Október közepén mutatja be a Gárdonyi színház Ábrahám Pál négysikerű darabját, a Bál a Savoybant Halasi Imre rendezésében.
– A készülő előadás műfaji meghatározása revüoperett – meséli dr. Nagy Zoltán, zenei vezető.
– A két világháború között született operett formailag megőrzi a hagyományos három felvonást, de zenéjében átmenetet képez a régi idők és a modern világ között. A keringő mellett szerepet kap benne a jazz, swing és a foxtrott is, s ezt Topolánszky Tamás a koreográfiában is megjeleníti majd.
Számos sláger megszólal majd, mint a „Kicsike vigyázzon, egyszer nagymama lesz…” Nem sok olyan operett van, mint ez, ami a világ ennyi színházában hódít. Az eredeti, Ábrahám Pál által hangszerelt kottakivonatot használjuk az előadáshoz. Ez legalább egy negyvenfős zenekarra van kitalálva, ami nem férne be a színház színpadára, osztottunk-szoroztunk, így 18-an játszanak. Ezért persze át kell hangszerelnem a zenei anyagot.
Kórust állítunk fel, amiben számítunk a társulat tagjaira. Nagy öröm számomra, hogy kettős szereposztásban játsszuk az előadást, így együtt dolgozhatok Daisy Parker szerepében Bánfi Kata mellett Misurák Tündével, Madeleine-t, a márki feleségét pedig Füredi Nikolett és Udvarhelyi Boglárka alakítja majd, akit már ugyancsak jól ismerhet az egri közönség – teszi hozzá.
Valóban, az Eszterházy Károly Főiskola Ének-zene Tanszékének docense nyaranta a Strauss-estek vendége, s ezúttal először láthatjuk az teátrum színpadán.
– Természetesen izgulok, hiszen az egri színházban még nem volt lehetőségem bemutatkozni, bár a Marica grófnőben már láttak-hallottak az egriek a Líceum udvarán – mondja az énekművész. – Mint minden operett ez is vidám, a férfi-nő kapcsoltról szól, persze a végén minden megoldódik.
A Madeleine, Henry felesége igényes, szép primadonna szerep, koloratúr részekkel, komoly feladatot ró az énekesre. Izgatott vagyok, és nagyon várom már a próbákat. Operettet nagyobb zenekari apparátussal ritkán van lehetőség bemutatni vidéki színházakban, s hogy újra méltó helyére kerülhet, ez az igazgató úr érdeme.
heol.hu
– A készülő előadás műfaji meghatározása revüoperett – meséli dr. Nagy Zoltán, zenei vezető.
– A két világháború között született operett formailag megőrzi a hagyományos három felvonást, de zenéjében átmenetet képez a régi idők és a modern világ között. A keringő mellett szerepet kap benne a jazz, swing és a foxtrott is, s ezt Topolánszky Tamás a koreográfiában is megjeleníti majd.
Udvarhelyi Boglárka FOTÓ: AS
|
Kórust állítunk fel, amiben számítunk a társulat tagjaira. Nagy öröm számomra, hogy kettős szereposztásban játsszuk az előadást, így együtt dolgozhatok Daisy Parker szerepében Bánfi Kata mellett Misurák Tündével, Madeleine-t, a márki feleségét pedig Füredi Nikolett és Udvarhelyi Boglárka alakítja majd, akit már ugyancsak jól ismerhet az egri közönség – teszi hozzá.
Valóban, az Eszterházy Károly Főiskola Ének-zene Tanszékének docense nyaranta a Strauss-estek vendége, s ezúttal először láthatjuk az teátrum színpadán.
– Természetesen izgulok, hiszen az egri színházban még nem volt lehetőségem bemutatkozni, bár a Marica grófnőben már láttak-hallottak az egriek a Líceum udvarán – mondja az énekművész. – Mint minden operett ez is vidám, a férfi-nő kapcsoltról szól, persze a végén minden megoldódik.
A Madeleine, Henry felesége igényes, szép primadonna szerep, koloratúr részekkel, komoly feladatot ró az énekesre. Izgatott vagyok, és nagyon várom már a próbákat. Operettet nagyobb zenekari apparátussal ritkán van lehetőség bemutatni vidéki színházakban, s hogy újra méltó helyére kerülhet, ez az igazgató úr érdeme.
heol.hu
Megjegyzés küldése