„Saxa loquuniur”, vagyis „Beszélnek a kövek” - mondták gyakran őseink, amikor egy – egy hely történetével ismerkedtek meg. Eger városának szinte minden egyes köve őrzi az elmúlt évszázadok nyomait.
Mesélhetnek örömteli időszakokról, iskolák, templomok, kulturális intézmények építéséről, de ugyanígy őrzik pusztító tűzvész, árvíz, háborúk, járványok fájdalmának emlékét. A szenvedésben, fájdalomban, könyörögve vagy vádlón, de mindig Istenhez fordul az ember.
Tudták ezt az egyház emberei is, a világi papság mellett számos szerzetesrend (minoriták, angolkisasszonyok nővérei, ciszterciek, orsolyiták, jezsuiták, ferencesek, szaléziak) igyekezett hitébresztő tevékenysége révén nemcsak a város köveibe, hanem a szívekbe is bevésni annak nevét, akiért és aki által munkálkodott.
A Szűz Mária Szolgái, ismertebb nevükön a Szervita rend 1689-ben telepedett le a városban, 1732-re építették fel templomukat a Servita utcában. Preiner Ferenc egri várkapitány csodás gyógyulása után egyre többen imádkoztak a Bécsből adományozott, fából készült „Piéta” szobor előtt. Rövidesen a Fájdalmas Anya, más néven Servita búcsú Eger legnagyobb búcsújává vált.
A 18. században a pestisjárvány idején rengeteg zarándok keresett itt oltalmat, de a háborúk után az elesett katonák hozzátartozói is a Fájdalmas Anyához zarándokoltak fájdalmuk enyhülését kérni. A kolostor krónikája és a Szűzanya oltára előtt elhelyezett régi fogadalmi táblácskák a betegek gyógyulását bizonyítják.
fotó: Szent István Televízió - Vozáry Róbert
Megjegyzés küldése