeti.
A háborús célok
A legfontosabb cél az lett volna, hogy a szerb kormányt radikálisan átalakítsák és valahogy visszatérítsék az országot a századfordulóig meglévő, alapvetően Monarchia-barát politikai irányvonalra, ahonnan Belgrád elkanyarodott 1903-ban.
Akkor ugyanis a szerb királyt és feleségét brutálisan meggyilkolták egy merényletben, és a Monarchiával rokonszenvező dinasztiát egy inkább a Romanovokhoz – az orosz uralkodócsaládhoz hű – Karagyorgyevics-dinasztia váltja föl. A szerb kormányban is oroszbarát, illetve nyugati antant-barát politikusok jutottak hatalomra.
A Monarchia tehát arra törekedett, hogy kiiktassák ezeket a politikai aktorokat.
Nem fogalmaztak meg viszont a Monarchia részéről jelentős területi követekéseket Szerbiával szemben,
bár fölmerült az, hogy Belgrádnál esetleg hídfőket kellene létesíteni a szerb oldalon, például Zimonnyal szemben, vagy kisebb határkorrekciókat végrehajtani.
Hasonlóan jelentéktelen méretű korrekció lett volna, amit a kisebbik szerb állammal, Montenegróval szemben érvényesítettek volna: a Cattarói, a ma ismert nevén Kotori-öböl fölötti Lovcen-hegynél lett volna egy pici határ korrekció. Néhány négyzetkilométernyi területről lett volna szó azért, hogy a montenegrói lövegek ne tudják belőni a Monarchia egyik legfontosabb haditengerészeti bázisaként szolgáló Cattarói-öblöt.
Berlin viszont valóban keresett valamilyen casus bellit ahhoz, hogy a britekkel fennálló nézeteltéréseit katonai útra terelhesse. Erre az adta az alapot, hogy akkor már Európában egyértelműen Berlin volt a vezető gazdasági hatalom, miközben azonban az amerikaiak egy jobban törtek előre, és az angolok is csökkentették valamennyi olyan hátrányukat.
Tehát attól fértek Berlinben, hogy a meglévő geopolitikai és geostratégiai pozícióik, amennyiben nem tör ki egy háború, gyengülni fognak. Egy háború egyébiránt megnyithatta a gyarmatok kérdését is.
Ismeretlen következmények
A 20. század háborúinak példátlan pusztításai miatt, a lakosságnak viszont ma már meg kell indokolni egy ilyen döntést. Emlékezhetünk, hogy az Irak elleni, 2003-as angolszász intervenciót például állítólagos vegyi fegyverek miatt indították meg, szóval még korunkban is szükséges a casus belli, még ha az államok formális hadüzeneteket már nem küldenek egymásnak. 1914-ben ebből még nem csináltak nagy ügyet: teljesen bevett eszköze volt egy uralkodónak, egy szuverénnek a háború megindítása.
(A képre kattintva nagyobb felbontás nyílik meg!)
A szövetségesek sebesült katonái egy francia kórházban, az első világháború idején, 1915 és 1918 között, ideiglenesen megvakulva, mérgező gáz áldozataiként (Fotó: Historica Graphica Collection/Heritage Images/Getty Images)Tehát amikor az I. világháború megnyitását vizsgáljuk figyelembe kell vennünk, hogy másképp közelítették meg ezt a lépést.
Nem láthatták még előre, hogy egy ipari hatalmak által vívott háború mekkora pusztítással és szenvedéssel, bajjal jár együtt.
A nagy háború megindításának felelőssége a későbbiekben már annyira fontos szempontot képviselt, hogy amikor megkötik a Versailles-környéki békéket 1919–1920 folyamán a vesztes államokkal, nem véletlenül szerepel mindegyik dokumentumban azt, hogy a háború kitöréséért kizárólag központi hatalmakat terheli a felelősség.
Merckem (Belgium) 1918. február 19-én, az ellenséges tüzérségi támadás után (Fotó: Antony d’Ypres/Hulton Archive/Getty Images)Pont amiatt kellett ezt megtenni, és a vesztes félre hárítani a felelősséget, mert ha jobban megpiszkáljuk a dolgokat, akkor azért az antant felelőssége is masszívan kitapintható – hangsúlyozta Ligeti Dávid. Különösen ha Oroszország támogatását vesszük figyelembe, bár Szerbia is kapott garanciákat, Franciaország részéről is, területi szuverenitásának védelmére. Szóval azért az antant messze nem volt úgymond ártatlan, de ők nyerték meg a háborút.
Romok Ypres-ben, Belgiumban az első világháború idején. Minden felelősséget a központi hatalmakra hárítottak (Fotó: Mirrorpix/Getty Images)Egy gyűrű mind felett
A központi hatalmak, mint a nevük is mutatja, centrális helyzetben voltak, ami egyszerre volt előnyös és meg hátrányos is: könnyebben tudják átcsoportosítani az erőiket az egyik frontról a másikra; másrészt viszont már 1914 óta kialakul az a képzet, hogy tulajdonképpen az egész háború egy nagy ostromhoz fog hasonlítani: körbe vannak kerítve a központi hatalmak, és ez nem túl kedvező geostratégiai helyzet.
Sebesült német foglyok a brit offenzíva idején Franciaországban, 1917-ben (Fotó: DeAgostini/Getty Images)Ugyanis hosszú távon ez a pozíció vereséghez vezethet: s valójában ez is történik, hogy az antant gyűrűbe fogja Németországot és Ausztria–Magyarországot, és ebből a blokádból,
ebből a gyűrűből valójában a következő 51 hónap folyamán az I. világháború teljes időszakában nem sikerült kitörni.
Az I. világháború in facto az Osztrák–Magyar Monarchia hadüzenetével kezdődik július 28-án. Ezt követi néhány nappal később a németeknek küldött pétervári, illetve párizsi hadüzenet. Majd aztán a Monarchia és Oroszország között is beáll a hadiállapot augusztus 6-án.
Súlyos presztízsveszteség a „mellékhadszíntéren”
Annak ellenére, hogy a Balkán az elsődleges hadszíntér abban az értelemben, hogy itt kezdődtek a konfliktusok, hamarosan az egyik legutolsó mellékhadszíntérré változik – mutat rá a történész.
A nyugati front válik a legfontosabbá, már csak az angol–francia és a német szövetség rivalizálása folytán is. Másfelől a keleti fronton már önmagában az Orosz Birodalom hadba lépése egy nagyon impresszív történés volt.
Magyar katonák evakuálása Bolzanóból 1918 november 24-én (Fotó: DeAgostini/Getty Images)Conrad von Hötzendorf az osztrák–magyar vezérkar élén mindeközben úgy vélte, hogy Szerbiát minél hamarabb le kell győzni, és ezért egy kockázatos haditervet dolgozott ki ennek érdekében. A balkáni frontra rendelt cs. és kir. 5. és 6. hadsereg mellett, még a 2. hadsereg két hadtestét, a budapesti IV-est, valamint a Temesvári VII-est is Szerbia ellen küldték. Ám ezen plusz csapatokkal együtt sem sikerült térdre kényszeríteni az országot. Miután ugyanis az orosz offenzíva Galíciában kibontakozott, gyors átcsoportosítás kellett.
A Monarchia első nagy kudarca ebben a háborúban az volt, hogy azt az országot, amelynek a megbüntetésére indította el ezt az egész háborút, gyakorlatilag 1914-ben nem sikerül legyőzni.
Még 1915-ben is csak jelentős német és bolgár segítséggel sikerült a – csaknem totális – győzelem Belgrád felett. Mindez nagy presztízsveszteséget jelentett – összegezte a Monarchiának a háború megindítása utáni kudarcát Ligeti Dávid.
Kiemelt kép: Magyar katonák indulnak a szerb frontra (valószínűleg a Keleti Pályaudvarnál). A felvétel 1916 környékén készülhetett (Forrás: Getty Image)
forrás: MTI
Megjegyzés küldése