0
Évente több százezer kártyacsomagot készít a hevesi megyeszékhely közvetlen közelében található Kvíz nyomda, amely egyébként két család közös vállalkozása.

Magyarország egyik legnagyobb játékkártya nyomdája működik az Eger mellett fekvő Berva-völgyben. A Kvíz 96 Kft.-t az adatok tanúsága szerint két család alapította tizennyolc esztendeje, még 1996 őszén. A cél leginkább az volt, hogy olyan új terméket dobjanak piacra, amely akkor még nem volt, s végül a játékkártya-készítés mellett döntöttek az alapítók.

A Berva-völgyi nyomdában évente több százezer csomagnyi kártya 
készül, közöttük vannak hagyományos játékok, 
de készségfejlesztők is Fotó: Berán Dániel

– Az egyedülálló készségfejlesztő termékekből akkoriban valójában hiány volt a piacon. A sikerek és a kedvező fogadtatás arra ösztönzött bennünket, hogy szélesítsük a termékskálánkat. Folyamatosan jelen voltunk a piacon és olyan minőséggel álltunk a megrendelők elé, amely biztosította a termékek fogyását – beszélt lapunknak a kezdetekről Tóth József, a cég egyik ügyvezetője. Megemlítette, hogy egy tíz négyzetméteres, egri, Zöldfa utcai garázsból indultak, s bérelt gépeken gyártottak.

Több költözést követően jutottak el 2006-ban a Berva-völgyi, saját tulajdonú nyomdáig, ahol most tizenkilencen dolgoznak. Nyolcvan százalékuk helybéli, de vannak vidéki munkavállalóik is. A foglalkoztatottak többsége több mint tizenöt éve dolgozik már náluk. Az épületet egy telephely-fejlesztési pályázat segítségével 2011-ben kétszintessé alakították.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A cég két lábon áll, bár a bevételeik valamivel több mint felét a játékkártya-készítés adja – ennek köszönhetően erősödött meg a vállalkozás –, foglalkoznak egyéb nyomdaipari termékek előállításával is. Így egyebek között nyújtanak gyorsnyomdai szolgáltatást, továbbá könyvek, újságok, plakátok, leporellók készítését, a grafikai tervezéstől kezdve. Dobozokat (akár egyedieket is) gyártanak és kézi kötészeti munkát is vállalnak. A hagyományos ofszet nyomdában négyszínes nyomógépeken dolgoznak a munkatársaik, többféle stancgéppel, hajtogató géppel rendelkeznek, de van a speciálisan kártyagyártáshoz használt összehordó gépük is.

A gépparkot folyamatosan fejlesztik, ha van rá lehetőség, akkor pályázati pénzből – magyarázza Hornyák Vince társtulajdonos, üzemvezető. Idén a nyomdai előkészítésben terveznek újítást, egy CTP lemezkészítő gépet szeretnének beszerezni. Egy nyomdagép cseréje is az elkövetkezőkben megvalósítandó terveik között szerepel, az új nagyobb kapacitású és gyorsabb volna a jelenleginél.

– Magyarországon egyedülállóan tisztán magyar tulajdonú kártyagyártók vagyunk. Legfőbb konkurenciánkat az import termékek, a multinacionális vállalatok jelentik. Jelenleg több mint félszáz fajta kártyát készítünk a standard magyar- és römikártyáktól kezdve a készségfejlesztő, ismeretterjesztő, memória- és mesekártyákig. Ezek akár egyedi reklámháttal is készülhetnek, több vállalkozás is él ezzel a lehetőséggel és reklámanyagként terjeszti a kártyákat – tudtuk meg Tóth Józseftől.

A gazdasági társaság vezetői fontosnak tartják, hogy széles termékpalettával legyenek jelen a hazai piacon. Évente éppen ezért három-négy új termékkel jelentkeznek. Ezek lehetnek saját ötletükből fakadók, továbbá az alkotói tevékenységükből származó játékok vagy licenctermékek. Utóbbiakra példák a sport vagy autós témájú kártyák, amikor képeket, adatbázist vásárolnak meg ügynökségektől, vagy mesefigurák licencét veszik meg az alkotójuktól. A kártya egyébként idényterméknek is számít, hiszen merőben más szükséges a nyári időszakra, s megint más például az iskolakezdésre. Az üzemben évente több százezer pakli kártyát állítanak elő, amelyeket értékesítő munkatársaik az ország minden szegletébe eljuttatnak, ennek köszönhetően játékboltok, trafikok, áruházláncok polcain tűnnek föl a Berva-völgyben készülő kártyacsomagok.

Eger nevezetességeit mutatják be kirakóssal

Nemcsak kártyák készülnek egyébként a Kvíznél, hanem puzzle-k is. A téma igencsak sokféle lehet, de főként turisztikai célú kirakós játékokat terveznek és készítenek a gyártók, olyanokat, amelyek Eger nevezetességeit, például a bazilikát, vagy a Végvári vitézeket ábrázolják. Ezek elsősorban a hevesi megyeszékhely emléktárgyakat árusító boltjaiban szerezhetők be. Hornyák Vince elmondta azt is, hogy összességében ezek is ezres nagyságrendben készülnek. Bíznak abban, hogy Eger ilyen fajta népszerűsítésében fantáziát látnak mások is, s segítik a játékok megjelenését. A turisták részéről mutatkozik kereslet az efféle szuvenírekre.

– Szülők lévén a mi gyermekeink is inspirálnak bennünket, s ha olyan ötleteket látunk tőlük, amelyekkel máshol nem találkozunk, akkor azt is beépítjük. Így készült például a memóriajátékot a Fekete Péter szabályaival ötvöző játékunk. Most is vannak egyébként újabb ötleteink – tette hozzá az eddig elmondottakhoz Tóth József. Azt is elárulta, a terveik között szerepelt, hogy a társasjáték-piacon is a kártyákhoz hasonlóan, széles termékskálával jelenjenek meg, ez azonban még a pénzeszközök hiánya miatt egyelőre várat magára.

A külföldi karakterek hasznosításában a náluk jóval nagyobb nemzetközi cégeknek kétségkívül nagyobb piacuk és pénzbeli lehetőségük van. Mivel az egéri gazdasági társaság munkatársai hazai piacra dolgoznak, ezért a mesefigurák általában magyarok, igyekeznek a retro mesevilágot megjeleníteni. A későbbiekben maradnak továbbra is a magyar piacon, az itthoni igényeket igyekeznek kiszolgálni minél teljesebb körben.

heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top