A 18. század végén Eger városában és környékén jelentős szerepet töltöttek be a vízimalmok, amelyek az Eger-patak vizének erejét hasznosították. Az 1787-ben készült térkép, amelyet Sartory József mérnök készített, pontos képet ad a korabeli állapotokról: ekkor hét malom működött a patak mentén. Ezek a malmok egyházi tulajdonban voltak: a jobb parton püspöki, a bal parton káptalani birtokként szolgáltak. Nevük ekkor még nem volt, azokat később kapták, amikor magánszemélyek vásárolták meg vagy bérelték ki őket.
A patak mentén haladva számos malom működéséről tudunk. Szarvaskőnél állt a Füzér malom, amely nemcsak őrlésre szolgált, hanem szerényebb igényű nyaralókat is fogadott. Felnémeten található volt a különös nevű Rizskása malom, amelynek elnevezése máig rejtély. Alatta működött a Polónyi malom, amely jelentős teljesítményű őrlőmalom volt, és később Engler, majd Egervári malom néven vált ismertté a tulajdonosváltások miatt.
Tizenkilenc malmot hajtott valaha az Eger-patak vize. Fotó: Egri történetek a múltból és jelenből
Ezt követte a kallómalom, amely különleges szerepet töltött be: itt nem gabonát őröltek, hanem posztót készítettek. A szövetet először megszőtték, majd a malomban vizes, szappanos hengerek segítségével tömörítették, simították. A folyamat addig tartott, míg az anyag nemezessé, fényesen simává nem vált. Ez a mesterség annyira jelentős volt, hogy ma is utcanév őrzi emlékét.
A kallómalom alatt helyezkedett el a Práff malom, amely a környék egyik legtekintélyesebb malma volt, és még a 20. század húszas éveiben is vízenergiával működött. Lejjebb a püspöki malom állt, amelyet Samassa József bíboros érsek a tűzoltóknak ajándékozott. A mai strand területén egy kisebb darálómalom működött, míg a húsüzem környékén a városi malom, majd a kis Adamcsek malom következett.
A malmok sora tovább folytatódott: Kistályán a Tóth malom, Andornakon Mocsáry Lajos földbirtokos malma, amely még a kastélyt is ellátta villamos energiával. Nagytályán Berki Antal működtette a Berki malmot. Ezek után következett a Szentkereszti malom, majd Makláron a felső és alsó malom. Füzesabonynál a Városrévi és a Király malom állt, végül a sort a mezőtárkányi, egerfarmosi és egerlövői malmok zárták.
Összesen tizenkilenc malom működött az Eger-patak mentén, ha nem számítjuk a kisebb darálómalmot. Ezek a létesítmények azonban nem működtek folyamatosan: csak akkor tudtak dolgozni, amikor a patak vizét megfelelően felduzzasztották. Az idők során a nagyobb malmok fokozatosan kiszorították a kisebbeket, majd a 20. században az államosítás vetett véget működésüknek.
A vízimalmok története jól mutatja, milyen fontos szerepet játszott a természet erejének hasznosítása a múlt gazdaságában és mindennapi életében. Bár ma már ezek a malmok nem működnek, emlékük tovább él a helynevekben és a történeti forrásokban.
Forrás: Heves Megyei Levéltár, Enyedi Miklósné szakaszmérnökség vezető feljegyzése (Eger, 2004. szeptember 30.)
Megjegyzés küldése