Az interneten keresztül külföldről rendelt áruk fokozott ellenőrzésére hívta fel a figyelmet Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert a szellemi tulajdonjogot sértő árut megsemmisítik.
Teleki József, a NAV Reptéri Főigazgatóságának főigazgatója csütörtökön a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a hatóságok visszatartják a vámkezelés során talált, feltehetően szellemi tulajdonjogot sértő árut, hiába fizette ki a terméket a vásárló. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a termék valóban nem eredeti, megsemmisítik, ezért érdemes körültekintően vásárolni az interneten.
Hozzátette: az EU-n kívüli országokból, interneten keresztül rendelt termékeket minden esetben vámkezelni kell. Ebben az évben a megnövekedett online vásárlások következtében a főigazgatóság 24 százalékkal több, 131 ezer import vámkezelést végzett.
Az elmúlt hónapokban 213 eljárás indult a repülőtéren, hamis árumegjelöléssel behozott áru miatt, amelyből 143 esetben már megsemmisítették a termékeket - mondta a főigazgató.
A lefoglalt áruk többsége Kínából és Hong Kongból származik, az előző évektől eltérően a ruházati termékek helyett leggyakrabban napszemüvegek, kozmetikai termékek, karórák és telefonok buktak meg az ellenőrzésen.
MTI

![]() |
| illusztráció - fotó: hvg.hu |

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.