Bakó Ferenc 1953-ban készült fényképe Eger egy olyan arcát őrizte meg, amely mára szinte teljesen eltűnt. A Kígyó utcában emberek százai között, közvetlenül a házak falánál és az út szélén kínálták a használt ruhát, cipőt, háztartási eszközöket és mindenféle, még használhatónak ítélt holmit. Az „ócska sor” nem egyszerűen piac volt: a régi Eger sajátos társadalmi találkozóhelye.
A felvételt nézve szinte hallani lehet a zsivajt. Emberek jönnek-mennek, mások megállnak egy-egy portéka előtt, az árusok pedig jobbára minden különösebb berendezés nélkül kínálják áruikat. Nincsenek egységes standok vagy pavilonok: ami eladó, az kikerül a földre, egy pokrócra, ládára vagy közvetlenül a házfal mellé.
Eger, Kígyó utca, 1953. Ócskás piac, az úgynevezett „ócska sor”.
Fotó: Bakó Ferenc
Az ócskapiacnak már jóval korábban hagyománya volt Egerben
Az egri ócskapiac története nem az 1950-es években kezdődött. A korabeli sajtóból tudjuk, hogy már évtizedekkel korábban is hozzátartozott a belváros életéhez.
Különösen érdekes egy 1925-ös Egri Újság-cikk, amelyről a HEOL nemrég közölt helytörténeti összeállítást. A városvezetés akkor a minaret környékének rendezését és parkosítását tervezte, és ezzel együtt az ott működő ócskapiac megszüntetése is szóba került. A tervből azonban nem lett gyors búcsú: az ócskások továbbra is jelen voltak a környéken.
A harmincas évekre már komoly forgalom alakult ki. Egy 1936-os leírás szerint hétfőnként és péntekenként hatalmas tömeg gyűlt össze, és a piac annyira terjeszkedett, hogy már az utca mindkét oldalán megjelentek az árusok.
Vagyis Bakó Ferenc 1953-as fényképe egy évtizedek óta élő egri kereskedelmi hagyomány későbbi pillanatát rögzítette.
Miért volt szükség az „ócska sorra”?
Ma bolhapiacnak, régiségpiacnak vagy használtcikk-piacnak neveznénk valami hasonlót, ám az akkori ócskapiac szerepe ennél jóval gyakorlatiasabb volt.
Különösen a háborút követő években kevés dolgot dobtak ki csak azért, mert már használt volt. Egy ruha, cipő, edény, szerszám vagy bútordarab még hosszú ideig értéket képviselhetett. Amit az egyik család már nélkülözni tudott, arra egy másiknak szüksége lehetett.
Az ócskapiac ezért tulajdonképpen a régi világ újrahasználati rendszere is volt – jóval azelőtt, hogy a fenntarthatóság vagy a körforgásos gazdaság kifejezéseket bárki használta volna.
És természetesen ott volt az alku.
Az ár nem feltétlenül egy táblára írt, megváltoztathatatlan összeg volt. Az eladó és a vásárló beszélgetett, alkudozott, mérlegelt – a kereskedés személyes kapcsolatot jelentett.
Egy fénykép, amelyen szinte mindenki történetet mesél
Bakó Ferenc képének egyik legnagyobb értéke éppen az, hogy nem csupán az épületeket dokumentálta.
Az embereket örökítette meg.
Érdemes hosszabban nézni a részleteket. Kalapos férfiak beszélgetnek, asszonyok válogatnak, kosarak kerülnek elő, az utca két oldalán végig portékák hevernek. Van, aki vásárolni érkezett, más talán csak nézelődik vagy ismerősökkel találkozik.
A ruházat is sokat elárul az 1950-es évek hétköznapjairól: egymás mellett jelenik meg a városias öltöny és kalap, a munkásruházat, valamint a falvakból érkező asszonyok hagyományosabb viselete.
A piac tehát összehozta a várost és a környékét, különböző társadalmi rétegeket, eladókat és vevőket.
Bakó Ferenc nem véletlenül figyelte az ilyen hétköznapi jeleneteket
A fotó készítőjének személye különösen érdekessé teszi a felvételt.
Bakó Ferenc (1917–1998) etnográfus és muzeológus 1952 decemberében tért vissza Egerbe, majd az akkor még a Buttler-házban működő múzeum igazgatója lett. Később évtizedeken át meghatározó alakja volt Eger és Heves vármegye múzeumi és néprajzi életének.
Az 1953-as dátum ebből a szempontból különösen érdekes: Bakó ekkor még csak rövid ideje dolgozott ismét Egerben. Éppen ezekben az években kezdődött az a hatalmas gyűjtő- és dokumentációs munka, amelynek köszönhetően a térség hétköznapi életének rengeteg emléke fennmaradt.
1953 és 1983 között például 1955 néprajzi tárgyat gyűjtött és leltározott, a népviseletektől és bútoroktól a kismesterségek, a szőlészet és borászat eszközeiig.
A Kígyó utcai fénykép is jól illeszkedik ebbe a szemléletbe: nem ünnepséget és nem reprezentatív városképet látunk rajta, hanem Eger hétköznapi életét.
Eger mindig is piacváros volt
Az ócskapiac történetét érdemes Eger régebbi kereskedelmi hagyományába is belehelyezni.
A Minden, ami Eger korábbi helytörténeti anyagában már foglalkoztunk azzal, hogy a mai Dobó tér egyik legkorábbi neve éppen Piac tér volt. Az 1720-as évektől „váras piacza” néven is említették, és Eger már 1702-ben királyi kiváltságot kapott hetivásárok tartására.
Ahogy a város és a kereskedelem növekedett, a piacok egy része fokozatosan más területekre szorult. A különböző árufajták, kofák, iparosok és kereskedők más-más utcákban és tereken jelentek meg.
Ezeknek az emléke több egri helynév történetében is tovább él.
A blogon nemrég bemutatott Zalár József utca és környéke például ugyancsak szorosan kapcsolódott a régi kereskedelmi élethez: északi részén egykor a Halaspiac működött.
A piac eltűnt, az emberi történetek megmaradtak
A Kígyó utcai „ócska sor” ma már egy másik Eger emléke.
Az 1953-as fényképen még nem a turisták által bejárt, gondosan rendezett történelmi belvárost látjuk. Az utca maga a kereskedőtér. A házak előtt árusítanak, az úttestet emberek töltik meg, a városi élet pedig szó szerint beköltözik az épületek közé.
Talán éppen ezért annyira értékes ez a fotó.
Nemcsak azt mutatja meg, hogyan nézett ki Eger több mint hetven évvel ezelőtt, hanem azt is, hogyan éltek az emberek. Hogyan vásároltak, hogyan adták tovább feleslegessé vált tárgyaikat, hogyan találkoztak és beszélgettek egymással.
És közben van valami meglepően mai ebben a régi világban.
A bolhapiacok, régiségvásárok és használtcikk-piacok ma ismét népszerűek. Amit ma újrahasználatnak és tudatos fogyasztásnak nevezünk, annak hétköznapi változatát az egri „ócska soron” már generációkkal korábban természetes módon gyakorolták.
Bakó Ferenc 1953-as felvétele így több egy régi utcaképnél: egy eltűnt egri világ pillanatfelvétele. Egy olyan délelőtté, amikor a Kígyó utcában még alkudozás, beszélgetés és a portékákat mustráló tömeg zaja töltötte meg a házak közötti szűk teret.
Kapcsolódó cikkek a Minden, ami Eger oldalán
A piacok és Eger régi belvárosának történetéhez érdemes elolvasni a Dobó István tér elnevezésének története című korábbi írást, valamint az Oroszlán utcától a Zalár József utcáig című helytörténeti összeállítást. A mai piaci hagyományokhoz pedig kapcsolódik a Kisasszony utcai piacról szóló korábbi cikk.
Források
HEOL – A minaret melletti ócskapiac Egerben nemcsak vásár volt, hanem közösségi tér
Magyar Múzeumok – A sárospataki és Heves megyei múzeumszervező: Bakó Ferenc (1917–1998)
Eger város – Dr. Bakó Ferenc etnográfus, muzeológus
Minden, ami Eger – A Dobó István tér elnevezésének története
Minden, ami Eger – Oroszlán utcától a Zalár József utcáig
.jpg)
Borítókép/fotó: Bakó Ferenc, 1953 – Eger, Kígyó utca, ócskás piac („ócska sor”).
A felhasználó által megadott eredeti fotóforrás: Bakó Ferenc felvétele – forrás