A Mikulásról általában élő, pozitív vonásokkal felruházott kép mellett kevesen gondolnak abba bele, hogy a barátságos, joviális imázs mögött valójában egészen más jellemzőkkel leírható karakter rejtőzhet. Habár számító kapitalistának túlzás lenne nevezni a vén rengőszakállút, de egy megfelelően megválasztott fókuszpontból nézve a Mikulás valójában egy gazdasági esszencia, a vállalkozó és a vállalkozásszervezés mintafigurája.
Meghökkentőnek tűnhet a kijelentés, hogy Mikulás - amellett, hogy tevékenysége nyomán akár globális szénhiány is kialakulhat - akár a kapitalista vállalkozó prototípusa is lehet, de ne szaladjunk el mellette, mert érdemes azt közelebbről megvizsgálni. Főként a vén rengőszakállú gyakorlati ténykedését. Vidámság, ajándékok, örömteli gyermeki arcok (vagy a virgácstól kissé lelombozódtak) látható ott, ahol járt, de ha ezek mögé pillantunk, akkor láthatjuk: nincs tökéletesebb vállalkozás és tökéletesebb vállalkozó nála.
A Mikulás talán a világ legjobban működő vállalkozását építette fel, s ennek minden évben látni az eredményét (illusztráció)
Fotó: Unsplash
Mikulás: világmárkát épít, miközben segítői még sosem sztrájkoltak
Elsőként érdemes arra felhívni a figyelmet, hogy a Mikulás a szó legjobb értelmében tekintett világpolgár, globalista, miközben nemes elvek és fontos értékek képviselője, és a családok barátja. Tevékenységét úgy terjesztette ki a világ közel összes vidékére, hogy közben az iméntiekből semmit sem adott fel. Már valamikor réges-régen rájött arra, hogy otthona, az Északi-sark, csak igen korlátozott piacát jelenti a játékoknak.
Ezért úgy döntött, hogy vállalkozásának hosszú távú sikerét a nemzetközi piacokon alapozza meg, és az idő őt igazolta.
Hiszen működése nélkül ma már elképzelhetetlen lenne a globális gazdaság, és valószínűleg a játékgyártó vállalatok szektora is jóval kisebb és szerényebb lenne a mostaninál. Mindez fontos tanulság a kis országokban működő vállalatok számára: ha korlátozott a belföldi piac mérete, akkor érdemes lehet az exportban gondolkodni.
Másodszor, a legtöbb sikeres globális vállalkozásnál elengedhetetlen a jól ismert brand felépítése amellett, hogy fenntartható alapon kell szervezni az exporttevékenységet.
Ebben pedig a Mikulás kiválóan teljesít, mialatt a vállalati főhadiszállást megtartotta az Északi-sarkon. Más szavakkal fogalmazva:
úgy sikerül menedzselnie egy világmárkát, hogy közben megőrzi azt gyökereinél, ezzel egyfajta erős helyi identitást biztosítva annak, amit ráadásul sikeresen integrált a márka arculatába.
Ez szintén tanulságos lehet más feltörekvő vállalkozások számára.
Harmadszor, a Mikulás megvalósította a magas szintű emberi erőforrás gazdálkodást. Stabil, lojális munkaerővel és jó ipari kapcsolatokkal rendelkezik.
Valójában még soha nem volt sztrájk vagy leállás az Északi-sarkon a Mikulás gyárában.
A Mikulás munkatársai, kis segítői, lényegében egész karrierjüket a cégnél töltötték vagy töltik, ez afféle gondoskodó vállalatot feltételez. A dolgozók erős informális hálózatokat alakítottak ki maguk között, és tökéletesen tisztában vannak a társaság működésének minden apró csínyjával-bínyjával.
A vonatkozó kutatások pedig azt mutatják, hogy a hosszabb ideje lojálisan ugyanott dolgozók a legjobbak a vállalat számára, hiszen tapasztalataik és a munkatársak közötti közösségi hálózat eredményesebbé teheti a munkaszervezetet, mintha abban fiatalabb, egymást nem ismerő munkavállalók lennének. A bérek és a munkafeltételek kedvezők, valamint a kutatások szerint az exportáló vállalatoknál eleve magasabbak a jövedelmek, és stabilabb a munkahely is.
Rengeteg ügynök dolgozik a Mikulásnak világszerte
Ám ez még mindig nem a vége, mert az eddig felsorolt szempontok mellett vannak továbbiak is, melyek igazolják kiinduló állításunkat! Ezek között szerepel az, hogy a Mikulás tankönyvekbe illő példát szolgáltatva oldotta meg, hogy közvetítők segítségével gyűrje le az exportszínterek és a központ közötti távolságból fakadó logisztikai problémákat.
Nyilvánvalóan még ő sem tud naprakész lenni valamennyi kurrens piaci információval kapcsolatban. Ezért helyi ügynököket bíz meg arra, hogy felmérje, mik a fogyasztók végső igényei a termékekkel kapcsolatban.
A Mikulás pontosan felméri az egyes piacokon a fogyasztói igényeket (illusztráció)
Fotó: Unsplash
A Mikulás legismertebb ügynökei között a következő személyek található, akik egyúttal a gyerekek családtagjainak legszűkebb körét képviselik:
- a szülők,
- a nagyszülők, a
- nagynénik és nagybácsik.
Szükség szerint pedig megbízható helyi partnereknek ad franchise-jogokat, annak érdekében, hogy minden, még a földrajzilag egészen távoli pontokon élő ügyfelek igényét is ki tudja elégíteni.
Következő bizonyítékként megemlíthető az is, hogy a Mikulás, mint minden sikeres exportőr, rendszeresen ellátogat a termékek felvevőpiacaira, és különös gondot fordít a piackutatásra.
Ennek időszaka szokatlanul hosszú, általában karácsony után kezdődik, és a következő Mikulás-napig tart. A kutatásnak pedig igen kifinomult a módszertana. Megtalálható abban a bevásárlóközpontok stratégiai újrapozícionálása éppúgy, ahogy később a szezonális időszakban jellemző Miklós-napi, illetve karácsonyi ünnepségeken, partikon való szelektív felbukkanás is. Mindez lehetővé tette számára, hogy termékeit a világ különböző országainak eltérő kultúráira adaptálja sikerrel.
A Mikulás emellett egyszerű és hatékony piacra lépési stratégiákat alkalmaz.
A számára legjelentősebb éjszakán sem bonyolítja túl a dolgokat, és az ajtón át való bejutást általában meg sem kísérelve, kéményen keresztül érkezik az ügyfelekhez
Emellett a Mikulás jól reagál a piac egyértelmű jelzéseire, például az ablakba kitett téli bakancsokra, vagy a szobákban fellógatott óriási karácsonyi zoknikra.
A Mikulás pontosan tudja, hogy az ügyfelek elégedettségénél nincs fontosabb (illusztráció)
Fotó: Pexels
Nem feledkezhetünk el arról sem, hogy sikeres exportőrként, a Mikulás rugalmas és innovatív. Figyelemmel kíséri a piaci folyamatok alakulását a fogyasztói ízlés és trendek szempontjából.
Például a Mikulás az elsők között tudta, hogy a fajátékokon keresztül vezet az út a komolyabb műanyag játékok, majd az elektromos kütyük világába.
Ezért mindig rendelkezik a legújabb technológiai trendeknek megfelelő termékekkel. A kutatások szerint, az exportőrök körében nagyon jelentős az innováció, és a Mikulás is bebizonyította, hogy képes a megszokott korlátokon kívüli gondolkodásra.
Így amikor szembetalálkozott egy korábban nem használt természeti erőforrással, Rudolffal, a rénszarvassal, elérte azt, hogy ő álljon a többi rénszarvas élére a szánhúzásban, bármilyenek is az időjárási körülmények.
S végül, de nem utolsó sorban: a Mikulás a legfontosabb piaci időszakban erejét és munkatársai erejét sem kímélve dolgozik, hajt, beutazza a Földet, hogy ügyfelei igényét teljesítse. Ő egy olyan vállalkozó, aki tudja: az ügyfél elégedettségénél nincs fontosabb.
Ennek köszönhető az a korábban említett tény, hogy munkájára határozott igény van a világ számos országában, évről évre, sőt fel sem merül az, hogy más ellátó lépjen a piacon a helyére, hiába pályázik erre hosszú ideje a húsvéti nyúl.
Az összefoglaló eredeti helye, forrása: - ORIGO



Megjegyzés küldése