101 éve 61 éves korában hunyt el Bródy Sándor író, drámaíró és publicista, a magyarországi naturalizmus egyik legjelentősebb alkotója, aki műveivel olyan írónagyságokat inspirált, mint Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond vagy Krúdy Gyula.
„Három évtizeden keresztül alig volt ünnepeltebb írói név, mint a Bródy Sándoré. Nem csupán a közönség tapsolt neki, hanem ami a legnagyobb szó, még az írók is. Az idősebbek benne látták utódjukat. Jókai házának mindennapos vendége volt. Mikszáth megírta róla, hogy: »mindenkit bámulatra ragad rendkívüli munkaerejével és termékenységével, mely gyaníttatni engedi, hogy még tömérdek mondanivalója van«. A szerencse kiválasztottjának, még ezek a ki nem mondott mondanivalók is javára váltak, mert a reménységnek és várakozásnak folyton lelkendező légkörét remegtették izgalmas személye és munkája körül. A kortársak tőle vártak legtöbbet, – s az utána jött nemzedék Bródy-kitaposta nyomokon vágott neki az irodalomnak.” (Hatvany Lajos)
„Születtem Egerben, amire büszke vagyok”
Bródy Sándor neves író, drámaíró, publicista 1863. július 23-án Egerben született. Egy zsidó foltozószabó tizennegyedik, legkisebb gyermeke volt Eger egyik leghíresebb szülötte. Apjától örökölte büszkeségét, életszeretetét, vállalkozó szellemét és fess külsejét is. Iskolai tanulmányai befejeztével rajztanárnak, majd színésznek készült, fel is vették a Színitanodába, de betegsége miatt hamarosan búcsút kellett intenie a színészi karriernek. Bátyja gyulai ügyvédi irodájába került írnoknak, ahol a szerződések és váltólevelek helyett szívesebben körmölt novellákat, színdarabokat. 1884-ben egy helyi nyomdatulajdonos jóvoltából jelent meg első novelláskötete, a Nyomor, amely mindjárt komoly feltűnést is keltett.
E kötettel a hóna alatt még abban az évben Budapestre költözött, és a tekintélyes Magyar Hírlap, valamint A Hét munkatársa lett. Hamar kiderült, hogy az újságíráshoz is különleges érzéke van, s bár műveltsége és felkészültsége hiányos volt, harcias szelleme, ötletgazdagsága, kitűnő stílusa feledtette a hiányosságokat. Közismert és népszerű alakja volt a társasági életnek is, a nők bolondultak érte.
Majd 1889-ben lapjától Kolozsvárra küldték, hogy tudósítson az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület báljáról és egy színházi bemutatóról, amelynek egyik szerepét a szép és tehetséges Hunyady Margit játszotta. Bródy beleszeretett a színésznőbe, a tudósításra szánt három napból három év lett, a kapcsolatból pedig egy fiú született, aki Hunyady Sándor néven lett a magyar irodalom jeles alakja, kiváló novellista és drámaíró. A fővárosba visszatérve megnősült, felesége, Rosenfeld Bella Fehér Judit néven szintén írt.
„Sok bűnben sínylődik a női világ. Mindezek között azonban a legnagyobbat akkor vétkezi, ha leszorítja a haját. Az ókorban ezt nem tették sohasem, a szobor lányok közül egynek is eszébe nem jutott. A magyar parasztlányok divatja ez, de sok úrnőre és úri kisasszonyra is átragadt. Be sokszor mérgelődtem ezen, leveles búcsúkon, ivókban, paraszt lakodalmakon, de elit bálokon is. Az államnak egy népszerű füzetet kellene erről íratnia és azt különösen a magyar vidékeken terjesztenie. És vannak helyek, ahol nemcsak leszorítják, lesimítják, de laposra le is kenik a hajfonatokat. Tudok például egy falut, úgy hívják hogy Kömlő, a parasztlányok ott tizenhat éves korukban olyanok, mint Mária Terézia. Magasak, majesztétikusak. Azt hiszem kún eredetűek és bizonyosan ezeknek az ősanyjaiért kárhoztak el István és László királyaink. Csúnya lányt nem lehet köztük találni, ha akadna, azt az anyja agyonfésüli kicsiny korában.” (Bródy Sándor: Az asszonyi szépség. A női hajról)
Bródy írói és publicisztikai munkássága ebben az időben teljesedett ki. Közvetlen, friss hangú cikkekben ötvözte a városi nyelvet az irodalmi nyelv elemeivel, amivel új publicisztikai stílust teremtett.
1901-ben saját kiadásban jelentette meg a Fehér Könyv című folyóiratot, majd az 1903-1905 közötti időszakban barátai, Ambrus Zoltánnal és Gárdonyi Gézával közösen szerkesztette a Jövendő című lapot. Ebben
a korabeli társadalom visszásságait bírálta.
Erdős Renée írónővel szerelmi viszonyt folytatott. Az érzelmeit szenvedélyesen megélő Bródy 1905-ben öngyilkosságot kísérelt meg. Felépülése után A Nap, majd az Újság munkatársa volt, 1913-ban Párizsban, 1914-ben Berlinben tartózkodott. A 1919-es Tanácsköztársaság idején semmilyen szerepet nem vállalt, a Kommün leverése után mégis kegyvesztett lett és emigrációba kényszerült: előbb Padovába, majd a Bécs melletti Badenbe költözött.
Nem sokkal halála előtt, 1923-ban tért vissza Budapestre, ahol nélkülöznie kellett, betegség és magány gyötörte. Egy budapesti kórházban halt meg 61 éves korában, 1924. augusztus 12-én. Krúdy így írt róla:
„Élete változatos, tehát szép volt, amilyent egy író kívánhat magának, aki a világi mozgolódásban leli gyönyörűségét, nem pedig a magányosság udvarházában. A siker nem csupán kézzel meg nem fogható holdsugárként ragyogott rá, mint a legtöbb íróra, hanem pirospozsgás mosollyal, mint a szépasszony napja.”
Bródy Sándor sokoldalú szerző, korának egyik legizgalmasabb íróegyénisége volt.
A Kaál Samu című elbeszélést drámai tömörsége a magyar irodalom legszebb alkotásai közé emeli, 1961-ben Katonazene címmel Hintsch György nagy sikerű filmet rendezett belőle. Drámáiban (A dada, A tanítónő, A medikus) a magyar irodalomban korábban nem ábrázolt konfliktusokat jelenített meg, és újszerűnek számított a nagyvárosi téma is.
Az igazságot akarta bemutatni, de legalább ugyanennyire vágyott a polgári közönség tapsaira.
„A hercegi pár összenézett; ez nóbel ember, nemhiába, hogy magyar ember! Ezt fejezte ki a nézésük. Az asszony azonban nyomban megérezte, hogy ez a nagylelkűség, ez a gavallér ajándék neki szól. A grand-seigneur ellenben az iránta való hódolat szép jelét látta, azonfelül a jó és előnyös üzletet. A jó üzletet mindenki szereti, bármily gazdag és előkelő legyen is. Ramszesztől kezdve egész a hercegig ebben senki sem kivétel. Viszonozni, visszautasítani, el nem fogadni, vagy kárpótolni aztán – az más. Az élv, a gyönyör azonban marad.” (Bródy Sándor: A nap lovagja)
Regényei közül kiemelkedik az 1902-ben megjelent, lélektani hitelességgel megírt A nap lovagja. Bródy hősei még ismerik a nagy illúziókat, a soreli nagyságvágyat, de ennek már tere nincs; a pénz, a pozíció átvette a hatalmat, s ennek értéktörvényeit már nem eszmékkel mérlegelik.
A nagy klasszikus, cselekvő hősök helyébe a maupassant-i töltésű alakok lépnek; egy önző, élveteg kort, s annak romlott hőseinek egymásra találását éri tetten az író ezekben a ma is eleven történetekben. A lehetetlenséget élik át hősei, azt az érzést, amiről majd később Ady zsoltárt ír; a szent lehetetlenség zsoltárát, hiszen akár így, akár úgy, mindenütt a lehetetlenség képe elevenedik meg, s torlaszol el minden utat az igazi, cselekvő, illúziókkal teli pályák előtt.
Halálának évében írta meg utolsó remekművét, a Rembrandt című filozofikus novellaciklust, amely egyben művészi önvallomása is.
„Ne alázzad meg magadat, ne járkálj orvosokhoz, velem is csak barátkozásból barátkozzál. Nem tudunk mi semmit, ha tudnánk valamit, se orvos, se orvos családja nem halna meg soha. Eljön kinek-kinek az ideje.” (Bródy Sándor: Rembrandt)
Bródy családjában több nagyszerű írók volt: felesége Rosenfeld Izabella, írói nevén Fehér Judit. Fiuk, Bródy András újságíró lett, unokája Alexander Brody, eredetileg Bródy Sándor amerikai-magyar üzletember, író, reklámszakember volt. Unokatestvére Bródy Zsigmond, akinek unokája Bródy András közgazdász, dédunokája pedig Bródy János zenész, dalszövegíró. Házasságon kívüli gyermeke Hunyady Sándor író volt.
Bródy Sándor nevét szülővárosában, Egerben könyvtár és utca viseli. Pályakezdésének emlékére unokája, az Amerikában élő Alexander Brody díjat alapított, amellyel a legjelentősebbnek minősített első kötetes prózaírói teljesítményt jutalmazzák.
A Cultura Magazin cikke összeállítása. - Cultura.hu
Megjegyzés küldése