0
A Tiszafüredi Járásbíróság 1 év 7 hónap börtönbüntetésre ítélte csütörtökön azt a 45 éves férfit, aki szeptember 2-án Tisza-tó menti otthonában bántalmazta az – általa értesített – mentőszolgálat kiérkező munkatársait.

Az agresszív férfi 2025. szeptember 2-án este, Tisza-tó menti otthonában bántalmazta felnőtt testvérét, akihez ezt követően mentőt hívott – tájékoztattak.

A mentőszolgálat munkatársai körülbelül tizenöt perc elteltével érkeztek a helyszínre. A férfi rögtön erőszakosan lépett fel velük szemben, szidalmazta és fenyegette őket, majd az udvaron több alkalommal ököllel akarta megütni a sérülthöz igyekvő mentőápolót. A mentős próbálta megnyugtatni, lefogni a férfit, azonban a dulakodás közben a feldühödött férfi a pólóját megragadta és elszakította. Ezt követően a férfi az ingatlan hátsó része felé indult, miközben azt ordítozta a mentősöknek, hogy „megöllek benneteket” – szerepel a közleményben.

A férfi erőszakos magatartásával akadályozta, illetve bántalmazta a jogszerű és szükséges betegellátási feladatokat végző, közfeladatot ellátó személynek minősülő mentőápolót és gépjárművezetőt

– közölte a vádhatóság.

A férfit az ügyészség gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította. A Tiszafüredi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően börtönbüntetésre és közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte – írták. Az ügyészség tájékoztatása szerint az ítélet nem jogerős, a védő három nap gondolkodási időt kért.

A büntetőeljárási törvény rendelkezései szerint az ügyészség a terheltet a bűncselekmény elkövetésétől számított két hónapon belül bíróság elé állíthatja, ha a bűncselekményre a törvény tízévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést rendel, az ügy megítélése egyszerű, a bizonyítékok rendelkezésre állnak, és a terheltet a bűncselekmény elkövetésén tetten érték vagy a terhelt a bűncselekmény elkövetését beismerte – tájékoztattak a közleményben.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/ Bruzák Noémi)

Forrás: MTI

Megjegyzés küldése

 
Top