Költözz Egerbe! címen immár második alkalommal hirdetett pályázatot Eger, melynek nyertesei augusztus 6. és augusztus 20. között élvezhetik a város vendégszeretetét.
A felhívásra olyan fiatalok jelentkezését várták, akik otthonosan mozognak a közösségi médiában, szívesen vezetnek blogot, érdeklődnek a hazai kulturális programok és fesztiválok iránt, és vállalják, hogy élményeiket megosztják az egész országgal. Jelentkezni 1 perces video feltöltésével lehetett, melyben kreatív módon kellett megmutatni, miért szeretnének Egerbe költözni.
A közel 30 jelentkező közül 7 párost hallgatott meg a három zsűritag –Saxinger Veronika, Eger MJ Város kommunikációs és marketing referense, Németh Kristóf, színművész, a Játékszín igazgatója és Szabó László, kommunikációs szakember – július 18-án Budapesten a Játékszínben.
A 7 jelentkező bemutatkozó videója itt érhető el:
A zsűri által végül kiválasztott fiatal házaspár, Tar Renáta és Majorfalvi Bálint Komáromból érkezik Egerbe és két héten át vesz részt a város mindennapjaiban. Videós, képi és szöveges beszámolókkal jelentkeznek Eger nyári fesztivál forgatagából, így kalauzolva a programok iránt érdeklődőket saját élményeiken keresztül.
Bárki találkozhat velük személyesen is az egri strandon, vagy részt vehet a nyertesekkel az idei Végvári Vigasságokon bemutatásra kerülő ostromon. Miközben a castingra beválogatott további 6 tehetséges páros munkáját Eger városa egy meghívással szeretné a nyár során megköszönni.
Reni és Bálint városfelfedező mindennapjai augusztus 6-tól követhetőek: koltozzegerbe.blog.hu
heol.hu - eger.hu

![]() |
| fotó: eger.hu |

Megjegyzés küldése