0
Egyszer mazsoláztunk már az éppen másfél milliárdos felújításán áteső vár saját fényképei közül, most is hasonlóan teszünk, ezúttal a Fegyvertárat mutatjuk meg az újonnan feltöltött júliusi mappából. Az épületrész a munkák után látogathatóvá válik, benne kiállítótér kap majd helyet. Leírást is csatolunk a látottakhoz, csak, hogy érdeklődőknek minden egyben legyen.

Nem csak fotókról, de személyesen is megismerhető lesz egyébként hamarosan a vár, augusztus 8-án bemutatják ugyanis a fejlesztés részleteit. A végletekig példás kezdeményezésről ide bökve lehet bővebb információkat szerezni.

A Hyppolit-kapu egykori őrháza a vár erőddé alakítása során földeltöltésbe került, melyet az újabb kori ásatások felszínre hoztak. Az épület pinceszintje jó állapotban maradt ránk. Ahhoz, hogy jelenlegi állapotában konzerválni tudjuk, egy védőtetővel kell lefedni a romot. Ez lehetőséget nyújt azonban a belső tér hasznosítására is. Régészetileg alátámasztható, hogy az épület rendelkezett felső szinttel.

fotó: egrinapok.hu
galéria

A védőtető kialakítása után a belső tér kap egy új galéria szintet, mely másfélszeresére növeli a meglévő alapterületet, ugyanakkor érvényesülni engedi a beltér nagyvonalúságát. A helyreállítás után itt kézműves foglalkozások és kiállítások rendezhetőek, a múzeumi igényeknek megfelelően.

A fegyvertárhoz csatlakozó, egykor az épület fűtését biztosító kőbordás kemence – később kovácsműhely – valódi kuriózum. A jelenleg is védőtető alatt álló objektum a fegyvertárhoz igazodó új lefedést kap, mely elég alapterületet biztosít a vár programkínálatát bővítő látvány-kovácsolásnak is.

egrinapok.hu

Megjegyzés küldése

 
Top