A nyári viharok okozta fakidőlések miatt a közép és hosszú táv nyomvonala öt kilométerrel rövidebb lesz a XIV. Bükk Hegyikerékpár Maratonon, ahol utoljára írtak ki három etapot.
– Az időjárás miatt rengeteg a kidöntött fa, a hatalmas mennyiséget az erdészet dolgozói egész egyszerűen még nem tudták letermelni – indokolt Nagy Ádám, a szervező Nagy SE elnöke, amikor a hétvégi versenytől érdeklődtünk.
A Top Maraton sorozat harmadik állomására vasárnap 9 órától kerül sor a felsőtárkányi Egeres-völgyből indulva, ahol az indulók a módosított hosszú (86 km), a közép (53 km) és a rövid táv (36 km) közül választhatnak. Jövőre azonban ez már nem így lesz.
– A 2015-ös évben sorra kerülő XV. Bükk Maraton Fesztiválon szeretnénk bevezetni a negyedik távot – tette hozzá Nagy Ádám. – A mostani pályák részben változnának, de megmaradna a rövid, a közép, a hosszú táv és bejönne negyediknek a mini táv. A klasszikus három etap nyomvonalát változtatnák, hogy újdonság legyen azoknak is, akik eddig minden Bükk maratoni versenyen indultak.
Elképzeléseik szerint a mini 15 és 20 km közötti távolsággal bírna, a hegyi bringázásból a kezdőknek is jól teljesíthető technikai tudás mellett a hangulata meglenne a maratoni jellegű versenynek. Ezt szeretnénk kedvezőbb nevezési díjjal szervezni, frissítő állomás csak a célban lenne, illetve lehetne pólós és póló nélküli lehetőséget választani.
Előbb azonban még itt a 14. Bükk Maraton, amelynek szombati versenynapján 14 órától a Titán-kupa várja a 7, 9, 11 és 13 éves korosztály bringázóit, vasárnap pedig jöhetnek a nagyok.
heol.hu

![]() |
A rövidített útvonal nem a versenytáv első részére vonatkozik.
Ott még ugyanúgy lehet tekerni, ahogy azt
az eddigiek során megszokhatták az indulók.
Fotó: overmagazin.com
|
– A 2015-ös évben sorra kerülő XV. Bükk Maraton Fesztiválon szeretnénk bevezetni a negyedik távot – tette hozzá Nagy Ádám. – A mostani pályák részben változnának, de megmaradna a rövid, a közép, a hosszú táv és bejönne negyediknek a mini táv. A klasszikus három etap nyomvonalát változtatnák, hogy újdonság legyen azoknak is, akik eddig minden Bükk maratoni versenyen indultak.
Elképzeléseik szerint a mini 15 és 20 km közötti távolsággal bírna, a hegyi bringázásból a kezdőknek is jól teljesíthető technikai tudás mellett a hangulata meglenne a maratoni jellegű versenynek. Ezt szeretnénk kedvezőbb nevezési díjjal szervezni, frissítő állomás csak a célban lenne, illetve lehetne pólós és póló nélküli lehetőséget választani.
Előbb azonban még itt a 14. Bükk Maraton, amelynek szombati versenynapján 14 órától a Titán-kupa várja a 7, 9, 11 és 13 éves korosztály bringázóit, vasárnap pedig jöhetnek a nagyok.
heol.hu

Megjegyzés küldése