Az egymást gyorsvonati sebességgel követő események láncolatát a Petőfi Körrel érdemes kezdeni, ahol a Magyar Írók Szövetségével karöltve mind nyíltabban kezdték követelni Nagy Imre politikai rehabilitációját és azt, hogy visszatérhessen a hatalomba.
Az önmagát „munkásparadicsomként” definiáló országban ugyanis az emberek életszínvonala 1956-ra sokkal rosszabb volt, mint az „átkosnak” hirdetett háború előtti világban.
Fotó: MTI/Balogh ZoltánA helyzeten az sem segített, hogy Sztálin 1953-as halála után az új szovjet vezetés utasítására Rákosi rögvest lemondott a miniszterelnöki tisztségéről, megtartotta azonban a pártvezetői posztját. Utóda Nagy Imre lett, aki amnesztiát hirdetett, felszámolta az internálótáborokat, véget vetett az ÁVH önállóságának, a könnyű- és élelmiszeripar javára módosított a támogatások rendszerén, a parasztságot sújtó terheket mérsékelte, béremeléseket és árcsökkentéseket hajtott végre.
Joszif Visszarionovics Sztálin grúz származású szovjet politikus, diktátor, generalisszimusz portréja. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. A reprodukció 1967-ben készült (Fotó: Nemzeti Fotótár/CP)Nagy Imre azonban 1955-ben megbukott. Tavasszal az összes tisztségétől megfosztották, év végén még a Magyar Dolgozók Pártjából (MDP)is kirúgták.
A „keményvonalas” kommunista vezetők megerősödtek.
Győr, 1945. szeptember 3. Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt (MKP) főtitkára tapsol a párt győri nagygyűlésén, ahol a munkás- és parasztegységről, a választásokról, a terménybeszolgáltatásról és a reakció elleni harcról tart előadást (Fotó: MTI/Mafirt)Az új miniszterelnök Rákosi egyik híve, Hegedüs András lett, aki azonban a börtönökből addigra már kiszabadult és Nagy Imrét támogató párton belüli ellenzék ellenállása miatt nem tudta visszahozni a sztálinizmus véres világát.
Rákosi helyzetét amúgy az is nehezítette, hogy Hruscsov 1956 februárjában, az SZKP XX. kongresszusán elítélte a sztálinista diktatúrát. Ezt követően moszkvai nyomásra Rákosinak még a pártvezetői tisztségéről is le kellett mondania. A párt élén a szintén sztálini vonalat követő Gerő Ernő követte, ami azt is jelentette, hogy nem történt lényegi változás. Ekkor robbant a nemzetközi munkásmozgalom világába a lengyelországi munkásfelkelés híre.
Budapest, 1954. január 23. Nagy Imre (k) a Minisztertanács elnöke felszólal az Országgyűlés januári ülésszakának harmadik napján. Mellette Rákosi Mátyás (b2) a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) első titkára és Gerő Ernő (j) a Minisztertanács első elnökhelyettese, belügyminiszter ül (Magyar Fotó: Bartal Ferenc)Ilyen előzmények után érkezünk 1956 októberébe.
A társadalmi feszültség robbanásközeli állapotra jutott, amit jól érzékeltet, hogy Rajk László és három kivégzett társának újratemetésén mint néma üvöltés, úgy jelent meg a tiltakozók százezres tömege.
Budapest, 1956. október 6. A gyászoló tömeg a koholt vádak alapján 1949-ben kivégzett, de 1955-ben rehabilitált Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András ravatala előtt a Kerepesi temetőben, ahol katonai gyászpompa mellett helyezték őket örök nyugalomra (Fotó: MTI/Tormai Andor)Az események ettől kezdve felgyorsultak: október 16-án Szegeden újjáalakult az első, kommunistáktól mentes ifjúsági szervezet, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége, amelyhez másnap Budapest, Sopron, Pécs és Miskolc egyetemistái is csatlakoztak.
A lengyelországi események miatt Moszkva fegyveres beavatkozással fenyegetőzött, amire október 19-én több lengyel városban szovjetellenes tüntetés volt a válasz, a magyarországi diákok pedig pedzegetni kezdték: rokonszenvtüntetést kéne tartani. A helyzet megvitatására október 22-én a vidéki egyetemek Budapestre küldték delegáltjaikat, s a Műegyetemen döntés született: másnap délután három órára a lengyel néppel szimpatizáló tüntetést tartanak. Helyszínként a Duna-parti Bem-szobrot jelölték meg.
A diákgyűlés elfogadott egy 16 pontos követelési listát:
- Vonják ki a szovjet csapatokat!
- Új, alulról kiinduló választások legyenek az MDP-ben! Válasszanak új KV-t (Központi Vezetőséget – a szerk.), hívják össze a pártkongresszust!
- Nagy Imre alakítson kormányt, a sztálinista-rákosista bűnösöket váltsák le!
- Nyilvános tárgyalást Farkas Mihály és társai ügyében! Vonják felelősségre Rákosit!
- Általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot!
- Vizsgálják fölül a magyar–szovjet, illetve a magyar–jugoszláv kapcsolatokat a kölcsönös be nem avatkozás jegyében!
- Szakemberek bevonásával szervezzék át a gazdasági életet, a hazai adottságok és a nép létérdekei alapján!
- Hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket, a jóvátétel tényleges adatait, adjanak tájékoztatást a magyar uránról!
- Vegyék teljes revízió alá az ipari normákat, vizsgálják ki a bérköveteléseket, állapítsák meg a munkás létminimumot!
- Fektessék új alapokra a beszolgáltatás rendszerét, az egyénileg vállalkozók kapjanak a TSZCS-kkel (Termelszövetkezeti Csoport – a szerk.) egyenrangú támogatást!
- Független bíróság vizsgálja felül az összes politikai gazdasági pert, bocsássák szabadon az ártatlanul elítélteket, szállítsák haza a SZU-ba (Szovjetunió – a szerk.) hurcolt foglyokat!
- Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót, MEFESZ-újságot! Ismerhesse meg mindenki saját káderadatát!
- Távolítsák el a Sztálin-szobrot! Helyére 1848–49-es emlékmű kerüljön!
- Új, nemzeti jellegű címert! A katonáknak új, a magyar hagyományoknak megfelelő egyenruhát! Március 15. legyen nemzeti ünnep, október 6. nemzeti gyászünnep és tanítási szünet!
- Szolidaritást a lengyel néppel!
- Október 27-én üljön össze egy országos diákkonferencia, ahol megvitatják a követeléseket!
Így érkeztünk el október 23-a reggeléig.
Budapest, 1956. október 23. Tüntető egyetemisták vonulnak a Tanács körúton (ma Károly körút) (Fotó: MTI/Fényes Tamás)A párt központi lapja, a Szabad Nép Új, tavaszi seregszemle című vezércikkében jelentette be a délutáni demonstrációt, megemlítve az egyetemisták 16 pontos követelését is, valamint a Magyar Írószövetségnek a lengyelországi események mellett kiálló közleményét. A hírt a rádió is bejelentette. Mindkét hírforrás ismertette, hogy az egyetemistákhoz több társadalmi szervezet is csatlakozott, mint például az Írószövetség, a Petőfi Kör és a párt ifjúsági szervezete, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége. A valóságban azonban a pártvezetés megosztott volt e kérdésben. A Politikai Bizottság két irányzata közötti szakadatlan vitában délelőtt az ellenzők kerültek többségbe, és betiltották a tüntetést, de tűzparancsot nem adtak ki, noha Révai József és Marosán György ezt is követelte. Kora délután azonban a másik álláspont győzedelmeskedett és zöld utat kapott a tüntetés. A Kossuth Rádió a pillanatnyi állásnak megfelelően egyszer arról beszélt, hogy a tüntetés be van tiltva, aztán meg épp az ellenkezőjét közölte, majd 14:23-kor megszakította az adását és beolvasta a Belügyminisztérium engedélyét. Arról azonban mélyen hallgatott, hogy a párt vezetői utasították az ÁVH-t, hogy fegyveres alakulatokat küldjön a rádióhoz, a pártházakhoz, valamint szállja meg a főváros stratégiai pontjait.
A bizonytalan tájékoztatás ellenére a műegyetemisták menete délután fél háromkor megindult a Budapesti Műszaki Egyetem épületétől, majd a Szabadság hídon átvonulva érte el a Duna-part Petőfi-szobrát, ahol már várták őket a pesti egyetemisták. Sinkovits Imre itt elszavalta a Nemzeti dalt, egy diák pedig felolvasta a 16 pontot, majd a tízezres tömeg átvonult a folyó túloldalán lévő Bem-szoborhoz.
Budapest, 1956. október 23. Hatalmas tömeg a Bem-szobor előtti tüntetésen (Fotó: MTI/Bojár Sándor)Útközben nőttön nőtt a demonstrálók létszáma, hiszen a munkából hazatartók is közibük álltak.
A Bem-szobornál Veres Péter olvasta fel az írók kiáltványát, a diákság képviselői ismertették a 16 pontot, Zbigniew Herbert lengyel író pedig beszédet tartott. A demonstráció záró akkordjaként Sinkovits Imre elszavalta a Szózatot, és megkoszorúzták a magyar–lengyel testvériesség jelképének is felfogható szobrot.
De ekkor már százezres tömegről beszélhetünk.
Lyukas nemzeti színű zászlóval vonul a tömeg a Margit hídon át a Bem-szoborhoz (Fotó: MTI/Bojár Sándor)Az emberek nem akartak hazamenni. A tömeg a Parlament elé vonult. Ekkor kezdték el kivágni a nemzeti lobogó közepéről a Rákosi-címert.
Így született meg a forradalom jelképe, a középen lyukas trikolór.
Az események felgyorsultak.
Mire a Kossuth térre ért a tömeg, már két-háromszázezres lehetett. Még a környező utcák is megteltek. Az emberek politikai jelszavakat skandáltak, ilyeneket például, hogy „Lengyelország példát mutat, kövessük a magyar utat!”; „Bem apó és Kossuth népe, menjünk együtt, kéz a kézbe!” Meg azt, hogy „Új vezetés, új irány, új vezetőket kíván!” Idővel egyre radikálisabb rigmusok hangzottak: „Nem állunk meg félúton, sztálinizmus pusztuljon!” „Szovjet sereg menjen haza, Sztálin-szobrot vigye haza!” Az esti sötétedés beálltakor pedig már ezt kiabálták: „Rákosit a Dunába, Nagy Imrét a kormányba!” „Ruszkik haza! Aki magyar, velünk tart!”
Nagy Imre este kilenc felé jelent meg az erkélyen. Beszédében reformokat ígért és hazatérésre szólította fel az embereket.
Mindeközben Gerő Ernő egyrészt riadóztatta a budapesti és a környékbeli katonai egységeket, másrészt telefonon katonai segítséget kért Hruscsovtól. Este nyolc órakor a Kossuth Rádió leadta Gerő beszédét, amelyben sovinisztának, nacionalistának és antiszemitának nevezte a tüntetést, önmagát nyilvánította ki a reformok egyetlen és hiteles képviselőjének, a tüntetők követelésétől pedig mereven elzárkózott.
Tüntető tömeg a Kossuth téren a Parlament előtt az 1956-os forradalom idején, a lengyel–magyar nép barátságát éltető, provokátorokat elítélő transzparensekkel, valamint Nagy Imre portréjával (Fotó: MTI/Munk Tamás)A Kossuth téri eseményekkel egy időben Budapest egy másik pontján is hatalmas tömeg gyűlt össze. A Dózsa György úti Sztálin-szobornál is legalább százezer ember demonstrált és a zsarnokság szimbólumának ledöntését követelte.
Ennél azonban továbbment: cselekedett.
Több eredménytelen ledöntési kísérlet után Sztálin 6 tonna súlyú hatalmas szobra a porba hanyatlott. Pont akkor bukott orra, amikor a százezres tömeg elkezdte a Himnuszt énekelni.
Az emberek egymást ölelgették és sírtak örömükben.
Budapest dolgozói 1954-ben a Sztálin-szobor alatt kiképzett dísztribün előtt táblákkal vonulnak a május elsejei seregszemlén (Magyar Fotó: Mező Sándor)Gerő Ernő rádióbeszédének híre azonban futótűzként terjedt közöttük és hatalmas felháborodást gerjesztett.
A tömeg a Dózsa György útról a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete elé vonult, csakhogy itt már az ÁVH felfegyverzett egységei fogadták őket. Ekkor dördültek el az első lövések és a forradalom menthetetlenül kirobbant.
Kiemelt kép: Lyukas nemzeti színű zászló, a forradalom jelképe (Fotó: MTI/Soós Lajos)
forrás: MTI
Megjegyzés küldése