Amikor a szomszédos rendház felépítése részben befejeződött, a rend fő pártfogói, köztük Barkóczy Ferenc akkori kanonok, támogatták a templom mihamarabbi felépítését is. Erdődy püspök 1736. augusztus 2-án elhelyezte a templom alapkövét.
A szentély hét éven keresztül épült. 1744-ben a felépített szentélyt deszkákkal kapcsolták a mecsetből átalakított régi templomhoz, és így egy épületet hoztak létre. 1748 végére elkészült a templom és a rendházhoz vezető folyosó fala. 1749-ben felépült a templom fala is. 1750 februárjában a hajó építését kezdték meg. 1753-ban rakták fel a tetőt és az aranyozott keresztet a hajó tetejére. A boltozat vakolása 1755-ig befejeződött. Ugyanebben az évben Püspöky kanonok állíttatta fel a Szent Ferenc oltárt. A templom kizárólag adakozásból épült fel.
Egyhajós, kéttornyos, egyenes szentélyzáródású templom. A torony között enyhén előreugrik a kapuzat. Az oromzatban Immaculata-szobor látható, melyet Steinhauser József készített. A kaputól jobbra kereszt, lábánál Mater Dolorosa-ábrázolás. A templom berendezése 18. századi. A szentély 1736-1746 között készült el, építésze Giovanni Battista Carlone, a homlokzat és a torony 1772-1776 között épült Nitsman János építész vezetésével.
Méretében és művészettörténeti értékében is a nagyobbak közé tartozik a kéttornyos, egyenes szentélyzáródású, altemplommal is rendelkező templom.
A templom szentélye 1736–1746 között, a hajója 1750–1753 között épült, a teljes épület 1755-re készült el.
A falképeket 1927-ben Unghváry Sándor-, a főoltárképet Kronewetter Pál (1761, 1778) festette.
A templom bútorzata a 18. század végéről származik.
A templom egész évben ingyenesen látogatható.
Forrás: beszeoloutcanevek.ektf.hu, visiteger.com

Megjegyzés küldése