Igazán gyümölcsöző a kapcsolat a Gárdonyi Géza Színház és a Babszemjankó Gyermekszínház között.
A Babszemjankó Gyermekszínház vezetője, Baráth Zoltán két előadást is színpadra állít a 2014/15-ös évadban.
Éppen négy évtizeddel ezelőtt forgatták Fésűs Éva műve nyomán a Palacsintás király című televíziós mesejátékot. A szerző több alkotását is ismerem, ám ennek a hangulata egészen magával ragadott. Dínom-dánom országba csöppen a közönség, egy anti-világba. A vérbő, népi elemekben és humorban bővelkedő történet azonban rávilágít: csak a kor változik, az emberi jellem nem. Hiszen lehet, hogy ma már mobiltelefonokat, tableteket használunk, de még mindig hiszékenyek vagyunk, szeretjük a dicséretet, van bennünk találékonyság...
- A nyáron találkoztam Fésűs Évával, akivel átbeszéltük az előadás koncepcióját, kíváncsi voltam a véleményére, el is mondta néhány kérését, s úgy hiszem, ehhez, mint szerzőnek, joga van. Sőt, még egy dedikált példányt is küldött az egri nézőknek, a műsorfüzetben erről bárki meggyőződhet majd.
A második bemutató a Pumukli lesz a stúdiószínpadon, ami ráadásul ősbemutató, lévén a történetet még nem láthatta színpadon a hazai közönség. Baráth Zoltán elárulta: 2009-ben már szerette volna bemutatni a darabot, ám akkor nem állt rendelkezésükre az a technikai háttér, ami most a kőszínházban adott.
– Már önmagában is szép, hogy egy zsörtölődő, egyedül élő asztalosnál jelenik meg egy kobold. A házigazda eleinte persze bosszankodik emiatt, ám különös, igazi emberi kapcsolat bontakozik ki kettejük között. Kevesen tudják, de a figura animátora magyar: Ternovszky Béláról van szó, mi az előadásban marionett bábuval keltjük életre Pumuklit. Persze, nagy felelősség a munka, hiszen Ellis Kaut történetét mindenki ismeri a képernyőről, mindenkinek vannak elvárásai, kedvenc jelenetei, epizódjai, s nekünk ezeket a legjobb pillanatokat kell bemutatnunk, úgy, hogy elfeledtetjük a filmet. A darabot Varró Emese fordította, a dramaturg Szőke Andrea, s mindkét előadás díszlettervezője Dósa Csilla lesz. Izgalmas munka kezdődik...
heol.hu
A Babszemjankó Gyermekszínház vezetője, Baráth Zoltán két előadást is színpadra állít a 2014/15-ös évadban.
Éppen négy évtizeddel ezelőtt forgatták Fésűs Éva műve nyomán a Palacsintás király című televíziós mesejátékot. A szerző több alkotását is ismerem, ám ennek a hangulata egészen magával ragadott. Dínom-dánom országba csöppen a közönség, egy anti-világba. A vérbő, népi elemekben és humorban bővelkedő történet azonban rávilágít: csak a kor változik, az emberi jellem nem. Hiszen lehet, hogy ma már mobiltelefonokat, tableteket használunk, de még mindig hiszékenyek vagyunk, szeretjük a dicséretet, van bennünk találékonyság...
- A nyáron találkoztam Fésűs Évával, akivel átbeszéltük az előadás koncepcióját, kíváncsi voltam a véleményére, el is mondta néhány kérését, s úgy hiszem, ehhez, mint szerzőnek, joga van. Sőt, még egy dedikált példányt is küldött az egri nézőknek, a műsorfüzetben erről bárki meggyőződhet majd.
![]() |
Baráth Zoltán két előadást is rendez a Gárdonyi színház új évadában
FOTÓ: GÁL GÁBOR
|
– Már önmagában is szép, hogy egy zsörtölődő, egyedül élő asztalosnál jelenik meg egy kobold. A házigazda eleinte persze bosszankodik emiatt, ám különös, igazi emberi kapcsolat bontakozik ki kettejük között. Kevesen tudják, de a figura animátora magyar: Ternovszky Béláról van szó, mi az előadásban marionett bábuval keltjük életre Pumuklit. Persze, nagy felelősség a munka, hiszen Ellis Kaut történetét mindenki ismeri a képernyőről, mindenkinek vannak elvárásai, kedvenc jelenetei, epizódjai, s nekünk ezeket a legjobb pillanatokat kell bemutatnunk, úgy, hogy elfeledtetjük a filmet. A darabot Varró Emese fordította, a dramaturg Szőke Andrea, s mindkét előadás díszlettervezője Dósa Csilla lesz. Izgalmas munka kezdődik...
heol.hu

Megjegyzés küldése