Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
✉HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: — HOLNAP: —
FRISS HÍREK ➜

Elkerültek a kordonok az Eszperantó sétány két végéről, ezzel mintegy 4 és fél hónap után ismét használhatóvá vált a 200 méter hosszú szakasz. Ez csak félig hír, hiszen korábban is keresztül lehetett már sétálni rajta, ám akkor még csak a kordonokat megkerülve lehetett bejutni a nagy vonalakban már elkészültnek mondható területre.

A belváros egyik leghangulatosabb sétánya már megkapta a díszburkolatát, még az utcabútorok, a zöldfelületek és a térplasztika maradt hátra.

Mert, hogy lesz ám ilyen is, “a barokk és iszlám motívumokat ötvöző alkotás az Eger különböző történelmi időszakaira leginkább jellemző művészeti stílusokra utal majd”. Sokkal többet nem tudunk mondani róla, hiszen az már biztos, hogy nem az eredeti elképzelés szerint valósul meg ez sem – a látványterveken ugyanis még a híd folytatásaként ábrázolták a plasztikát.


Ehhez képest ott szorgalmasan lerakták térkővel azt a részt és pár méterrel arrébb hagyták meg a helyét. A kerékpárutat sem sikerült úgy megcsinálni, ahogy ígérték, míg korábban arról volt szó, hogy ez lesz a rehabilitációban az egyetlen aszfaltos terület, mostanra a bringaúton is végig térkövek díszelegnek.

Az út a rázást leszámítva amúgy jó lett, külön pacsi, hogy egy jelképes magasságú szegély is elválasztja a járdának szánt oldaltól.

Örömteli még, hogy a beruházás keretében a patakfalat is felújítják: néhol csak pótolják a hiányzó részeket, máshol pedig újraépítik az egész felső részt. Erre a munkarészre összesen 6.167.900 forintot fordítottak.

forrás és fotó: egrinapok.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
 
Top