Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
✉HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: — HOLNAP: —
FRISS HÍREK ➜

Elkészítés:

A csirkeszárnytöveket megmossuk és leszárítjuk. Ezután a szárnytövek keskenyebb részénél a bőrt a csonton éles késsel körbevágjuk, a végét levágjuk, és a húst óvatosan lefejtjük a csontról, egészen a végéig. Ezután kézzel teljesen lehúzzuk a húst a csontról, hogy csak a csont végén legyen hús. Sóval, borssal ízesítjük, majd a forró serpenyőben az olívaolajon minden oldalukat kb. 10 perc alatt pirosra sütjük.

Lábosba tesszük, felöntjük a musttal. Sóval, borssal, a megmosott egész zsályalevelekkel, kakukkfűvel ízesítjük, és lassú tűzön lefedve kb. 20-25 perc alatt megpároljuk. Ekkor kiszedjük a szárnytöveket, kevés hideg vízzel elkevert keményítővel besűrítjük a levet.

Közben a körethez a vizet sóval felforraljuk, beleszórjuk a kukoricadarát, és lassú tűzön, folyamatosan kevergetve addig főzzük, míg a puliszka besűrűsödik.

A szőlőt leszemezzük, majd forró vajon 3-4 perc alatt, rázogatva kicsit megsütjük, és a megfőtt puliszkával lazán összekeverjük.

Tálaláskor evőkanállal tányérokra formázzuk a puliszkát, mellétesszük a párolt csirkeszárnytöveket, és meglocsoljuk a fűszeres-mustos mártással.

Ha nincs a mustnak szezonja, a csirkeszárnytöveket száraz fehérborban is megpárolhatjuk. Így is nagyon finom, csak kicsit más lesz a jellege. Ebben az esetben mielőtt lehúzzuk a tűzről, szórhatunk mellé pár szem friss szőlőszemet.


Hozzávalók:

12 db csirkeszárnytő
só
frissen őrölt bors
olívaolaj
4 dl must vagy szőlőlé
3 levél friss zsálya
2 szál friss kakukkfű
1 kávéskanál étkezési keményítő
2 dkg vaj
A puliszkához:
0,6 dl víz
25 dkg kukoricadara
25 dkg fehér szőlő
4 dkg vaj

Megjegyzés:
Liptai Zoltán receptje, fotó: Balogh Tamás

mindmegette.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
 
Top