Kevés olyan ipari üzem működött Egerben, amely annyira összeforrt volna a város életével, mint az Egri Dohánygyár. Generációk jártak dolgozni a Törvényház utcai épületekbe, családok százainak adott biztos megélhetést, támogatta a sportot, az egészségügyet, az oktatást, lakásokhoz segítette munkatársait, saját óvodája és szociális intézményei voltak.
A gyár története ráadásul egy különösen nehéz egri korszakban kezdődött.
A filoxéravész is hozzájárult a gyár megszületéséhez
A 19. század végén Eger gazdaságát súlyos csapás érte. A filoxéravész az 1880-as évekre elérte az egri borvidéket, és a szőlők pusztulásával rengeteg család megélhetése került veszélybe.
Eközben Heves vármegye több részén – többek között Verpelét, Feldebrő, Kál, Kompolt és Heves környékén – már komoly hagyományai voltak a dohánytermesztésnek.
A kettő együtt kedvező hátteret teremtett egy dohányfeldolgozó üzem létrehozásához.
A város vezetői felismerték a lehetőséget. Grónay Sándor polgármester és Szederkényi Nándor országgyűlési képviselő azért lobbizott Wekerle Sándor pénzügyminiszternél, hogy az állam által tervezett új szivargyár Egerbe kerüljön.
Sikerrel jártak.
A történet részletesen és korabeli termékcímkékkel együtt megtekinthető a Magyar Nemzeti Levéltár – Az Egri Dohánygyár cigaretta- és szivartermékeinek címkegyűjteménye oldalán.
1894: egy vendéglőből indult az egri dohánygyártás
A gyár történetének egyik legérdekesebb részlete, hogy kezdetben még saját gyárépülete sem volt.
1894 májusában a mai Klapka utcában álló Korona Vendéglő helyiségeiben kezdődött meg a termelés. Debrecenből és Szegedről érkezett dohánylevelekkel indult el a szivarkészítés, miközben a helyi munkásnőket tapasztalt szakemberek tanították meg a munkára.
Már 1893-ban óriási érdeklődés mutatkozott a leendő munkahelyek iránt: a jelentkező egri munkásnők száma meghaladta a hatszázat.
Az első év végére 120 alkalmazott mintegy 250 mázsa dohányból kétmillió szivart készített. A következő évben a termelés már 5,2 millió darabra emelkedett.
További korabeli fotók, csomagolások és gyártörténeti dokumentumok láthatók a Dohány Múzeum – Egri Dohánygyár gazdag képanyagában.
Felépül a nagy dohánygyár
Eger városa 1895-ben térítésmentesen biztosított területet az új gyár számára az egykori vásártér felső részén.
A termelést már 1896-ban átköltöztették az új telephelyre, az épületegyüttes kiépítése pedig a következő években folytatódott. 1899-re elkészült az a nagy gyár, amely később Eger egyik legismertebb ipari épületegyüttese lett.
A növekedés elképesztően gyors volt.
1901-ben már 670 ember dolgozott az üzemben, túlnyomórészt nők.
A gyár első évtizedeinek méreteit jól érzékelteti egy fennmaradt adat: 1894 és 1912 között több mint 522 millió szivar és 194 millió cigaretta készült Egerben.
Korabeli képeslap is fennmaradt az Egri Magyar Királyi Dohánygyárról, amely a Summáját írom – Egri m. kir. dohánygyár képeslapja adatbázisában tekinthető meg.
Eleinte Eger a szivarok városa volt
Ma az Egri Dohánygyárról sokaknak elsősorban a Marlboro, a Helikon vagy a Multifilter jut eszébe, pedig az üzem első évtizedeiben elsősorban szivargyár volt.
Hazai dohányok mellett havannai, brazil, jávai, szumátrai, török és bolgár dohányt is feldolgoztak.
A minőségi szivarok jelentős része kézzel készült.
A gazdasági világválság azonban megváltoztatta a fogyasztási szokásokat. Az olcsóbb cigaretta egyre népszerűbbé vált, a drágább szivar iránt pedig csökkent a kereslet.
1938-ra Egerben teljesen megszűnt a szivargyártás. Ugyanebben az évben már több mint 96 millió cigarettát állítottak elő.
Háború, megszállás és újrakezdés
A második világháború alatt az Egri Dohánygyárat hadiüzemmé nyilvánították.
A szovjet csapatok bevonulását követően az üzemet először a szovjet hadsereg igényeinek kiszolgálására állították át. Egy ideig orosz katonai vezetés alatt működött, majd 1945. június 27-től ismét magyar irányítás alá került.
A gyár túlélte a Monarchia megszűnését, két világháborút, gazdasági válságot, államosítást és politikai rendszerváltásokat is.
A nagy modernizáció
Az 1960-as évek közepén kezdődött az Egri Dohánygyár történetének újabb meghatározó korszaka.
Nyugati gépek érkeztek, átalakították a gyártási technológiát, és 1970-től a modernizált egri üzem már önálló vállalatként működött a Dohányipari Vállalatok Trösztjén belül.
Eger a magyar dohányipar nemzetközi kapcsolatainak egyik úttörőjévé vált.
1972-ben itt kezdődött meg az egyik első jelentős külföldi licenctermék, az osztrák Golden Smart gyártása.
1976-ban megjelent az egri fejlesztésű Helikon.
A korabeli gyár mindennapjaiba különleges betekintést nyújt a digitalizált Dohánygyári Híradó 1990-es évfolyama a Hungaricanán.
Egerben készült a Marlboro is
1978 mérföldkő volt.
A Philip Morris licencmegállapodást kötött a magyar dohányiparral a Marlboro hazai előállítására, és a gyártásra az Egri Dohánygyárat választották ki.
Az első évben mintegy 48 millió szál Marlboro készült Egerben.
A nyolcvanas években egymást követték az újabb termékek. Készült itt többek között Multifilter, Agria, Sopianae, Harmónia, L&M, Milde Sorte, Helikon, Talizmán, Mirror és Senator is.
A korszak részletes története, korabeli fényképekkel és dokumentumokkal együtt elérhető az Egri Dohánygyár krónikája – Hungaricana digitalizált kiadványában.
Nem egyszerűen munkahely volt
Az Egri Dohánygyár jelentőségét azonban hiba lenne pusztán az előállított cigaretták számával mérni.
A vállalat idővel szinte „város lett a városban”.
Dr. Domán László igazgatása idején különösen nagy hangsúlyt kapott a dolgozók életkörülményeinek javítása.
Megépült egy korszerű, mintegy kétszáz gyermek befogadására alkalmas óvoda. A dolgozók konditermet, szaunát és sportpályát használhattak, a vállalat pedig támogatta azok továbbtanulását, akik képezni szerették volna magukat.
A hatvanas évektől a kilencvenes évekig a szakképzett dolgozók aránya a korábbi mintegy 15 százalékról 75 százalékra emelkedett.
A gyár évente 30–40 lakás bérlőkijelölési jogát is megvásárolta a várostól, hogy dolgozóit és családjaikat lakáshoz segítse.
1995-re a vállalat dolgozóinak bérszínvonala a visszaemlékezések szerint Egerben a legmagasabbak közé tartozott.
És mit kapott tőle Eger?
Sokat.
A dohánygyár az egri közélet egyik jelentős mecénásává vált.
Az egri kórháznak több tízmillió forint értékben vásároltak korszerű orvosi berendezéseket. Oktatási intézményeket számítógépekkel támogattak, az egri sportéletre pedig évente jelentős összegeket fordítottak.
Különösen erős volt a kapcsolat az egri sporttal. A hetvenes és nyolcvanas évek sikeres helyi sportéletének hátterében a gyár támogatása is ott állt.
A vállalat az egyházmegyei főkönyvtárat és más kulturális intézményeket is segítette.
Vagyis az Egri Dohánygyár bevételeinek és gazdasági erejének egy része közvetve visszakerült Egerbe.
1988: Kiváló Vállalat
A gyár egyik fénykorát az 1980-as évek jelentették.
1988-ban az Egri Dohánygyár megkapta a Kiváló Vállalat címet.
Erről korábban a Minden, ami Eger is részletesen írt, korabeli TV Eger-felvétellel:
„Amikor egész Eger dohányillatú volt…” – 1988-ban Kiváló Vállalat lett az Egri Dohánygyár
Ez a történet jól mutatja, mennyire szorosan kapcsolódott a gyár Eger mindennapi életéhez.
1992: megérkezik a Philip Morris
A rendszerváltás után alapvetően átalakult a magyar dohányipar.
- január 2-tól a Philip Morris lett az Egri Dohánygyár tulajdonosa.
Jelentős beruházások következtek, modernizálták a termelést, korszerű gyártósorokat telepítettek, és Eger továbbra is fontos szerepet játszott a nemzetközi márkák magyarországi előállításában.
A vállalat kulturális és művészeti támogatásokat is nyújtott Egerben, ösztöndíjakkal segített fiatalokat.
Egy különleges emlék: a Zsolnay-kút
A gyár fennállásának centenáriumához kapcsolódva 1996-ban készült el az üzem parkjának különleges díszkútja.
Kungl György alkotásának központi motívuma maga a dohánygyári víztorony, körülötte pedig stilizált dohánylevelek jelennek meg.
A kút szerencsére túlélte a gyár megszűnését.
Történetét korábban részletesen bemutattuk:
2004: megszületik a bezárásról szóló döntés
- június 18-án jött a hír, amely sok egri család életében jelentett korszakhatárt: a Philip Morris bejelentette az egri termelés megszüntetését.
A vállalat azzal indokolta a döntést, hogy az Európai Unió bővítésével megváltozott az európai termelési környezet, az Eger belvárosába szorult üzem pedig korlátozott infrastrukturális adottságai miatt nem volt megfelelő egy nagyobb regionális gyártóközpont kialakítására.
A döntés idején 348-an dolgoztak az üzemben. Közülük 66 ember számára biztosítottak további munkalehetőséget a vállalat saját értékesítési hálózatában.
A korabeli bejelentés ma is olvasható:
Index – Bezár az egri dohánygyár, 2004. június 18.
A termelés 2004 végén állt le, 2005 elején pedig végleg bezárult a gyár történetének több mint száztíz éves fejezete.
A gyár eltűnt – de nem teljesen
A közel 30 ezer négyzetméteres, rendkívül értékes belvárosi ingatlan sorsa ezután sokáig foglalkoztatta Egert.
Az épületek egy részét lebontották, de szerencsére nem tüntették el nyomtalanul az ipari múltat.
2008-ban megnyílt az Agria Park.
A fejlesztés során mintegy 7000 négyzetméternyi eredeti dohánygyári épületrészt tartottak meg. Megmaradt többek között a jellegzetes víztorony, az ipari tartószerkezetek egy része, az ősfás park és a Zsolnay-kút.
Érdekesség, hogy a restaurálás előtt a régi falakon rétegvizsgálatot végeztek, hogy az eredeti színeket állíthassák helyre.
Az átalakulás részletei és a megmaradt épületelemek itt is megtekinthetők:
Az Agria Park és az egykori dohánygyár története
Dohánygyári Emléktár őrzi a múltat
A régi gyár emlékei sem tűntek el teljesen.
Az egykori épületegyüttesben létrejött a Dohánygyári Emléktár, ahol dokumentumok, tárgyak és fényképek idézik fel azt a korszakot, amikor ezen a helyen még több száz ember dolgozott.
Az Agria Park tehát különös egri helyszín: miközben ma üzletek, mozi és vendéglátóhelyek működnek benne, falainak egy része ugyanahhoz az épületegyütteshez tartozik, ahol több mint száz évvel korábban munkásnők kézzel sodorták a szivarokat.
Egy gyár, amely több volt a termelésnél
Az Egri Dohánygyár története valójában Eger 20. századi történetének egy darabja.
1894-ben részben azért jött létre, hogy munkát adjon egy olyan városban, amelyet a filoxéravész gazdaságilag megrázott. Néhány évtized alatt több száz embert foglalkoztató nagyüzemmé fejlődött. Túlélte a háborúkat és rendszerváltásokat, majd a magyar dohányipar egyik legkorszerűbb és nemzetközileg is kapcsolatokat építő vállalatává vált.
De talán még ennél is fontosabb, amit Egernek adott.
Munkahelyeket. Lakásokat. Óvodát. Képzési lehetőségeket. Sporttámogatást. Kórházi műszereket. Kulturális támogatást. És egy olyan munkahelyi közösséget, amelyre egykori dolgozói évtizedekkel később is emlékeznek.
A cigarettagyártás megszűnt, a hatalmas üzem nagy része eltűnt, de ha ma végigsétálunk az Agria Park régi épületrészei között, felnézünk a víztoronyra vagy megállunk a Zsolnay-kútnál, még mindig ott van előttünk Eger egykori ipari városának egyik legfontosabb emléke.
Kapcsolódó cikkek
„Füst helyett jövőkép” – Mi lett volna, ha ma is működne az Egri Dohánygyár? | Minden, ami Eger
Források és további képek, illusztrációk
Magyar Nemzeti Levéltár – Az Egri Dohánygyár cigaretta- és szivartermékeinek címkegyűjteménye (1894–1944) – korabeli termékcímkék és részletes történeti összefoglaló.
Dohány Múzeum – Egri Dohánygyár – rendkívül gazdag fénykép-, csomagolás- és dokumentumanyag az egri üzem teljes történetéből.
Hungaricana – Az Egri Dohánygyár krónikája – digitalizált gyártörténeti kiadvány, számos korabeli dokumentummal és fényképpel.
Hungaricana – Dohánygyári Híradó, 1990 – az Egri Dohánygyár saját üzemi sajtójának digitalizált példányai.
Summáját írom – Egri m. kir. dohánygyár – digitalizált régi képeslap az egri gyár épületéről.
Eger – egykor és most, Eger Magazin – régi fényképpel és az egykori gyár, illetve a Philip Morris-korszak történetével.
Wing – Az Agria Park és a megőrzött dohánygyári épületek – az átalakítás, az eredeti épületelemek és a víztorony története.
Index – Bezár az egri dohánygyár (2004) – korabeli beszámoló a Philip Morris bezárási döntéséről.
Megjegyzés: a cikk történeti-ismeretterjesztő céllal mutatja be az Egri Dohánygyár múltját. A dohánytermékek és egykori márkák említése történeti összefüggésben történik, nem azok népszerűsítését szolgálja.