Az egri vár egyik legjelentősebb, mégis kevésbé ismert emléke a Szent János székesegyház, amelynek ma már csak feltárt maradványai idézik fel egykori nagyságát. Bár a várba látogatók közül sokan elsétálnak mellette, története a magyar középkor egyik kiemelkedő egyházi és építészeti emlékét tárja elénk.
Az egri püspökséget Szent István király alapította, és a hagyomány szerint az első székesegyház is az ő nevéhez fűződik. A későbbi uralkodók, köztük Szent László is, bőkezű adományokkal támogatták az egyházat, ami lehetővé tette a katedrális fejlődését. A tatárjárás azonban súlyos pusztítást végzett: az épület szinte teljesen megsemmisült, és csak szerény maradványai utaltak egykori létezésére.
A XII. századi román kori székesegyház háromhajós, félköríves szentélyekkel záródó épület volt, amely méreteivel is tekintélyt parancsolt. Gazdag díszítései – faragott kövek, freskók és mozaikpadló – a püspökség jelentős anyagi erejéről tanúskodtak. A tatárjárás után IV. Béla király kezdeményezte az újjáépítést, amely során az épületet megerősítették és részben átalakították, de megőrizte román stílusának alapjegyeit.
Ilyen állapotban érhette az egri várat, illetve a székesegyházat az 1552-es ostrom. Kép forrása
A XIV. században új korszak kezdődött: a gótika megjelenésével a székesegyház jelentősen kibővült. Négy tornya, valamint a kelet felé épített, körüljárós csarnoktemplom impozáns látványt nyújtott. A bővítések Dörögdi Miklós püspök nevéhez köthetők, és később Rozgonyi Péter folytatta az építkezéseket. A XV. század végére a székesegyház elérte legnagyobb pompáját: hatalmas, késő gótikus építménnyé vált, amely európai színvonalon is kiemelkedőnek számított.
A fénykort azonban hanyatlás követte. Egy 1506-os villámcsapás súlyos károkat okozott, majd a XVI. századi politikai és katonai események – különösen a vár végvárrá alakítása – végzetes hatással voltak az épületre. A székesegyház egy részét erődítménnyé alakították, más részeit lebontották. Az 1552-es ostrom során további pusztítás érte, majd később raktárként használták mind a magyarok, mind a törökök.
A végső pusztulás a XVIII. században következett be, amikor a még álló falakat is lebontották, hogy építőanyagként hasznosítsák. Bár a romok feltárása már a XIX. században megkezdődött, a tudományos kutatás csak a XX. században hozott jelentős eredményeket.
A Szent János székesegyház története jól példázza, hogyan emelkedhet egy épület évszázadokon átívelő fejlődés során a fénykorba, majd hogyan válhat a történelem viharaiban romhalmazzá. Ma már csak maradványai láthatók, mégis fontos emlékeztetői Magyarország gazdag kulturális és történelmi örökségének.
Bővebben az katedrál oldalon olvashatsz.
Megjegyzés küldése