MÚLT-KOR | Eger török kézre kerülése után 91 évig a oszmán birodalom része és egy
vilájetnek (közigazgatási egység) a központja lett. Kiterjedése igen nagy volt és
5 kisebb közigazgatási egység (szandzsák) tartozott a területébe.
A vilájet élén a pasa állott, a szandzsák élén pedig a bég. Az alárendelt szandzsákok székhelyei Egeren kívül Hatvan, Szolnok, Balassagyarmat és Szeged voltak. A törökök azonnal sort kerítettek a vár megerősítésére, ebből a korszakból maradt ránk a Török-kert néven ismert bástya, a barbakán.
Egyidejűleg gondoskodtak a vár őrségéről, amely vélhetőleg 1500 fő janicsárból és 1500 fő arab katonából állott. Az egri helyőrség azonban csak a Bocskai felkelés idején jutott némi katonai szerephez, az 1606-ban kötött bécsi és zsitvatoroki békeszerződés után viszonylag nyugalmas időszak következett a város életére. Ezt a békét csak a korszakban szokásos portyázások, a környező végvárakból kiruccanó magyar katonákkal történt villongások zavarták meg.
Erről a korszakról nagyon keveset tudunk, a leghasználhatóbb forrás, amelyből képet alkothatunk magunknak a török-kori Egerről, Evlia Cselebi török világutazó írása, akit azonban nagyon óvatosan kell kezelni, mert gazdag fantáziájával a török birodalom nagyságának és szépségének ecsetelése közben sokszor hatalmas túlzásokba esett. Leírásában például arról is lehet olvasni, hogy a várost óriási szőlőterületek veszik körül.
Noha a szőlők nagyságát tekintve erősen túloz, nem vitatható, hogy valóban voltak itt a hódoltsági korszakban is szőlők, mert noha maguk a törökök bort nem ittak, a szőlőt, mint gyümölcsöt kedvelték. Ő tesz említést Egerben először a vörös fajtákról, ami annál is inkább lehetséges, mert ezeket a fajtákat az egri borvidéken azok a délszláv népelemek honosították meg, akik a törökök elől menekülve, vagy éppen velük együtt érkeztek Magyarország területére.
A törökök nem törekedtek arra, hogy a meghódított területek lakosságát teljesen elpusztítsák, hiszen érdekükben állott a terület adózóképességének fenntartása, a lakosság mégis nagyrészt elmenekült a hódítók elől. Nem törekedtek arra sem, hogy az általuk gyaúroknak (hitetleneknek) nevezett keresztény lakosságot áttérítsék saját vallásukra, mert hitük szerint a gyaurok eleve ki vannak zárva az üdvösségből és nem is kívántak velük ebben osztozkodni. Az is magyarázatra szorul, hogy elvonulásuk után a hódoltsági területeken miért hagytak maguk után olyan kevés építészeti emléket, amelyek szinte mindegyike kizárólag a kultuszhoz kapcsolódik. A magyarázat a török nagybirtokrendszer mibenlétében keresendő.
A középkori Törökország és a terjeszkedő Iszlám teljesen katonai jelleget öltött, ezért a birtokadományok is kiemelkedő haditettek után jártak, és a használó halála után azt nem örökölhették az utódok, hanem visszaszállt a szultánra, aki azt hasonló módon újból eladományozta. Ennek következtében senki sem volt érdekelt az általa birtokolt terület fejlesztésében, nagyobb építkezések megvalósításában, sokkal inkább abban, hogy a hosszabb - rövidebb tulajdonlás időtartama alatt a lehető legnagyobb hasznot húzza a birtokból. Így a meghódított területeken többnyire csak mecseteket, minareteket, fürdőket építettek.
Sőt templomaikat is a korábbi keresztény templomok átalakításával rendezték be. Ezzel magyarázható, hogy itteni tartózkodásuk nyomát mindössze két fürdő maradványai, a Minaret (amely az 1847-ben lebontott Kethüdá dzsámihoz tartozott) az említett bástya és néhány épületrészlet őrzi. Ezek egyike a vár bejáratának közelében a Dobó utcában álló ház, melyről tudjuk, hogy a török időkben dervis iskola működött benne.
A törökök használták ki elsőként azokat a melegvizű forrásokat, melyek az Eger patak mellett törtek fel a föld alól, és amelyre a ma is meglévő nyolcszögletű medencével ellátott fürdőjüket telepítették. Másik megmaradt fürdőjük maradványai, melyet Valide szultánáról neveztek el, a mai Dobó utcában találhatók.
Ez azonban nem rendelkezett medencével, hanem gőzfürdő volt, és a tisztálkodási lehetőséget csak folyóvíz biztosította. Eger visszafoglalására viszonylag későn került sor. A császári csapatok 1686. szeptember 2-án foglalták vissza Budát. Győzelmük után felvetődött Eger visszafoglalásának gondolata is, ám mégis Szolnok és Szeged mellett döntöttek, azzal a hátsó szándékkal, hogy így elvágják a törökök utánpótlási vonalát.
Egy év múlva a törökök minden ellenállás nélkül adták föl az Eger környéki várakat, Sirokot, Szarvaskőt és Cserépvárat. 1687 tavaszán az egri helyőrség már minden utánpótlástól elvágva várt a Belgrád irányából érkező felmentő seregre. Az egri vár helyőrsége ekkor már az említett várakból ide menekültekkel együtt 4000 fő lehetett, a védelmet Rusztem pasa vezette. A császári hadvezetés nem akart nagyobb áldozatokat hozni, ezért a blokád mellett döntöttek. Egyidejűleg megtiltották a környékbeli vármegyék lakosságának, hogy bárminemű élelmiszert az egri várőrségnek szállítsanak. A közvetlen blokád 1687. július 9-én kezdődött. A várat Giovanni Doria olasz tábornok, Koháry István tábornok és Vécsey Sándor ajnácskői kapitány vették körül. Semmilyen hadműveletet nem végeztek, kivéve azt, hogy visszaverték a kisebb kitörési kísérleteket. Egyedüli feladatuk volt, hogy várban lévőket teljesen elzárják a külvilágtól.
A Belgrád irányából várt felmentő sereg sem érkezhetett meg, mert a török fősereg augusztus végén már Eszéknél totális vereséget szenvedett. A kérdés csak az volt, hogy meddig tartanak a védők élelmiszer tartalékai. December elején kénytelenek voltak alkuba bocsátkozni. Ennek értelmében a vár védői szabadon elvonulhattak, hátrahagyva a várban lévő fegyvert és lőszert, a császáriak viszont szavatolták az elvonulók biztonságát.
Az egyezmény érdekessége volt, hogy teljes vagyonbiztonságot garantált mindazok számára, akik Egerben kívántak maradni. A török veszély elmúltával a bécsi udvari haditanács 1702-ben elrendelte 18 magyarországi vár, köztük az egri megsemmisítését. Ennek értelmében a bástyákat, falakat, tornyokat leromboltatták, az árkokat és üregeket pedig be kellett temetni. Elsőként a külső várat rombolták le, hamarosan elfogyott azonban az erre a célra fordítható pénz, a Rákóczi szabadságharc idején pedig a megmaradt belső vár is fontossá vált. A szabadságharc bukása után, a XVIII. századi nagy építkezések alkalmával azután nem egy jelentős egri épület a vár köveiből készült.
forrás: egrirege.hu
A vilájet élén a pasa állott, a szandzsák élén pedig a bég. Az alárendelt szandzsákok székhelyei Egeren kívül Hatvan, Szolnok, Balassagyarmat és Szeged voltak. A törökök azonnal sort kerítettek a vár megerősítésére, ebből a korszakból maradt ránk a Török-kert néven ismert bástya, a barbakán.
Egyidejűleg gondoskodtak a vár őrségéről, amely vélhetőleg 1500 fő janicsárból és 1500 fő arab katonából állott. Az egri helyőrség azonban csak a Bocskai felkelés idején jutott némi katonai szerephez, az 1606-ban kötött bécsi és zsitvatoroki békeszerződés után viszonylag nyugalmas időszak következett a város életére. Ezt a békét csak a korszakban szokásos portyázások, a környező végvárakból kiruccanó magyar katonákkal történt villongások zavarták meg.
Erről a korszakról nagyon keveset tudunk, a leghasználhatóbb forrás, amelyből képet alkothatunk magunknak a török-kori Egerről, Evlia Cselebi török világutazó írása, akit azonban nagyon óvatosan kell kezelni, mert gazdag fantáziájával a török birodalom nagyságának és szépségének ecsetelése közben sokszor hatalmas túlzásokba esett. Leírásában például arról is lehet olvasni, hogy a várost óriási szőlőterületek veszik körül.
Noha a szőlők nagyságát tekintve erősen túloz, nem vitatható, hogy valóban voltak itt a hódoltsági korszakban is szőlők, mert noha maguk a törökök bort nem ittak, a szőlőt, mint gyümölcsöt kedvelték. Ő tesz említést Egerben először a vörös fajtákról, ami annál is inkább lehetséges, mert ezeket a fajtákat az egri borvidéken azok a délszláv népelemek honosították meg, akik a törökök elől menekülve, vagy éppen velük együtt érkeztek Magyarország területére.
A törökök nem törekedtek arra, hogy a meghódított területek lakosságát teljesen elpusztítsák, hiszen érdekükben állott a terület adózóképességének fenntartása, a lakosság mégis nagyrészt elmenekült a hódítók elől. Nem törekedtek arra sem, hogy az általuk gyaúroknak (hitetleneknek) nevezett keresztény lakosságot áttérítsék saját vallásukra, mert hitük szerint a gyaurok eleve ki vannak zárva az üdvösségből és nem is kívántak velük ebben osztozkodni. Az is magyarázatra szorul, hogy elvonulásuk után a hódoltsági területeken miért hagytak maguk után olyan kevés építészeti emléket, amelyek szinte mindegyike kizárólag a kultuszhoz kapcsolódik. A magyarázat a török nagybirtokrendszer mibenlétében keresendő.
A középkori Törökország és a terjeszkedő Iszlám teljesen katonai jelleget öltött, ezért a birtokadományok is kiemelkedő haditettek után jártak, és a használó halála után azt nem örökölhették az utódok, hanem visszaszállt a szultánra, aki azt hasonló módon újból eladományozta. Ennek következtében senki sem volt érdekelt az általa birtokolt terület fejlesztésében, nagyobb építkezések megvalósításában, sokkal inkább abban, hogy a hosszabb - rövidebb tulajdonlás időtartama alatt a lehető legnagyobb hasznot húzza a birtokból. Így a meghódított területeken többnyire csak mecseteket, minareteket, fürdőket építettek.
 |
| illusztráció - fotó: hir24.hu |
Sőt templomaikat is a korábbi keresztény templomok átalakításával rendezték be. Ezzel magyarázható, hogy itteni tartózkodásuk nyomát mindössze két fürdő maradványai, a Minaret (amely az 1847-ben lebontott Kethüdá dzsámihoz tartozott) az említett bástya és néhány épületrészlet őrzi. Ezek egyike a vár bejáratának közelében a Dobó utcában álló ház, melyről tudjuk, hogy a török időkben dervis iskola működött benne.
A törökök használták ki elsőként azokat a melegvizű forrásokat, melyek az Eger patak mellett törtek fel a föld alól, és amelyre a ma is meglévő nyolcszögletű medencével ellátott fürdőjüket telepítették. Másik megmaradt fürdőjük maradványai, melyet Valide szultánáról neveztek el, a mai Dobó utcában találhatók.
Ez azonban nem rendelkezett medencével, hanem gőzfürdő volt, és a tisztálkodási lehetőséget csak folyóvíz biztosította. Eger visszafoglalására viszonylag későn került sor. A császári csapatok 1686. szeptember 2-án foglalták vissza Budát. Győzelmük után felvetődött Eger visszafoglalásának gondolata is, ám mégis Szolnok és Szeged mellett döntöttek, azzal a hátsó szándékkal, hogy így elvágják a törökök utánpótlási vonalát.
Egy év múlva a törökök minden ellenállás nélkül adták föl az Eger környéki várakat, Sirokot, Szarvaskőt és Cserépvárat. 1687 tavaszán az egri helyőrség már minden utánpótlástól elvágva várt a Belgrád irányából érkező felmentő seregre. Az egri vár helyőrsége ekkor már az említett várakból ide menekültekkel együtt 4000 fő lehetett, a védelmet Rusztem pasa vezette. A császári hadvezetés nem akart nagyobb áldozatokat hozni, ezért a blokád mellett döntöttek. Egyidejűleg megtiltották a környékbeli vármegyék lakosságának, hogy bárminemű élelmiszert az egri várőrségnek szállítsanak. A közvetlen blokád 1687. július 9-én kezdődött. A várat Giovanni Doria olasz tábornok, Koháry István tábornok és Vécsey Sándor ajnácskői kapitány vették körül. Semmilyen hadműveletet nem végeztek, kivéve azt, hogy visszaverték a kisebb kitörési kísérleteket. Egyedüli feladatuk volt, hogy várban lévőket teljesen elzárják a külvilágtól.
A Belgrád irányából várt felmentő sereg sem érkezhetett meg, mert a török fősereg augusztus végén már Eszéknél totális vereséget szenvedett. A kérdés csak az volt, hogy meddig tartanak a védők élelmiszer tartalékai. December elején kénytelenek voltak alkuba bocsátkozni. Ennek értelmében a vár védői szabadon elvonulhattak, hátrahagyva a várban lévő fegyvert és lőszert, a császáriak viszont szavatolták az elvonulók biztonságát.
Az egyezmény érdekessége volt, hogy teljes vagyonbiztonságot garantált mindazok számára, akik Egerben kívántak maradni. A török veszély elmúltával a bécsi udvari haditanács 1702-ben elrendelte 18 magyarországi vár, köztük az egri megsemmisítését. Ennek értelmében a bástyákat, falakat, tornyokat leromboltatták, az árkokat és üregeket pedig be kellett temetni. Elsőként a külső várat rombolták le, hamarosan elfogyott azonban az erre a célra fordítható pénz, a Rákóczi szabadságharc idején pedig a megmaradt belső vár is fontossá vált. A szabadságharc bukása után, a XVIII. századi nagy építkezések alkalmával azután nem egy jelentős egri épület a vár köveiből készült.
forrás: egrirege.hu
Megjegyzés küldése