Volt idő, amikor ősszel Egerben szinte minden út a szőlőhegyek felé vezetett. Emberek százai indultak szüretelni, megteltek a vödrök, súlyos puttonyok kerültek a férfiak hátára, a sorok végén pedig kádak, hordók, szekerek, később teherautók várták a termést.
Az 1960-as és 1970-es évek egri szürete egészen más világ volt, mint amit ma látunk. A gépek szerepe jóval kisebb volt, rengeteg kézi munkára volt szükség, a szüret pedig nem egyszerűen mezőgazdasági feladatot jelentett. Embereket, családokat, munkahelyeket és egész közösségeket mozgatott meg.
A régi fényképeket nézve pedig meglepő, mennyi minden ismerős még ma is – miközben szinte minden megváltozott körülötte.
Amikor Eger ősszel kiköltözött a szőlőbe
A szüret Egerben évszázadokon keresztül az esztendő egyik legfontosabb időszaka volt. A hagyományos szőlőművelésben a munkamegosztásnak is kialakult rendje volt: jellemzően az asszonyok és a gyermekek szedték a fürtöket, a férfiak pedig puttonyban hordták el a termést.
A Dobó István Vármúzeum összefoglalója szerint általában 3–6 szedőre jutott egy puttonyos. A 20. század közepén már gyakran zománcos vödörbe szedték a szőlőt, amelyet aztán a puttonyosok ürítettek a szüreti kádba.
A munkaerőre akkora szükség volt, hogy régebben még szüreti szünidőt is tartottak az iskolákban. A helyiek mellett a környék településeiről érkező napszámosok is dolgoztak a szőlőkben. Ilyenkor a város hétköznapi élete lelassult, a határ viszont megtelt emberekkel.
Az ötvenes években még együtt élt a régi és az új világ
Az archív fényképek különösen jól mutatják az átalakulást.
A Nemzeti Archívumban fennmaradt egy 1956. október 19-én Egerben készült fénykép, amelyen egy egyéni gazda felesége és lánya szüretel. Ez még nagyon közel áll ahhoz a családi gazdálkodási formához, amely generációkon keresztül jellemezte az egri szőlőhegyeket.
Mindössze három évvel később, 1959. október 16-án Járai Rudolf már az Állami Pincegazdaság egri szőlőiben fényképezte a szüretet.
Néhány év alatt alapvetően átalakult a szőlőtermelés szervezete.
A hatvanas évek: százak dolgoztak egyszerre
Az 1960-as évekre az egri szüret egyik meghatározó szereplője a Dobó István Mezőgazdasági Termelőszövetkezet lett. A Dobó Tsz a korszakban az Egri borvidék egyik legnagyobb szőlőtermelőjének számított. Termésének jelentős részét az állami gazdaság – a későbbi borkombinát, illetve Egervin elődje – dolgozta fel, miközben saját bort is készítettek.
Ennek a világnak különösen beszédes dokumentuma a Nemzeti Archívum egyik 1962. október 18-i egri felvétele.
A korabeli képleírás szerint a Dobó István Termelőszövetkezetnek akkor 520 hold közös művelésű szőlője volt, és 300 emberrel kezdték meg az egri leányka szüretelését.
Háromszáz ember egyetlen szüretnél.
Ez ma már nehezen elképzelhető méretű kézi munkaerőt jelent.
A fényképen egymás után érkeznek a puttonyosok a hordós szekerekhez. Nincsenek modern szüretelőgépek, hatalmas műanyag tartályok és mai értelemben vett logisztikai rendszerek. Emberek, puttonyok, hordók és lovas vagy traktoros szállítóeszközök jelentették a szüret mindennapjait.
Az 1962-es egri szüret eredeti fényképe a Nemzeti Archívumban
Vödör, puttony, kád – és rengeteg kézi munka
A hatvanas években ugyan már megjelentek a korszerűbb mezőgazdasági eszközök, maga a szedés még döntően emberi munkával történt.
A szőlőfürtöket kézzel vágták, vödörbe vagy más edénybe gyűjtötték. Amikor megtelt az edény, jött a puttonyos.
A megtöltött puttony súlya miatt ez komoly fizikai munkának számított. A férfiak újra és újra végigjárták a sorokat, majd a termést a gyűjtőhelyre vitték.
A Dobó István Vármúzeum gyűjteményében Bakó Ferenc 1956-os egri fényképe is megőrizte ezt a pillanatot: a vederbe szedett szőlőt éppen a puttonyba öntik. A múzeum egy 1961-ben készült egri szüreti filmfelvételt is őriz.
Vagyis amit az 1962-es archív képen látunk, nem egy különleges alkalom volt, hanem az akkori szüret hétköznapi valósága.
A hetvenes évekre megjelentek a teherautók
A következő évtized már az iparszerűbb szőlő- és bortermelés további térnyerését hozta.
A hetvenes évekből fennmaradt fényképeken már azt is láthatjuk, ahogy a leszedett szőlőt teherautókkal szállítják az Eger–Gyöngyösvidéki Pincegazdaság Egri Főpincészetéhez.
A puttonyos azonban még nem tűnt el egyik napról a másikra.
Ez az időszak ezért különösen érdekes: a hagyományos kézi szüret és a nagyüzemi feldolgozás egyszerre volt jelen.
A szőlőben még emberek sokasága dolgozott, miközben a leszedett termés útjának következő szakaszában már egyre inkább teherautók, nagyobb feldolgozóüzemek és gépek vették át a főszerepet.
Nemcsak munka volt
Aki átélte a régi szüreteket, annak valószínűleg nem kizárólag a nehéz munka jut eszébe.
A szüret közösségi esemény is volt.
Együtt dolgozott család, rokonság, szomszédság és munkatársi közösség. A munka mellett jutott idő beszélgetésre, tréfálkozásra, evésre és természetesen a friss must megkóstolására is.
A szürethez régebben felvonulások, mulatságok és bálok is kapcsolódtak. Maga a betakarítás azonban kemény fizikai munka volt, amely sokszor reggeltől estig tartott, és akár több napon keresztül folytatódott.
Talán éppen ez az, amit a megsárgult fényképek nem tudnak teljesen visszaadni: a hangokat.
A vödrök csörgését, a szekerek zaját, az emberek beszélgetését, a szőlőhegyeken felhangzó kiáltásokat – és azt a különleges őszi nyüzsgést, amely évtizedeken át hozzátartozott Egerhez.
A Szépasszony-völgy is egészen más arcát mutatta
A hatvanas–hetvenes évek egri borvilágának természetesen a Szépasszony-völgy is fontos helyszíne volt.
A korszakból fennmaradt felvételeken még egészen más környezet fogad bennünket. A Minden, ami Eger korábbi összeállításában például 1961-es felvételen látható a Szépasszony-völgy pincesora és mögötte a város, valamint egy 1962-es fénykép is fennmaradt a Földművesszövetkezet völgybeli csárdájáról.
A régi képeken sokkal kevésbé beépített környezetet látunk, miközben a pincék és a bor már akkor is Eger egyik meghatározó arculati elemét jelentették.
Hogyan is nézett ki Eger az 1970-es évek elején – Minden, ami Eger
Ami eltűnt, és ami megmaradt
Ma egy korszerű ültetvény szürete össze sem hasonlítható azzal, amit az ötvenes, hatvanas vagy hetvenes évek fényképein látunk.
A gépesítés rengeteg kézi munkát kiváltott. A szállítás, a feldolgozás és maga a borászat technológiája is óriásit fejlődött.
Egy valami azonban nem változott.
Egerben az ősz ma is a szőlőről és a borról is szól.
Amikor pedig előkerül egy régi fénykép a puttonyosokról, a szőlőben dolgozó asszonyokról, a hordós szekerekről vagy a pincegazdaság elé érkező teherautókról, már nem pusztán mezőgazdasági munkát látunk rajta.
Egy olyan Eger mindennapjai jelennek meg előttünk, ahol a szüret még emberek százait vitte ki egyszerre a szőlőhegyekre.
Kapcsolódó cikkünk
Hogyan is nézett ki Eger az 1970-es évek elején – Minden, ami Eger
Források
Nemzeti Archívum – Mezőgazdasági munkák, szüret Egerben, 1962
Nemzeti Archívum – Szüret Egerben, 1956
Nemzeti Archívum – Szőlőszüret Egerben, 1959
Dobó István Vármúzeum – Az egri szüret
Dobó István Vármúzeum – Egri BORkóstoló: A szőlőművelés öröksége
Egri Borvidék – Időutazás az Egri Borvidéken: szüreti hagyományok
Borítókép: Eger, 1962. október 18. – Puttonyosok érkeznek a hordós szekerekhez a Dobó István Termelőszövetkezet szőlőjében, ahol 300 fővel kezdték meg az egri leányka szüretelését. Fotó: Bereth Ferenc / MTI Zrt. Fotószerkesztőség – Nemzeti Archívum.