Hétfőn este és szerdán is egy hidegfront érkezése miatt egyre többfelé lehetnek záporok, zivatarok.
Hétfőn napközben nyugat, északnyugat felől megvastagszik a felhőzet egy hidegfront közeledése miatt. Az esti, éjszakai órákban ahogy a front kelet felé halad, úgy egyre többfelé lehetnek záporok, zivatarok. A hidegfront mögött feltámad az északnyugatira forduló szél.
Kedden a hidegfront mögött az északias szél lesz a jellemző az ország nagy részén. Ugyanakkor a hőmérséklet nem esik vissza jelentősen, bár az északnyugati tájakon 25-27 fok körül alakulhat majd a maximum-hőmérséklet, addig a déli, délkeleti tájakon még mindig 30 fok felett alakulhat a hőmérséklet. Szükség lesz az esernyőkre is, mert záporok, zivatarok elszórtan kialakulhatnak.
Erre a jelenlegi számítások szerint az északi, északkeleti tájakon mutatkozik a legnagyobb esély - tájékoztatott az Időkép.
Mint írják: szerdán a déliesre forduló szél megélénkül, majd délután, este egy újabb hidegfront érkezhet, ezért a délutáni óráktól számítani kell záporokra, zivatarokra, helyenként hevesebb zivatarokra is, melyek az esti, éjszakai órákban is jelen lehetnek.
idokep.hu

![]() |
| illusztráció - fotó: Vámossy Béla |
Erre a jelenlegi számítások szerint az északi, északkeleti tájakon mutatkozik a legnagyobb esély - tájékoztatott az Időkép.
Mint írják: szerdán a déliesre forduló szél megélénkül, majd délután, este egy újabb hidegfront érkezhet, ezért a délutáni óráktól számítani kell záporokra, zivatarokra, helyenként hevesebb zivatarokra is, melyek az esti, éjszakai órákban is jelen lehetnek.
idokep.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.