Simon Ágnes ezüstérmesként végzett a 6. Hegyifutó Országos Bajnokságon.
Kovács Ádám 50:23 perc alatt teljesítette a 10,2 km hosszú, mintegy 900 m szintemelkedésű távot a 6. Hegyifutó Országos Bajnokságon, amellyel megnyerte a Parádfürdő és Kékestető között kiírt viadalt.
– Nagyon örülök, hogy újra sikerült magyar bajnoki címet szereznem hegyifutásban – nyilatkozta a masz.hu-nak az egri illetőségű, de az MVSC színeiben szerepelt sportoló. – Mostanában kevesebb hegyi edzést tudtam végezni és tartottam tőle, hogy a verseny második felében elfáradok, azonban erősnek éreztem magam az utolsó emelkedőn is.
A Kékestető lankái és 30 Celsius fokos hőség várta a Parádfürdőre érkezőket a Futapest Klub éves terepfutó sorozatának 16. állomására, ahol technikás, köves, sziklás, néhol rézsútos turistaösvényeket jelöltek ki a rendezők, a végén 400 méteres sípályával.
A férfiaknál a rajthoz állt a 2013-as Év hegyifutója, a címvédő Szabó Sándor, a válogatott Fonyó Sándor és még több kiváló terepfutó, köztük a 2011-es Hegyifutó vb-n 9. helyen végzett Kovács Ádámmal, aki jó erőbeosztással és okos taktikával szerezte meg második hegyifutó bajnoki címét.
A nőknél papírforma eredmény született, ugyanis a hegyifutás specialistája: Merényi Tímea győzött, megelőzve Zoltáni Tenkét és Papp Ildikót, így ők nagy lépést tettek a vb-n való részvétel felé. A W35-ös kategóriában a Felsőtárkányban élő Simon Ágnes (Egri Városi Sportiskola SE, 1:14:03 óra) ezüstérmesként végzett.
heol.hu
Kovács Ádám 50:23 perc alatt teljesítette a 10,2 km hosszú, mintegy 900 m szintemelkedésű távot a 6. Hegyifutó Országos Bajnokságon, amellyel megnyerte a Parádfürdő és Kékestető között kiírt viadalt.
– Nagyon örülök, hogy újra sikerült magyar bajnoki címet szereznem hegyifutásban – nyilatkozta a masz.hu-nak az egri illetőségű, de az MVSC színeiben szerepelt sportoló. – Mostanában kevesebb hegyi edzést tudtam végezni és tartottam tőle, hogy a verseny második felében elfáradok, azonban erősnek éreztem magam az utolsó emelkedőn is.
Kovács Ádám, az „aranycipővel” Fotó: masz.hu/Szabó Mária
|
A férfiaknál a rajthoz állt a 2013-as Év hegyifutója, a címvédő Szabó Sándor, a válogatott Fonyó Sándor és még több kiváló terepfutó, köztük a 2011-es Hegyifutó vb-n 9. helyen végzett Kovács Ádámmal, aki jó erőbeosztással és okos taktikával szerezte meg második hegyifutó bajnoki címét.
A nőknél papírforma eredmény született, ugyanis a hegyifutás specialistája: Merényi Tímea győzött, megelőzve Zoltáni Tenkét és Papp Ildikót, így ők nagy lépést tettek a vb-n való részvétel felé. A W35-ös kategóriában a Felsőtárkányban élő Simon Ágnes (Egri Városi Sportiskola SE, 1:14:03 óra) ezüstérmesként végzett.
heol.hu
Megjegyzés küldése