A csütörtöki társulati üléssel elkezdődött a 2014/15-ös évad az egri Gárdonyi Géza Színházban. A premierek sora Dürrenmatt tragikomédiájával indul.
„Boldog új évet kívánok mindenkinek!” – köszöntötte a megjelenteket Blaskó Balázs igazgató a Gárdonyi Géza Színház évadnyitó társulati ülésén tegnap. A direktor dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes augusztus 20-i egri beszédére utalva kiemelte: egyéni, közösségi és országos boldogulásunk azon múlik, tudunk-e kis Szent Istvánok lenni, azaz meg tudunk-e felelni önnön belső parancsainknak, fel tudjuk-e építeni személyiségünket, élünk-e a lehetőségeinkkel.
– Hogy mit tehetünk ezért mi, színházi emberek? Erre választ adhat a most kezdődő szezon – mondta. – Ha tömören, egy bővített mondatban kellene megfogalmazni, kifejezni azt a tartalmat, amely mentén összeállt a 2014/2015-ös színházi évad, valahogy így hangzana: pozitív és negatív emberi példák felmutatásával az értékes és igényes életlehetőségekért való küzdelem, a „jó ügy” szolgálata. E jó ügyet kell megmutassuk, próbáljunk hatni a közönségre, ők pedig ránk.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Blaskó Balázs elárulta: több nagyszínpadi és egy stúdió-bemutatót már a tavasszal, illetve a nyár elején elkezdett próbálni a társulat. Hozzátette: szeptember 17–21. között harmadszor rendezik meg Egerben a Stúdiószínházi táncfesztivált, illetve több tájelőadást is terveznek. Elhangzott: a 2014/15-ös évadban a nagyszínpadon Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című tragikomédiáját, Ábrahám Pál revüoprettjét, a Bál a Savoybant, Jókai Mór A cigánybáró című táncjátékát, Móricz Zsigmond-Kocsák Tibor-Miklós Tibor Légy jó mindhalálig című musicaljét, William Shakespeare Rómeó és Júliáját, valamint Pozsgai Zsolt-Bradányi Iván-Nagy Tibor A kölyök című musicaljét láthatja a publikum. A stúdiószínpadon ősbemutatóval, Görgey Gábor Görgey című drámájával indul az évad, de színpadra kerül Kocsis István A megkoszorúzott című, Jászai Mari életét bemutató monodrámája, Tom Ziegler színműve, a Grace és Gloria, az Utolsók címet viselő táncjáték és Ravicchio Robinson és Crusoe-ja. A gyerekeknek a Szaffi táncmesét, valamint – koprodukcióban a Babszem Jankó Gyermekszínházzal – Fésűs Éva A palacsintás király zenés mesejátékát és Ellis Kaut Pumukli című mesejátékát kínálja a teátrum.
Új arcokkal is találkozhat majd a publikum: Bodor Németi Gyöngyi Miskolcról, Misurák Tünde Zalaegerszegről, míg Virga Tímea Budapestről jön a megyeszékhelyre. Vendégek is érkeznek: Blaskó Péter elvállalta a Görgey című dráma címszerepét, a Bál a Savoyban című revüoperettben játszik majd Füredi Nikolett, Udvarhelyi Boglárka, Egyházi Géza és Csengeri Attila (aki szerepet kap a Légy jó mindhalálig című musicalben is), míg Júliát Bánovits Vivianne alakítja majd. A teátrum tánctagozatához, a GG Tánc Egerhez Dunai Bettina és Oláh Balázs érkezik. Bényei Miklós műszaki vezető októberben nyugdíjba megy, posztját Engler Imre jelenlegi színpadmester veszi át.
Milliós fejlesztés az intézményben, a színészházban
Blaskó Balázs színigazgató az eseményen elmondta: komoly munka zajlott a nyáron, a fenntartó jóvoltából ugyanis 25 millió forintból állították helyre a színészházat, ahol szigetelték a tetőt, de nyílászáró-cserére is sor került. A napokban emellett elkezdődött a teátrum fény- és hangtechnikai berendezéseinek korszerűsítése. Utóbbi egy 15 milliós tétel, s a beruházás szinte elengedhetetlen ahhoz, hogy az idei szezonra tervezett zenés darabokat technikailag a megfelelő minőségben állíthassák színpadra. Előbbi kapcsán a direktor kiemelte: egy hosszútávú fejlesztés első periódusa startol el a napokban.
A társulati ülésen Habis László polgármester kiemelte: Eger olyan város, amelyre mindig is odafigyelt az ország, s így van ez ma is.
– Büszkék lehetünk a városunkra és a színházunkra, amely az elmúlt évek munkájával országszerte erősítette imázsát – húzta alá. – Fontosnak tartom, hogy a teátrum, mint épület is szolgálja a várost, az itt élőket, közéleti események helyszíne is legyen, ezáltal erősödjön a szerepe a megyeszékhelyen. Látva az idei műsortervet, hiszem, hogy a színház tovább növelheti népszerűségét a városban és környékén.
régebben írtuk >>>
heol.hu

![]() |
| fotó: Gál Gábor CIKK - GALÉRIA |

Megjegyzés küldése