Pétervására római katolikus templomának harangja szól.
Pétervására Heves vármegye északi részén, a Tarna völgyében fekszik, a megyeszékhely Egertől 33 kilométerre. Dél-nyugat felől a Mátra, keletről a Bükk határolja. Első ismert írásos említése 1247-ből való, amikor Petúrvására alakban szerepel. 1333-ban már virágzó egyháza volt. Az 1848-49-es szabadságharcban Máriássy János honvéd alezredes megtámadta a város főterén táborozó császáriakat. Erre emlékeztet a Petőfi út egyik házának falába fúródott ágyúgolyó.
Pétervására katolikus templomát Keglevich Károly kegyúr emeltette az 1719-ben épült korábbi egyház helyén, 1812 és 1817 között. Povolny Ferenc egri építőmester munkája. Tours-i Szent Márton tiszteletére szentelték. A környék népe péterkei vagy palóc székesegyháznak nevezi. Egyike Magyarország első romantikus stílusú, neogótikus épületeinek. Altemplomában van a Keglevichek kriptája. A templom orgonáját az egri Mooser Lajostól rendelték meg. A település közössége a 62 éves mesternek köszönetképpen egy ezüst burnótszelencét ajándékozott, aki meghatottan vallotta be, hogy ilyen megtiszteltetés még sehol sem érte.
Pétervására Szent Márton templomának tornyai 35 m magasak. Az északi toronyban 3, a déli toronyban 1 kis lélekharang lakik, mely 1800-ban készült. A nagyharang 6,5 q, bronz és ezüst ötvözete. 1927-ben öntötték, mert elődjét az I. világháborúban elvitték. Felirata: „Nagyasszonyunk, Patrónánk, add vissza hazánkat!”
A Médiaklikken mostantól elérhető gyűjtemény ezt a kettősséget ragadja meg: bemutatja, hogyan él tovább egy 15. századi esemény emléke a modern médiában, és miként válik a harang hangja örök üzenetté.
Címlapfotó, Pétervására - templom
Forrás: MTVA

Megjegyzés küldése